Hirdetés
OECD-küldöttség tárgyalt Budapesten a Magyary-programról PDF Nyomtatás
2012. április 11. szerda, 07:00

 

gal_andras_levente02Háromtagú delegációt küldött Budapestre a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) azért, hogy a kormány és a nemzetközi szervezet által korábban megkötött stratégiai megállapodás részleteiről tárgyaljanak. Gál András Levente kormánybiztos és a szervezet képviselői találkozójukon értékelték a Magyary-programot, illetve áttekintették az egyéves végrehajtási menetrendet.

A Jó állam fejlesztési koncepció végrehajtásának összehangolásáért felelős kormánybiztos a találkozón emlékeztetett: a szerződés alapját a tavaly nyáron bemutatott Magyary-program adja, lényege, hogy az OECD a magyar közigazgatás megújulását ösztönző gyakorlatát más országokban is hozzáférhetővé teszi. Gál András Levente úgy fogalmazott: a stratégiai együttműködés fő célja az, hogy a hazai kidolgozású terv exportálhatóvá, más országok számára is használhatóvá váljon – tudósított a kormany.hu.

A politikus leszögezte, hogy az OECD-vel való együttműködés kiemelten fontos a kormány számára, hiszen a szervezet kiterjedt tapasztalatai révén sokat segíthet a Magyary-program továbbfejlesztésében. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a program azért is egyedülálló, mert nem statikus tervről van szó, hanem folyamatosan változó, az igényekhez igazodó programról. Hozzátette, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően a programot saját erőforrásból valósították meg, nem külső tanácsadói cégekre támaszkodtak.

Az OECD képviselőit a kormánybiztos tájékoztatta a Jó állam-index kidolgozásával kapcsolatban is, mint mondta, segítséget, tanácsokat várnak a szervezettől azzal kapcsolatban, hogy a Magyary-program mögött egy megfelelő „zsinórmérték” lehessen. Gál András Levente a program négy beavatkozási területéről (szervezet; feladat; eljárás; személyzet) szólva kiemelte, mindmáig elégedetlen az eljárások felgyorsításával kapcsolatban, a közbeszerzéseket és az államháztartást érintő ügyekben éppen ezért még ebben az évben módosításokat nyújtanak be a parlamentnek.

Arra a kérdésre, hogy a programot mennyire lehet nemzetközivé tenni, a kormánybiztos elmondta, a négy beavatkozási terület bárhol jól működhet, hiszen nem mindenre kiterjedő, nem túlrészletezett kérdésekről van szó, hanem egyszerű, világos megoldásokról, amelyek a lényeget ragadják meg.

Az OECD képviselői részéről ugyancsak kérdés hangzott el a program sikerességének mérhetőségével kapcsolatban is: a Jó állam-index mellett fontosnak tartanák más indikátorok kidolgozását is. Válaszában Gál András Levente egyértelművé tette, hogy indokoltnak látják a bővítést, az index ugyanakkor első körben megfelelő mérőként használható a hatékonyság megállapítására.

A felek a mostani találkozón abban egyeztek meg, hogy május közepén újabb megbeszélést folytatnak, amikorra az OECD konkrét javaslatokat, észrevételeket fogalmaz meg a Magyary-program aktuális kiadásával kapcsolatban. A nemzetközi szervezet képviselői ezután szakszervezetekkel és szakmai szervezetekkel is megbeszéléseket folytattak.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • Akkor a kistelepülésen még működő postáknak is vége. Ja és ehhez csak ... Tovább...
  • Bravó, ez aztán az ügyfélbarát közigazgatás! Úgy látszik az ügyfél csa... Tovább...
  • Itt. Levegőnek sem néz bennünket a kormányunk. Van viszont remek ASP-n... Tovább...
  • ...szégyen, hogy kormányunk és munkáltatónk" mindenkit minimálbéren ta... Tovább...
  • A szétterülést ez ne állítja meg,hiszen a barnaövezetek is a külső rés... Tovább...
  • A térségnek az M0 nyugat bezárása fontos, ami elviszi a mai terhelő fo... Tovább...
  • ideje... Tovább...
  • Csak jelzem az Államtitkár Úrnak, hogy a kis falvakban csak az alábbi ... Tovább...
  • Normáááális???! !! Nem a bolttulajdonoso knak kellene adni a pénzt, ha... Tovább...
  • Az állam mikor emeli a saját alkalmazottai fizetését? A 2020. évi költ... Tovább...
  • Na, ez a cikk sem mond semmit, megoldásról egy szó sem, pedig ez lenne... Tovább...
  • A sertéspestis rohamosan terjed az országban, már a fél ország fertőzö... Tovább...
  • Az önkormányzati nyomorgás képlékeny, hiszen jut a köztisztviselők nek... Tovább...
  • Ha ennyire sz@r a választási "pénz", akkor nem értem, nálunk pl. miért... Tovább...
  • HÁT? Tovább...