Hirdetés
Nemfizetési dominó indulhat PDF Nyomtatás
2011. december 09. péntek, 10:00

vizcsapVeszélyes tendencia kezdete lehet, ha egyre több település elhalasztja a közműdíjak fizetését, arra gondolva, hogy a kormány nem merné felvállalni városok csődjét – írja a Világgazdaság.

Egyre több önkormányzat gondolja úgy, hogy nem érdemes fizetni a közművekért, úgyis segít majd az állam. Legalizálnák a lopást – így jellemezte röviden Lázár János energiaügyi javaslatát a szektor egyik szereplője. A Fidesz frakcióvezetője azt javasolta, hogy többek közt az önkormányzati intézményekben ne lehessen kikapcsolni a közműszolgáltatást akkor sem, ha nagy tartozás halmozódott fel. Lázár szavait sokan ígéretnek vélik, az önkormányzatok közt egyre nagyobb a nem fizetés aránya.

Az elmúlt hetekben két olyan esetet már láthattunk – Esztergomban, illetve Várpalotán –, amikor más ügy miatt, de nagy tartozást felhalmozó településeken segített az állam, az ottani példa pedig felbátoríthat másokat is, hogy a racionalitás határait is átlépjék a költekezésben, az állami mentőövben bízva. Információink szerint leginkább a kisebb és a közepes nagyságú településeken kezd divatos lenni a felelőtlenség. Ahogy egy önkormányzati forrásunk fogalmazott: leginkább az olyan kistelepüléseken válhat gyakorlattá ez, „ahol óvoda vagy iskola van, kvázi egyszerű ember a polgármester, és játszani akar”, a nagyvárosok országos politikában is otthonosabban mozgó vezetői nem feltétlen vállalnák fel a nemfizetéssel járó politikai kockázatokat. Egy másik forrásunk vitatkozik ezzel: azokban a példákban, amiket ő lát, nem lehet egyértelműen a méret alapján kiválogatni a rossz adósokat. Többen is pletykálnak településekről, ahol baj lehet a fizetési szándékkal, a legnagyobb városok a gyanús helyek közül néhány tízezer lakosúak.

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
0 #2 nem értem! 2011-12-14 16:14
Szerintem is inkább a városoknál kellene jobban szét nézni, nekünk a folyószámla- és munkabérhitelen nincs is más hitelünk. Igy ezeket figyelembe véve is 8000 ft/fő. Akkor hol is gazdálkodnak rosszul? Ja és valóban, ha megszüntetik a kis önkormányzatoka t , minden adósság eltűnik!!( legalábbis ők így gondolják)
Ez igen !! Nem a kis önkormányzatok adósították el az országot, sem az önkormányzati rendszert!
Idézet
 
 
+4 #1 Pénzügyes 2011-12-10 23:12
„Információink szerint leginkább a kisebb és a közepes nagyságú településeken kezd divatos lenni a felelőtlenség.” Ha ezen azt kell érteni, hogy felnyílt a szeműk, hogy tanultak a nagy, nagyobb önkormányzatok gyakorlatából - eladósodás, kötvénykibocsát ás, meg minden - illetve a kormány intézkedéseiből - megyei intézmények tokkal-vonóval való átvétele, felelősség, meg szankció nuku - akkor miért ne! Bár ez pénzügyszakmail ag, egyszerű józan paraszti ésszel gondolkodva mindenképpen elítélendő! „ahol óvoda vagy iskola van, kvázi egyszerű ember a polgármester, és játszani akar” Na ne!!! Finoman fogalmazva ilyet nem illik mondani!!! Az egyszerű - az én értelmezésem szerint a józan paraszti ésszel gondolkodó egyszerű ember nagyszerű ember, tanulhatnának tőlük a politikusok, de ha sokszor orrba vágják, behúzzák az embert a csőbe, - forrásszabályoz ás, ÖNHIKI, elvtelen megsegítés stb-stb. - előbb utóbb tanul, illetve megszokik, vagy megszökik, s jön helyette egy nem nagyszerű ember, akinek minden mindegy. ők (nem véletlen a kisbetű) játszanak, mi meg egyszerű, bérből fizetésből élő emberek „szívunk mint a torkos borz”. Nagyon-nagyon kellene már egy korrekt, megbízható feladat- feladatarányos elosztási mechanizmus, meg felelősség, meg szankció! Ezek nélkül nem hiszem, hogy valaha is rendet lehet tenni ebben a szerencsétlen, zűrzavaros szituációban.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Igen, meg 32.000. önkormányzati igazgatásban dolgozó köztisztviselő! A... Tovább...
  • ...jó és most mi van? Jah", 2021!! (el sem olvasom, rég túl vagyunk az... Tovább...
  • Jelentősen nőttek az önkormányzatok adóbevételei - mely adóbevételeket... Tovább...
  • A II,kerületben 140 embernek van 40 négyzetméteres területe kárpótlás ... Tovább...
  • Budapesten, néhány nagyvároson és a közvetlen környékükön kívül ez az ... Tovább...
  • Dejó"! Olyan jó ezeket a statisztikákat olvasni! Tovább...
  • Nagyon régóta vártunk erre már ! Az ügyvédeket valahogy mellőzni kelle... Tovább...
  • Állami pénzből - adófizetői pénzből - felépítve, állami pénzből fennta... Tovább...
  • Fel kellene végre ismerni" kedves ÁSZ és kormány, hogy már nem kiválts... Tovább...
  • Ember, ez komoly? Falusi hivatalokban garantált bérminimumért dolgozó ... Tovább...
  • Adjatok még pluszba 2 embert minden közös önkormányzati hivatalnak, és... Tovább...
  • Egy átlagos magyar falu az alábbi gondokkal küzd - nincs munkahely a t... Tovább...
  • Néha elgondolkodom, hogy 2006 óta történt e lényegi elmozdulás a magya... Tovább...
  • Valahogy az önkormányzatok támogatása nem nőtt sz ötszörösére, sőt az ... Tovább...
  • Soha nem is lesz...:( Tovább...