Hirdetés
Hamarabb elkészülhet a civil kollégium a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen PDF Nyomtatás
2014. január 10. péntek, 08:00

patyi andras01A kormány év végén úgy határozott, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közigazgatási kara eredetileg 2016-ra tervezett civil kollégiumának megépítését 2015 őszére irányozza elő - közölte az egyetem rektora.

Az intézmény közigazgatás-tudományi karának nyílt napján Patyi András rektor elmondta, a napokban megérkezett a határozat arról is, hogy az intézmény külföldi képzési programjának ösztöndíjkeretét jelentős mértékben megemelték. Kiemelte, hogy az elmúlt két évben egyre népszerűbbé vált a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Mintegy 20 százalékkal többen jelölték meg első helyen az intézmény valamely képzését, s az összes jelentkező száma is emelkedett. Több szakon tízszeres, de a legnépszerűbb, közigazgatási szakon harmincötszörös a túljelentkezés.

A rektor hangsúlyozta: az NKE ebben a formájában Magyarország legfiatalabb egyeteme, alig több mint két éve kezdte meg működését. A közvetlen jogelődök - a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola, valamint a Corvinus Egyetem közigazgatás-tudományi kara, illetve annak elődje, az Államigazgatási Főiskola - története ugyanakkor több évtizedre nyúlik vissza.

Az elmúlt 25 évben talán nem is volt olyan felsőoktatási intézmény, amelyet ne érintett volna valamilyen ingatlan-, illetve infrastruktúrafejlesztés, és ezek milliárdokat jelentettek – idézte fel Patyi András. - Ugyanakkor a közszolgálati egyetem jogelődei az elmúlt 25 évben mindig a sor végére kerültek, ha fejlesztésekről volt szó. A kormány viszont 2012-ben úgy döntött, hogy az újonnan megalakított közszolgálati egyetemet egy új campuson kívánja elhelyezni, az egykori Ludovika Akadémia területén.

A fejlesztés első üteme 25 milliárd forintnyi európai uniós forrásból, míg a magyar költségvetésből 2 milliárd forintnyi forrásból valósul meg. Az első ütemben a történelmi főépület méltó rekonstrukcióján felül egy modern XXI. századi új oktatási épület, hallgatói központot, uszoda és sportközpont, a rendészettudományi képzéshez szükséges kollégium és egy oktatástechnikai kiképzőközpont kialakítása valósul meg. Az eredeti tervek szerint a közigazgatási képzésben résztvevők kollégiuma csak a 2016-ban megkezdődő második ütemben valósulhatott volna meg, de mint a rektor kiemelte, sikerült meggyőzni a döntéshozókat arról, hogy a civil kollégiumra is mielőbb szükség van.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • Akkor a kistelepülésen még működő postáknak is vége. Ja és ehhez csak ... Tovább...
  • Bravó, ez aztán az ügyfélbarát közigazgatás! Úgy látszik az ügyfél csa... Tovább...
  • Itt. Levegőnek sem néz bennünket a kormányunk. Van viszont remek ASP-n... Tovább...
  • ...szégyen, hogy kormányunk és munkáltatónk" mindenkit minimálbéren ta... Tovább...
  • A szétterülést ez ne állítja meg,hiszen a barnaövezetek is a külső rés... Tovább...
  • A térségnek az M0 nyugat bezárása fontos, ami elviszi a mai terhelő fo... Tovább...
  • ideje... Tovább...
  • Csak jelzem az Államtitkár Úrnak, hogy a kis falvakban csak az alábbi ... Tovább...
  • Normáááális???! !! Nem a bolttulajdonoso knak kellene adni a pénzt, ha... Tovább...
  • Az állam mikor emeli a saját alkalmazottai fizetését? A 2020. évi költ... Tovább...
  • Na, ez a cikk sem mond semmit, megoldásról egy szó sem, pedig ez lenne... Tovább...
  • A sertéspestis rohamosan terjed az országban, már a fél ország fertőzö... Tovább...
  • Az önkormányzati nyomorgás képlékeny, hiszen jut a köztisztviselők nek... Tovább...
  • Ha ennyire sz@r a választási "pénz", akkor nem értem, nálunk pl. miért... Tovább...
  • HÁT? Tovább...