Hirdetés
Szeptember elsején újra itt a Budapest Urban Games PDF Nyomtatás
2018. július 02. hétfő, 07:30

futaaSzeptember elsején  Budapest, Európa 2019. évi Sportfővárosának utcái és terei ismét megtelnek sportolókkal, kezdetét veszi a harmadik Budapest Urban Games (BUG). A különleges „utcalimpiát" a Fővárosi Önkormányzat támogatása mellett sport- és városi szervezetek hívták életre, hogy így segítsék a város sportjellegű hasznosítását és aktivizálják a helyi sportközösségeket – írja a noizz.hu.

Idén olyan extrém és a legszélesebb közösséget megmozgató sportágakban vetélkedhetnek a résztvevők, mint a 4 / 8 kilométeres futás a Citadellán, melyre több, mint ezer embert várnak a szervezők. Újdonság, hogy idén – egy-egy sportághoz kapcsolódóan – több ismert arccal talákozhatnak a sportolni vágyók, az „utcalimpia“ iránt érdeklődők.

2018-ban is „megnyitják” a Dunát a sportolni vágyók előtt, szeptember elsején a Szabadság hídnál próbálhatják ki a versenyzők, milyen érzés a folyót a belvárosban átúszni. A BUG egyik központja a VII. kerületi Klauzál tér lesz, ahol két ízig-vérig városi sportág, a grundfoci és a streetball közösségei versenghetnek egymással. A foci mérkőzéseket a korábban már bevált grundon tartják, míg a BUG első streetball meccsei az utcán dőlnek el.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra, a főváros humán főpolgármester-helyettese mindig is fontosnak érezte, hogy támogassa az alulról jövő kezdeményezéseket, ezért arcával is, valamint idén először sportolóként is segíti az utcalimpia népszerűsítését. „Hiszünk abban, hogy az erős sportközösségek szerepe pótolhatatlan az értékek megteremtésében, megőrzésében. Ezekből a közösségekből nőnek ki az ország példaképei is. Budapest mint sportos város minden tekintetben alkalmas a sportolásra. Remélem minél több budapestit sikerül majd bevonni ebbe a különleges kezdeményezésbe. A BUG egy látványos és izgalmas program, de fontos, hogy a városi sport ne csak egy napra legyen az életünk része, hanem egész évben, folyamatosan. 2019-ben Európa Sportfővárosaként is ezen célokért dolgozunk” - mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra.

Kiss Gergely olimpiai és világbajnok vízilabdázó, a BUG egyik támogatója és nemzetközi arca számára "házhoz" jönnek a sportesemények. „A Klauzál tér és környéke fontos szerepet játszik az életemben, mert itt nőttem fel. Bármilyen sportoló életében a közösségnek legalább olyan fontos szerepe van, mint a tehetségnek, vagy a kitartásnak, ezért fontos a BUG kezdeményezés, mert a közösségi életet és élményeket támogatni kell“ - mondta a háromszoros olimpiai bajnok.

A Budapest Urban Games sporteseményeire 2018. augusztus 1-től lehet majd jelentkezni.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

online

Hirdetés

Hírek hozzászólásai

  • Ezen az intézkedésen látszik igazán, hogy milyen szegénység van Magyar... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ál dolgozó és az önkormányzatoka t működtető 30.000... Tovább...
  • A fiam középiskolájába n 8:15-kor kezdődnek az órák. Sokan a környező ... Tovább...
  • A magyar államháztartás hiánya 2020. júliusában elérte az egész évi te... Tovább...
  • Minden téren hátrányban.???? Tovább...
  • Tegnapi hír a MÁV-tól, hogy a Budapest-Cegléd -Szolnok vonalon 60-100 ... Tovább...
  • Homolya úrhoz képest Andersen, a nagy mesemondó a fasorban sincs. Tovább...
  • Akkor a kistelepülésen még működő postáknak is vége. Ja és ehhez csak ... Tovább...
  • Bravó, ez aztán az ügyfélbarát közigazgatás! Úgy látszik az ügyfél csa... Tovább...
  • Itt. Levegőnek sem néz bennünket a kormányunk. Van viszont remek ASP-n... Tovább...
  • ...szégyen, hogy kormányunk és munkáltatónk" mindenkit minimálbéren ta... Tovább...
  • A szétterülést ez ne állítja meg,hiszen a barnaövezetek is a külső rés... Tovább...
  • A térségnek az M0 nyugat bezárása fontos, ami elviszi a mai terhelő fo... Tovább...
  • ideje... Tovább...
  • Csak jelzem az Államtitkár Úrnak, hogy a kis falvakban csak az alábbi ... Tovább...