Hirdetés
Önálló közigazgatási felsőbíróságot terveznek PDF Nyomtatás
2015. január 16. péntek, 07:00

trocsanyi laszlo01A kormány elfogadta az új polgári perrendtartás koncepcióját. Az új eljárásjogi kódex koncepciója támaszkodik a hagyomány ma is használható elemeire, ugyanakkor a modernitás követelményeinek is meg kíván felelni - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter.

A kormány szerdai ülésén egyhangúlag támogatott koncepció egyik legfontosabb alapelve a perhatékonyság, ezt szolgálja például az osztott perszerkezet, mely egy perelőkészítő szakaszból és az érdemi tárgyalásból áll. Ezen belül nagy jelentősége lesz a per előkészítő szakaszának, ahol a bíró tisztázza és rögzíti, mi is a felek álláspontja, illetve milyen bizonyítékokat kívánnak felhasználni a perben, ezen pedig az eljárás későbbi szakaszában már csak kivételesen lehet változtatni, hogy ezzel is gátolják a rosszhiszemű, perelhúzó magatartást.

Némileg más szabályok vonatkoznak majd a helyi bíróságokon és törvényszékeken folyó polgári perekre. A helyi bíróságokon a szóbeliség dominál majd, a nagyobb súlyú, bonyolultabb ügyeket tárgyaló törvényszékeken ugyanakkor az írásbeliség kap nagyobb hangsúlyt, és kötelező lesz az ügyvédi képviselet a minél professzionálisabb pervitel érdekben, ami gyorsítja az eljárásokat – közölte a miniszter.

Az új koncepcióban fontos szerepet kapott még a perkoncentráció, a felek eljárástámogatási kötelezettsége és a bíróság közrehatási kötelezettsége.

A Kúria előtt folyó rendkívüli perorvoslatok kapcsán Trócsányi László azt emelte ki: a felülvizsgálati eljárásba egy olyan szűrőrendszer lesz beépítve, melynek segítségével a legfelsőbb bírói fórum gondoskodhat arról, hogy csak a valóban érdemes jogviták kerüljenek ilyen szintre.

Az új polgári perrendtartás koncepciójának elemeit ismertetve a miniszter beszélt a kollektív igényérvényesítés, csoportos perindítás megújuló szabályairól, melyek megoldást kínálnak például olyan helyzetekre, ahol sok hasonló jellegű, egyéni, kisebb összegű követelés külön-külön peresítése az ügyfelek és a bíróságok számára is aránytalan nehézségeket okoz. Az úgynevezett csoportperek új szabályainak kialakításakor a devizahiteles ügyek tapasztalataira is figyelemmel lesznek

Újdonság lesz az is, hogy a közigazgatási perek eljárásjoga - amely eddig a polgári perrendtartás egyik önálló fejezetét alkotta - önálló törvénybe kerül majd, és a távlati tervek szerint létrejön az önálló közigazgatási felsőbíróság.

Az új polgári perrendtartás koncepcióját korábban a kodifikációs főbizottság, szerdai ülésén pedig a kormány is egyhangúlag támogatta. A kodifikáció kezdeti szakaszában a jogtudósoké volt a főszerep, ezután azonban már egyre inkább számítanak a különböző jogászi hivatásrendek, gyakorló ügyvédek, bírák, ügyészek közreműködésére is a jogszabály-előkészítésben. Idén várhatóan megalkotják a polgári eljárásjogi kódex szabályait, 2016 első felében folyhat a társadalmi vita, a parlament elé 2016 második felében kerülhet a törvényjavaslat, melyről a tervek szerint 2017-ben szavazhatnak – ismertette a menetrendet Trócsányi László.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Az elmúlt években sem nagyon működött az ügyeleti rendszer. Leginkább ... Tovább...
  • Na ezt a 366 postát sem ideiglenes zárják be, hanem véglegesen. Magyar... Tovább...
  • Sajnos a megállapítás IGAZ! Hatalmas pénzeket nyúltak le, nagyon sokan... Tovább...
  • Örülünk, de mi lesz a Tésai bekötőúttal, illetve a 1201-es út (Szob - ... Tovább...
  • Aha - az egyházak kedvezményesen kapják a gázt, az intézmények tucatja... Tovább...
  • menstruacios gorcs: https://kdnp.hu/ Az érdekszövetségb ől és a vissza... Tovább...
  • Na-persze! A fizetések rendezéséről azóta nincs szó! Ennyi!!!! Menjünk... Tovább...
  • Ez igen! Gratulálok a tankernek is és a kormányának is! Így kell ezt! ... Tovább...
  • Most soroltam 3.000.-Ft-tal, 35 évnyi munka után. Hát köszönöm szépen!... Tovább...
  • Oké, legyen 18 fok. DE: nagyon sok kistelepülés hivatalában 1-2 ember ... Tovább...
  • Egy dolog az, hogy mondjuk 18 fokban dolgozik a köztisztviselő (ülőmun... Tovább...
  • Mese! A környezetemben élők közül senkinek nem nőtt ennyivel a kereset... Tovább...
  • Ja! Persze 20 %. Kivéve a közigazgatás, az önkormányzatok! Évek óta se... Tovább...
  • Kevés. Ja és egyébként mi lesz jövőre - mert tendencia szerint még nag... Tovább...
  • Majd csak ezután fog igazán csökkenni, szeptembertől jönnek a megemelt... Tovább...