Hirdetés
Legalább egymillió látogatót várnak a jövő évi vadászati világkiállításra PDF Nyomtatás
2020. február 04. kedd, 09:30

vadasz0Legalább egymillió látogatót várnak a 2021-es vadászati világkiállításra, melyet Budapest mellett négy vidéki helyszínen rendeznek meg jövő ősszel - mondta Kovács Zoltán, a rendezvényért felelős kormánybiztos az MTI-nek.

Hozzátette: a rendezvény szervezése folyamatban van, az előkészületekkel időarányosan jól állnak. Az "Egy a természettel " Vadászati és Természeti Világkiállítás és az ehhez kapcsolódó rendezvénysorozat lebonyolításáért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a nemzetközi kiállításon a szerződött partnerek 660 rendezvényen fogják bemutatni, hogy mit tudnak és mit gondolnak a vadászatról.

Kitért arra, hogy a dortmundi rendezvényen - ami Európa legnagyobb vadászati kiállítása és vására - nemzetközi partnerek, kormányok és szakmai partnerek meghívását folytatták. A következő egy évben minden olyan nagyobb rendezvényen, vásáron részt vesznek, amely a vadászattal, a természettel, a horgászattal foglalkozik, pozicionálva ezzel a 2021-es rendezvényt. Több száz nemzetközi szervezetet és szereplőt terveznek megnyerni a 2021-es magyarországi világkiállításon való részvételre, annak népszerűsítésére - mondta.

Közlése szerint a Vadászati és Természeti Világkiállítás megrendezésére, az előkészületekre eddig mintegy 6-7 milliárd forintot költöttek. Az esemény központi eleme a Hungexpo vásárközpontban megrendezendő hazai és nemzetközi vadászati kiállítás lesz. A három hétig tartó rendezvényen kívül azonban sok más kiállítással, konferenciával és nemzetközi rangú eseménnyel is készülnek. A rendezvényen ezek mellett fontos szerepet kap a hal és vad gasztronómia, illetve az ezekhez tartozó borkultúra bemutatása.

Kovács Zoltán a dortmundi vásár hivatalos megnyitóján elmondta: Magyarország nagy örömmel vesz részt meghívott vendégként a dortmundi Jagd und Hund 2020 kiállításon. A vadászatnak kiemelt és felelősségteljes szerepe van az európai és a világ vadgazdálkozásában és a fenntartható természetgazdálkodás megtartásában. Hozzátette: a 2021-es Vadászati és Természeti Világkiállítás központi témája lesz a természetmegőrzés fontosságára felhívni a figyelmet, valamint a fenntartható természethasználat népszerűsítése. A vadászat és a vadászok, a halászat és a halászok a kulturális örökség részei, a 2021-es világkiállítással a sikeres 1971-es vadászati világkiállítás ötvenedik évfordulóján ismét a nemzetközi figyelem középpontjába kerülhet Magyarország.

A kormánybiztos kedden megnyitotta a magyar standot is a dortmundi vásáron.

A dortmundi expó Európa legnagyobb nemzetközi vadászati kiállítása, amelyen közel 41 ország 800 kiállítója vesz részt. A hatnapos rendezvényre több mint 80 ezer látogatót várnak január 28. és február 2. között.

(MTI)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Az elmúlt években sem nagyon működött az ügyeleti rendszer. Leginkább ... Tovább...
  • Na ezt a 366 postát sem ideiglenes zárják be, hanem véglegesen. Magyar... Tovább...
  • Sajnos a megállapítás IGAZ! Hatalmas pénzeket nyúltak le, nagyon sokan... Tovább...
  • Örülünk, de mi lesz a Tésai bekötőúttal, illetve a 1201-es út (Szob - ... Tovább...
  • Aha - az egyházak kedvezményesen kapják a gázt, az intézmények tucatja... Tovább...
  • menstruacios gorcs: https://kdnp.hu/ Az érdekszövetségb ől és a vissza... Tovább...
  • Na-persze! A fizetések rendezéséről azóta nincs szó! Ennyi!!!! Menjünk... Tovább...
  • Ez igen! Gratulálok a tankernek is és a kormányának is! Így kell ezt! ... Tovább...
  • Most soroltam 3.000.-Ft-tal, 35 évnyi munka után. Hát köszönöm szépen!... Tovább...
  • Oké, legyen 18 fok. DE: nagyon sok kistelepülés hivatalában 1-2 ember ... Tovább...
  • Egy dolog az, hogy mondjuk 18 fokban dolgozik a köztisztviselő (ülőmun... Tovább...
  • Mese! A környezetemben élők közül senkinek nem nőtt ennyivel a kereset... Tovább...
  • Ja! Persze 20 %. Kivéve a közigazgatás, az önkormányzatok! Évek óta se... Tovább...
  • Kevés. Ja és egyébként mi lesz jövőre - mert tendencia szerint még nag... Tovább...
  • Majd csak ezután fog igazán csökkenni, szeptembertől jönnek a megemelt... Tovább...