Hirdetés
A 300 négyzetméter feletti épületek építésénél is elég az egyszerű bejelentés PDF Nyomtatás
2017. március 24. péntek, 09:45

epitszerA jövőben a 300 négyzetméter feletti, nem kereskedelmi céllal épített vagy bővített lakóépületek is megvalósíthatók egyszerű bejelentéssel.

Az Országgyűlés kedden fogadta el az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény módosítását.

A jogszabály szerint az egyszerű bejelentés akkor lehetséges 300 négyzetmétert meghaladó épület esetén, ha az építkezést saját lakhatás biztosítása céljából végzik és az így elkészült új lakóépületben egy lakás van.

Bizottsági kezdeményezésre került bele a törvénybe, hogy a megépültét követő 5 éven belül nem lehet az épület rendeltetését megváltoztatni.
Bővültek az egyszerű bejelentésnél a jogszerűtlen építkezés esetei, így annak fog számítani az, ha valaki a 300 négyzetmétert meghaladó lakóépület nem saját lakhatása biztosítására építi, bővíti.

A jogszabály szerint az építésfelügyeleti hatóság által folytatott jókarbantartási eljárás - már a folyamatban lévő eljárásokat is ideértve -, átkerül a járási hivatalok építésügyi hatóságához.

Kikerült a törvényből az igazgatási díjak mértékét tartalmazó melléklet, ezt a díjat akkor kell fizetni, amikor az egyszerű bejelentéssel megépített lakóépület meglétét igazoló hatósági bizonyítvány kiadják. A díj mértékét miniszteri rendelet fogja szabályozni.

A törvény a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba, az azt megelőzően indult építésügyi engedélyezési eljárásokra nem vonatkozik.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

online

Hirdetés

Hírek hozzászólásai

  • Ezen az intézkedésen látszik igazán, hogy milyen szegénység van Magyar... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ál dolgozó és az önkormányzatoka t működtető 30.000... Tovább...
  • A fiam középiskolájába n 8:15-kor kezdődnek az órák. Sokan a környező ... Tovább...
  • A magyar államháztartás hiánya 2020. júliusában elérte az egész évi te... Tovább...
  • Minden téren hátrányban.???? Tovább...
  • Tegnapi hír a MÁV-tól, hogy a Budapest-Cegléd -Szolnok vonalon 60-100 ... Tovább...
  • Homolya úrhoz képest Andersen, a nagy mesemondó a fasorban sincs. Tovább...
  • Akkor a kistelepülésen még működő postáknak is vége. Ja és ehhez csak ... Tovább...
  • Bravó, ez aztán az ügyfélbarát közigazgatás! Úgy látszik az ügyfél csa... Tovább...
  • Itt. Levegőnek sem néz bennünket a kormányunk. Van viszont remek ASP-n... Tovább...
  • ...szégyen, hogy kormányunk és munkáltatónk" mindenkit minimálbéren ta... Tovább...
  • A szétterülést ez ne állítja meg,hiszen a barnaövezetek is a külső rés... Tovább...
  • A térségnek az M0 nyugat bezárása fontos, ami elviszi a mai terhelő fo... Tovább...
  • ideje... Tovább...
  • Csak jelzem az Államtitkár Úrnak, hogy a kis falvakban csak az alábbi ... Tovább...