Hirdetés
Egyszeri támogatást is kapnak a közszférában dolgozó devizahitelesek PDF Nyomtatás
2012. január 26. csütörtök, 10:00
valutaA devizahitellel rendelkező közszférában dolgozók a gyerekszámtól függő kamattámogatáson felül egyszeri, vissza nem térítendő támogatást is kapnak, amennyiben belépnek az árfolyamgát rendszerbe – olvasható az inforadio.hu honlapján.

 

A Nemzetgazdasági Minisztérium erről szóló, szerdai közleménye szerint a kormány az Országgyűlés 2012. évi első üléséig - várhatóan február 13-ig - benyújtja a vonatkozó törvényjavaslatot. A törvény hatályba lépését követően a közszférában dolgozó jogosultak jelzik az árfolyamgát rendszerbe való belépés szándékukat a bankoknak, amelyek soron kívül bírálják el a kérelmüket, ez akár több hónapos előnyt jelent.

Az egyszeri támogatás összege a ténylegesen megfizetett törlesztőrészletek és az árfolyamgát alkalmazásával fizetendő törlesztőrészletek különbsége, a 2012. február 1. és az első árfolyamgát alapján fizetett törlesztőrészlet időpontja között. Utóbbi legkésőbb 2012. július 1-je lehet. 

A minisztérium hangsúlyozza: ezzel a közszférában dolgozók valójában akkora támogatáshoz juthatnak, mintha 2012 februárjától az új típusú árfolyamgát szerint, rögzített árfolyam mellett törlesztették volna hitelüket.

A lehetőséggel az a közszférában dolgozó élhet, aki deviza alapú, jelzálog fedezetű hitelt vett fel, a bankjánál kezdeményezte a végtörlesztést 2011. december 30-ig, továbbá ezt bejelentette munkáltatójának, de mégsem tudott élni a kedvezményes végtörlesztés lehetőségével - olvasható a közleményben.

Emlékeztetnek rá: a törvény a hiteladósok számára 2011. december 31-ig tette lehetővé, hogy kezdeményezzék a gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződés megkötését, amelynek eredményeként rögzített árfolyam mellett fizethetik törlesztőrészletüket. Ez 180 forintos svájci frank, 250 forintos euró és két forintos japán jen árfolyamot jelentett.

A kormány azonban 2011. december 15-én megegyezett a bankszövetséggel arról, hogy a korábbi árfolyamgát rendszerét a hitelesek számára meghosszabbítja és kedvezőbbé teszi. A megállapodás szerint a deviza jelzáloghitel-adósok 2012 végéig kezdeményezhetik az árfolyamvédelmi-rendszerbe való belépést. Az árfolyamrögzítés, illetve az árfolyam-különbözetből eredő tartozások jóváírása a gyűjtőszámlán 2016 végéig lesz biztosítva 2014 vége helyett.

Az új árfolyamgát feltételei szerint a rögzített árfolyamon fizetett törlesztés és az aktuális árfolyamon fizetendő törlesztés különbözetét két külön számlán könyvelik. Az egyiken a fix árfolyam feletti tőketörlesztés, a másikon a fix árfolyam feletti kamat gyűlik. Utóbbit 50-50 százalékban az állam és a bankok vállalják magukra. Az ügyfél terhét jelentő tőke-gyűjtőszámla a bankközi kamat szerint, kedvezményesen kamatozik.

Az állam ezen túl a közszférában dolgozóknak gyermekszámtól függően kamattámogatást nyújt a tőke-gyűjtőszámlán lévő kamathoz. A gyermektelen családok számára 3 százalék a kamattámogatás mértéke, és ezen felül minden gyermek után plusz 1 százalék kamattámogatás jár.

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+2 #1 diszkrimináció 2012-01-31 15:15
"A lehetőséggel az a közszférában dolgozó élhet, aki deviza alapú, jelzálog fedezetű hitelt vett fel, a bankjánál kezdeményezte a végtörlesztést 2011. december 30-ig, továbbá ezt bejelentette munkáltatójának , de mégsem tudott élni a kedvezményes végtörlesztés lehetőségével - olvasható a közleményben."

Aki felmérte józan paraszt ésszel a lehetőségeit, és tudta, hogy esélye sincs a végtörlesztésre a megadott határidőn belül, az miért nem élhet a lehetőséggel?
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Majd csak ezután fog igazán csökkenni, szeptembertől jönnek a megemelt... Tovább...
  • Milyen évközi béremelés?Legfe ljebb a minisztereknek. A köztisztviselő... Tovább...
  • 38.650,Ft illetményalap 2023-ban is a költségvetési törvény szerint. ... Tovább...
  • 38.650,Ft illetményalap 2023-ban is a költségvetési törvény szerint. ... Tovább...
  • Ehhez nincs mit hozzátenni! Tű pontos helyzetelemzés. Nem a szívem csü... Tovább...
  • Eszméletlen!!! A kormány tud erről? Jahnem. Tovább...
  • Ez így elég lesújtó. Csak ennyire képes a NER elit a válság közepén? H... Tovább...
  • Brüsszel kéri a kormányt, hogy emelje meg a tanárok fizetését, a kormá... Tovább...
  • Sikerült megoldani a legnagyobb magyarországi problémát - a vármegye e... Tovább...
  • Nagyon bízom benne, hogy szeptemberben egy pedagógus sem veszi fel a m... Tovább...
  • Először összevonják a kis iskolákat, aztán a kis önkormányzatoka t, az... Tovább...
  • Gazdasági válság - óriási államadósság, óriási költségvetési hiány, ór... Tovább...
  • Csak úgy mellékesen megkérdezném tőle, hogy az egyházi iskolák miért k... Tovább...
  • Semmi nem fog addig változni, míg mindenki haláli nyugalommal dolgozz... Tovább...
  • Ezt mondjuk kizártnak tartom, hogy az ukrajnai menekültek nem tudnak/t... Tovább...