Hirdetés
Így csábítja a fiatalokat a tihanyi önkormányzat PDF Nyomtatás
2020. március 04. szerda, 09:30

tihany1Tihany a félsziget a térség legdrágább helye. Kirívóan magasak az ingatlanárak, a letelepedni vágyóknak a munkahelyhiányon kívül ezzel is szembe kell nézniük.

A fiataloknak szánt új önkormányzati lakások optimális esetben is két év múlva lesznek költözhető állapotban. A lap szerint messze nem elégítik ki a helyi igényeket. A helyzetet nem könnyíti meg, hogy az önkormányzatnak nincs túl sok lehetősége újabb lakások kialakítására. Főleg megfizethető, jóval a piaci
ár alatti telkekre lenne igény vagy bérlakásokra, azonban az önkormányzatnak nincsenek már a tulajdonában értékesíthető telkek. Tihanyban most 15 olyan bérelhető ingatlan van, ami az önkormányzat tulajdonában áll.

Akik Tihanyban saját lakásban szeretnének letelepedni, az irracionálisan magas ingatlanárak miatt, a falusi családi otthonteremtési támogatás (CSOK) mellett is szinte lehetetlen helyzetben vannak. Akár több tíz évig semmi másra nem lenne szabad költenie a fiataloknak, hogy megvásárolhassanak egy tihanyi lakást. A bérlés sem olcsó, az átlag fizetés fele is elmehet a lakbérre.

Most azzal próbálkoznak, hogy az egyik utcában, ahol több telek felvásárlásával és összevonásával több mint 4 ezer négyzetméteres területtel rendelkezik az önkormányzat, beruházást indítanak, építkeznek.

Tósoki Imre polgármester azt nyilatkozta: valamivel a piaci ár alatt szeretnék majd eladni a lakásokat. A méretüket a CSOK előírásainak megfelelően alakítják ki, azért, hogy a fiatalok minél több támogatást igénybe tudjanak majd venni.

(HelloVidék)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Ez igen! Gratulálok a tankernek is és a kormányának is! Így kell ezt! ... Tovább...
  • Most soroltam 3.000.-Ft-tal, 35 évnyi munka után. Hát köszönöm szépen!... Tovább...
  • Oké, legyen 18 fok. DE: nagyon sok kistelepülés hivatalában 1-2 ember ... Tovább...
  • Egy dolog az, hogy mondjuk 18 fokban dolgozik a köztisztviselő (ülőmun... Tovább...
  • Mese! A környezetemben élők közül senkinek nem nőtt ennyivel a kereset... Tovább...
  • Ja! Persze 20 %. Kivéve a közigazgatás, az önkormányzatok! Évek óta se... Tovább...
  • Kevés. Ja és egyébként mi lesz jövőre - mert tendencia szerint még nag... Tovább...
  • Majd csak ezután fog igazán csökkenni, szeptembertől jönnek a megemelt... Tovább...
  • Milyen évközi béremelés?Legfe ljebb a minisztereknek. A köztisztviselő... Tovább...
  • 38.650,Ft illetményalap 2023-ban is a költségvetési törvény szerint. ... Tovább...
  • 38.650,Ft illetményalap 2023-ban is a költségvetési törvény szerint. ... Tovább...
  • Ehhez nincs mit hozzátenni! Tű pontos helyzetelemzés. Nem a szívem csü... Tovább...
  • Eszméletlen!!! A kormány tud erről? Jahnem. Tovább...
  • Ez így elég lesújtó. Csak ennyire képes a NER elit a válság közepén? H... Tovább...
  • Brüsszel kéri a kormányt, hogy emelje meg a tanárok fizetését, a kormá... Tovább...