Hirdetés
Eltűnik a Balaton legostobább beruházása PDF Nyomtatás
2020. december 17. csütörtök, 09:30

gorogfaluA város szégyenfoltjaként emlegetett terület sorsát évek óta igyekszik megoldani a vezetés. Az önkormányzatnak most megvan a jogalapja arra, hogy a szezonális szórakozónegyedként (nem) működő, teljesen befuccsolt egykori görög falut elbontassa.

Egy igazi kudarctörténet végére tehet pontot a balatonfüredi önkormányzat: a születése pillanatától, sőt az ötlet megszületése pillanatától kudarcra ítélt, közvetlenül a rendszerváltás után kitalált "jóléti" vadkapitalista, teljesen elhibázott koncepció mentén megvalósult balatonfüredi görög falu úgy fest, végre tényleg kileheli a lelkét, azaz elbontják. "A volt görög falu építészetileg vállalhatatlan, egyáltalán nem illik a városba. A funkciója tulajdonképpen megszűnt, egy szezonális bulihely, ami viszont nem érdeke Fürednek. El kell bontani az épületeket, most megvan ehhez a jogalapunk" - mondta a a balatonfured.hu-nak Bóka István, a város polgármestere.

Az épületek felszámolása csak akkor lehetséges, ha megszüntetik a nyolcvannál több tulajdonost felölelő "társasházat", amihez azonban minden érintett beleegyezése szükséges. Az önkormányzat a maga 41 százalékos részével a legnagyobb tulajdonos a társasházként működő közösségben. A szórakozó központot szezonálisan működtető S.D. Park Üzemeltető Kft. illetve a Masped eddig is partner volt a megszüntetésben, a 17 százaléknyi, 30-35 kisebb üzlettel rendelkező kistulajdonossal kell megállapodni.

A város nyugati határában fekvő, nyolc hektáros negyed az év jelentős részében teljesen kihalt, szinte kísértetvárosként (nem) működik. Már a létrejötte is terhelt volt, a beruházó az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint 2014-ben megszűnt, 1991-ben 100 millió forinttal létrehozott szecskacég, az Intell RB Rt. volt, az építkezés 1993-ban kezdődött, aztán sokáig nem sikerült befejezni - elfogyott a pénz, friss forrás meg nem volt. A falu ugyan 1995-ben részben, majd 2005-ben Annagora Park néven teljes egészében megnyitott, a látogatottság azonban brutálisan elmaradt a várttól, voltaképpen senkit sem érdekeltek a "szolgáltatásai". 2008-ban Sundance Park lett, ekkor kissé átszabták a profilt az éjszakai szórakozásra koncentrálva, kávézók és üzletek helyet diszkók és bárok nyitottak ki.

Bár a félresikerült beruházás ekkor futotta legjobb éveit, időnként emberek is megjelentek, a problémák megmaradtak. 2011-től SunCity néven fut(ott) az egyre inkább lerohadó vállalkozás, ám a programok és a bulihoteles szobáztatás évek óta konfliktusforrást jelentenek a városban, totálisan megbukott az az ötlet, hogy itt hosszútávon kulturált szórakozónegyed működhetne. Így aztán az utóbbi években tovább rohadó, tök üres szellemfalu az értelmetlenség mementójaként figyelmeztet a beruházói ostobaság veszélyeire.

(Napi.hu)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Szabályozási Tudsátár

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • ...jó és most mi van? Jah", 2021!! (el sem olvasom, rég túl vagyunk az... Tovább...
  • Jelentősen nőttek az önkormányzatok adóbevételei - mely adóbevételeket... Tovább...
  • A II,kerületben 140 embernek van 40 négyzetméteres területe kárpótlás ... Tovább...
  • Budapesten, néhány nagyvároson és a közvetlen környékükön kívül ez az ... Tovább...
  • Dejó"! Olyan jó ezeket a statisztikákat olvasni! Tovább...
  • Nagyon régóta vártunk erre már ! Az ügyvédeket valahogy mellőzni kelle... Tovább...
  • Állami pénzből - adófizetői pénzből - felépítve, állami pénzből fennta... Tovább...
  • Fel kellene végre ismerni" kedves ÁSZ és kormány, hogy már nem kiválts... Tovább...
  • Ember, ez komoly? Falusi hivatalokban garantált bérminimumért dolgozó ... Tovább...
  • Adjatok még pluszba 2 embert minden közös önkormányzati hivatalnak, és... Tovább...
  • Egy átlagos magyar falu az alábbi gondokkal küzd - nincs munkahely a t... Tovább...
  • Néha elgondolkodom, hogy 2006 óta történt e lényegi elmozdulás a magya... Tovább...
  • Valahogy az önkormányzatok támogatása nem nőtt sz ötszörösére, sőt az ... Tovább...
  • Soha nem is lesz...:( Tovább...
  • Ott a bűvös szó: "STATISZTIKAILA G" Tovább...