Hirdetés
Fidesz: egységes árképzésre van szükség a szemétszállításban is PDF Nyomtatás
2013. április 18. csütörtök, 08:00

szemetA Fidesz véleménye szerint a hulladékszállításban országosan egységes árképzésre van szükség - erről a rezsicsökkentés kapcsán tartott budapesti sajtótájékoztatóján beszélt Németh Szilárd.

szemetA Fidesz véleménye szerint a hulladékszállításban országosan egységes árképzésre van szükség - erről a rezsicsökkentés kapcsán tartott budapesti sajtótájékoztatóján beszélt Németh Szilárd – írja a stop.hu.

A rezsicsökkentést ellenőrző kormánypárti munkacsoport vezetője közölte: a közszolgáltatásnak igazságosnak és megfizethetőnek kell lennie, a családok érdekeit kell szem előtt tartania, a költségeinek pedig arányban kell állniuk a szolgáltatással.

A politikus hangsúlyozta, hogy amikor megvizsgálták ezt a területet, akkor olyan tények birtokába kerültek, amelyek alapján kimondható, hogy a jelenlegi rendszer teljes egészében átláthatatlan és igazságtalan. Hozzátette, véleményük szerint éppen ezért magát a rendszert is meg kell változtatni.

A Fidesz a rezsicsökkentés kapcsán egy problématérképet készített, amelynek alapján kiderült, hogy a szolgáltatás díja rengeteg tényezőtől függ. Egyebek között a települési struktúrától, a lakosság sűrűségétől, az átlagos szállítási út hosszától, az út minőségétől, a logisztikai költségektől, a szállítás milyenségétől, a rakodástól, a lerakási költségektől, a közterületek tisztántartásának és gondozásának költségeitől.

Leszögezte, hogy ennek ellenére június 30-ig végeznek a feladattal és júliustól a szemétszállítás tekintetében is megvalósul a tízszázalékos rezsicsökkentés.

Németh Szilárd idézett egy Zalabérről érkezett panaszos levélből. Eszerint a településen a szemétszállítási rend gyakorisága miatt a díjakat a kétszemélyes háztartásoknál kilencven, az egyszemélyes, nyugdíjas háztartásoknál pedig 138 százalékkal emelték fel az előző évhez képest.

Hangsúlyozta, a rezsicsökkentésnek viszont az a lényege, hogy a 2013. január 31.-én érvényben lévő, a jogszabályok betartásával kialkudott személyszállítási díjat tíz százalékkal kell csökkenteni. A hulladéktörvény pedig 4,2 százalékos emelést engedélyezett az előző évhez képest - emelte ki.

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
0 #2 Féligazság 2013-04-23 21:07
Simitata:
Nem a polgármester vezette be, hanem a HGT és a 16/2002 EüM. rendelet.
Bocsi, de ehhez kb. annyi köze van polgármesternek , hogy a HGT az önkormányzatnak írja elő a rendeletalkotás i kötelezettséget.
Ettől persze még szemétség a heti szállítás, és a ki nem rakott kukáért fizettetni, de erről nem az önkormányzatok tehetnek, hanem az EüM rendelet.
Idézet
 
 
0 #1 Simitata 2013-04-23 12:26
Nem csak Zala-megyében, hanem a Paksi kistérségben is jóval 100%-k fölötti áremelés történt 2013-ban. Az idős emberek akkor is kötelesek a heti "ürítési" díjat fizetni, ha havonta-kéthavo nta képződik 1 ürítendő kukája.Aki ezt bevezette, megszervezte és a társulást (a szolgáltatót megbízó saját céget)erőfölénn yel levezényelte az a FIDESZ támogatással polgármesterség et nyert Paksi Polgármester. Ez, így következetlen, megengedhetetle n politika.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Igen, meg 32.000. önkormányzati igazgatásban dolgozó köztisztviselő! A... Tovább...
  • ...jó és most mi van? Jah", 2021!! (el sem olvasom, rég túl vagyunk az... Tovább...
  • Jelentősen nőttek az önkormányzatok adóbevételei - mely adóbevételeket... Tovább...
  • A II,kerületben 140 embernek van 40 négyzetméteres területe kárpótlás ... Tovább...
  • Budapesten, néhány nagyvároson és a közvetlen környékükön kívül ez az ... Tovább...
  • Dejó"! Olyan jó ezeket a statisztikákat olvasni! Tovább...
  • Nagyon régóta vártunk erre már ! Az ügyvédeket valahogy mellőzni kelle... Tovább...
  • Állami pénzből - adófizetői pénzből - felépítve, állami pénzből fennta... Tovább...
  • Fel kellene végre ismerni" kedves ÁSZ és kormány, hogy már nem kiválts... Tovább...
  • Ember, ez komoly? Falusi hivatalokban garantált bérminimumért dolgozó ... Tovább...
  • Adjatok még pluszba 2 embert minden közös önkormányzati hivatalnak, és... Tovább...
  • Egy átlagos magyar falu az alábbi gondokkal küzd - nincs munkahely a t... Tovább...
  • Néha elgondolkodom, hogy 2006 óta történt e lényegi elmozdulás a magya... Tovább...
  • Valahogy az önkormányzatok támogatása nem nőtt sz ötszörösére, sőt az ... Tovább...
  • Soha nem is lesz...:( Tovább...