Akinek nem tetszik, annak is kötelező Nyomtatás
2011. október 20. csütörtök, 07:00

 

hoffmann_rAz új köznevelési törvény október végén, november elején kerülhet a parlament elé, a kormány a társadalmi, szakmai és közigazgatási egyeztetés után tárgyalja majd a jogszabály-tervezetet, várhatóan két menetben. Az oktatási államtitkár szerint a javaslatot a Közoktatás-politikai Tanács nyolc tagja közül hat részben vagy egészében támogatta.

Az oktatási államtitkár kedden egyeztetett a Közoktatás-politikai Tanács és az országos Diákjogi Tanács képviselőivel a köznevelési törvényről. Az fn.hir24.hu arról tudósít, hogy a tárgyaláson számos kritika érte a törvénytervezetet. Hoffmann Rózsa a hozzászólások után mondta el a válaszait. Megértést és belátást kért a résztvevőktől. A szakszervezeti oldal generálisan elutasította a tervezetet, és annak elhalasztását kérte, erre azonban Hoffmann Rózsa nem lát lehetőséget. Az államtitkár szerint a parlament egy hónap alatt elfogadhatja a törvényt.

Miklósi László, a Történelemtanárok Egylete elnöke azt kifogásolta, hogy a köznevelési törvényben kötelező értékrend jelenik meg. Erre válaszolva Hoffmann Rózsa leszögezte, hogy „az alaptörvény értékrendje, az oktatás értékrendje kész van. Lehet, hogy valakinek ez nem tetszik, de annak is kötelező”.

Kisebbségi véleményként volt olyan megszólaló, aki elutasította, hogy a köznevelési rendszer értékrendet közvetít, a többség ugyanakkor kifejezetten kedvezően értékelte, hogy a pedagógia világa visszatalál gyökereihez, és nevelni akar, márpedig nevelni értékrend nélkül nem lehet – tudósít a tanácskozásról a hirado.hu. „Világnézeti kényszert, terrort természetesen eszünk ágában sincs alkalmazni, világnézeti szabadság van, és ez is marad” - fogalmazott az államtitkár a tudósító szerint.

Miklósi László viszontválaszában azt mondta: „a rendszerváltás nem arról szólt, hogy az állam kötelező értékrendet írjon elő”, de ezt az államtitkár asszony már nem hallhatta, mert közben távozott.

Az egyik legnagyobb vitát kiváltó kérdésről, a pedagógusok munkaterhelésének növekedéséről szóló aggodalmakra így már nem Hoffmann Rózsa válaszolt, hanem a kollégái. Elmondták, hogy a kötelező heti 32 órás iskolában töltött idő nem azt jelenti, hogy megnő a heti kötelező óraszám. Az marad 22, amit maximum hattal lehet megnövelni. Tehát legfeljebb 28 órája lehet egy tanárnak - mondták. A válasz nem nyugtatta meg a PDSZ elnökét, Mendrey Lászlót, aki azt felelte: „tudjuk miről szól a 32 óra, lehet magyarázkodni, de nem kell”.

Ossza meg a bejegyzést

 
Kapcsolódó cikkek