Hirdetés
50 éves a Bakonyerdő Zrt. PDF Nyomtatás
2020. október 28. szerda, 09:00

bakonyerdoA Bakonyerdő Zrt. fennállásának ötvenedik évfordulóját ünnepelték a Veszprém megyei Huszárokelőpusztán.

A Bakonyerdő Zrt. a legnagyobb kapacitású faiparral rendelkező hazai erdőgazdaság, amelynek alapítása óta az ökológiai egyensúly szem előtt tartása és emellett a környezettudatos szemlélet átadása és népszerűsítése a célja - hangsúlyozta Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára. Kiemelte: a kormány országfásítási programot indított az erdők gyarapítása érdekében, amelynek részeként 470 település részesül fából, így hívják fel a figyelmet az erdő gyarapításának fontosságára. Több mint 50 erdei iskolában 100 ezernél is több gyermeket fogadnak - fűzte hozzá. Kiemelt cél az ember és a környezet harmóniájának megteremtése, fenntartása, a közjóléti létesítmények további üzemeltetése és fejlesztése.

Varga László, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a gazdaság alapítása óta mintegy ötmillió köbméterrel nőtt az erdőben található fa mennyisége. Jogelődjük a Balatonfelvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság (BEFAG) 1970. január 1-jén jött létre, 1993-ban alakult részvénytársasággá, BEFAG Rt. néven - tette hozzá. Tájékoztatása szerint 2020-as árbevételük több mint 9 milliárd forint lesz, 150 millió forint nyereséggel, tavaly is hasonlóan teljesítettek. Varga László szólt arról, hogy ma már egyre költséghatékonyabb erdő-felújítási módszereket keresnek, a szakmai munka lépéseit azonban egyre inkább a klímaváltozás hatása határozza meg.

Kovács Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: a közjóléti feladatok egyre szélesebb köre, mint az erdei tornapálya vagy az erdei iskolák megjelenése azt eredményezte, hogy az erdészet egykor zárt világa mára kitárult a nagyközönség számára.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

online

Hírek hozzászólásai

  • A mélyszegénység Magyarországon nem szűnt meg - javasolnám a KSH stati... Tovább...
  • A kutya se jön már ide dolgozni! Innen csak elmennek/felmon danak az e... Tovább...
  • Az én fizetésem közelében sincs! Tovább...
  • ...lassan minden önkormányzatban IS lesznek és vannak pozitív tesztese... Tovább...
  • Hogyis??? Mikor nem működhetnek a testületek, mert a polgármester gyak... Tovább...
  • Ezen az intézkedésen látszik igazán, hogy milyen szegénység van Magyar... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ál dolgozó és az önkormányzatoka t működtető 30.000... Tovább...
  • A fiam középiskolájába n 8:15-kor kezdődnek az órák. Sokan a környező ... Tovább...
  • A magyar államháztartás hiánya 2020. júliusában elérte az egész évi te... Tovább...
  • Minden téren hátrányban.???? Tovább...
  • Tegnapi hír a MÁV-tól, hogy a Budapest-Cegléd -Szolnok vonalon 60-100 ... Tovább...
  • Homolya úrhoz képest Andersen, a nagy mesemondó a fasorban sincs. Tovább...
  • Akkor a kistelepülésen még működő postáknak is vége. Ja és ehhez csak ... Tovább...
  • Bravó, ez aztán az ügyfélbarát közigazgatás! Úgy látszik az ügyfél csa... Tovább...
  • Itt. Levegőnek sem néz bennünket a kormányunk. Van viszont remek ASP-n... Tovább...