Átadták 25 fővárosi emlékmű új díszvilágítását Nyomtatás
2014. december 30. kedd, 08:00

diszkivilagitas emlkmElkészült huszonöt budapesti emlékmű díszkivilágítása, január végéig pedig díszfényt kap további tizenegy köztéri szobor és más emlékművek is – közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel.

Díszkivilágítás kapott többek között Teller Ede, Kossuth Lajos, II. János Pál pápa, Görgey Artúr, Weiss Manfréd, Krúdy Gyula szobra, valamint több világháborús hősi emlékmű – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Az emlékművek új díszvilágítása a közvilágítás bekapcsolásától éjfélig – nyári időszámítás idején éjjel 1 óráig – működik.

A közleményben emlékeztettek: Tarlós István főpolgármester kezdeményezésére a kerületek tehettek javaslatot, mely köztéri szobrokkal, emlékművekkel bővüljön a díszkivilágítási lista. A főváros döntése alapján a kiépítés a BDK Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. koordinálásában valósult meg.

Közölték: jövő év április végéig a januári 11 mellett még további hat köztéri szobor, emlékhely kap díszvilágítást. A projekt összértéke mintegy 60 millió forint.

A programban szereplő kerületi emlékhelyek díszvilágításának beépített többletteljesítménye 8,5 kW, ami éves szinten mindössze 17 000 kilowattóra (kWh) energiafogyasztást jelent. Ez alig kerülne többe félmillió forintnál, de a BDK Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. tudatos energia-megtakarítási beruházásai révén semmilyen többletköltséget nem jelent a fővárosnak – olvasható a közleményben.

Ossza meg a bejegyzést

 
Kapcsolódó cikkek