Hirdetés
Március közepén nyithatnak fővárosi gyógyfürdők PDF Nyomtatás
2021. február 24. szerda, 10:30

furdobpIdőpontfoglalással és teszteléssel várják majd a gyógyfürdők a vendégeiket.

Beoltatta több mint 200 dolgozóját a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt., hogy meg tudják nyitni a hozzájuk tartozó fürdőkben a gyógyászattal foglalkozó egységeit.

A tervek szerint március 16-ától fogadhatnak ismét vendégeket, hogy „a rendeletben engedélyezett kezeléseket” újra igénybe lehessen venni.

A dolgozók azután kaphatták meg az oltást, miután a cég állásfoglalást kért arról a Nemzeti Népegészségügyi Központtól (NNK), hogy egészségügyben dolgozónak tekinthetők-e a munkatársaik. A pozitív válasz után pénteken kaphatták meg a koronavírus elleni védőoltást a dolgozóik.

A lapnak Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy időpontot kell majd foglalniuk a vendégeknek, kiküszöbölve azt, hogy egymást fertőzzék meg. Azt is hozzátette, várhatóan az osztrák mintát követik majd azzal, hogy az érkező pácienseket tesztelik.

(HVG.hu)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • ...jó és most mi van? Jah", 2021!! (el sem olvasom, rég túl vagyunk az... Tovább...
  • Jelentősen nőttek az önkormányzatok adóbevételei - mely adóbevételeket... Tovább...
  • A II,kerületben 140 embernek van 40 négyzetméteres területe kárpótlás ... Tovább...
  • Budapesten, néhány nagyvároson és a közvetlen környékükön kívül ez az ... Tovább...
  • Dejó"! Olyan jó ezeket a statisztikákat olvasni! Tovább...
  • Nagyon régóta vártunk erre már ! Az ügyvédeket valahogy mellőzni kelle... Tovább...
  • Állami pénzből - adófizetői pénzből - felépítve, állami pénzből fennta... Tovább...
  • Fel kellene végre ismerni" kedves ÁSZ és kormány, hogy már nem kiválts... Tovább...
  • Ember, ez komoly? Falusi hivatalokban garantált bérminimumért dolgozó ... Tovább...
  • Adjatok még pluszba 2 embert minden közös önkormányzati hivatalnak, és... Tovább...
  • Egy átlagos magyar falu az alábbi gondokkal küzd - nincs munkahely a t... Tovább...
  • Néha elgondolkodom, hogy 2006 óta történt e lényegi elmozdulás a magya... Tovább...
  • Valahogy az önkormányzatok támogatása nem nőtt sz ötszörösére, sőt az ... Tovább...
  • Soha nem is lesz...:( Tovább...
  • Ott a bűvös szó: "STATISZTIKAILA G" Tovább...