Hirdetés
Friss hírek a paksi atomerőmű bővítéséről PDF Nyomtatás
2021. október 14. csütörtök, 06:00

atomeromuJól haladnak a paksi atomerőmű bővítésének előkészítő munkálatai, és a következő időszakban a kivitelező tíz újabb tervet és engedélykérelmet fog benyújtani az illetékes hatóságoknak.

Ezt jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről bejelentkezve arról számolt be kedden, hogy Moszkvába utazik, ahol Alekszej Lihacsovval, a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern vezérigazgatójával egyeztet a munkálatok pontos menetrendjéről. Fontosnak tartja – mondta –, hogy sikerüljön tartani az előzetes terveket, s így Magyarország teljesíteni tudja az európai klímacélokkal kapcsolatos vállalásokat. Ezzel kapcsolatban pedig hangsúlyozta, hogy a nukleáris energia „tiszta, olcsó és biztonságos előállítási módja az energiaszükséglet fedezésének”.

Elmondta még azt is, hogy jól haladnak az előkészítő munkálatok, ugyanis a kivitelező már 519 engedélyt megszerzett, ezek között volt a környezetvédelmi és a telephelyengedély. „Tavaly elkészült a több mint 300 ezer oldalas létesítési engedélykérelem, amellyel kapcsolatban az Országos Atomenergia Hivatal nemrég hiánypótlást rendelt el. Ezt a következő hónapokban természetesen el fogjuk végezni, és ezzel párhuzamosan benyújtunk tíz újabb tervet és engedélykérelmet, például az alaplemezre és a reaktortartályra vonatkozóan.” Tájékoztatása szerint emellett huszonhat épület felépítésére már jóváhagyták az engedélyt, ezek közül ötnek már zajlik is az építése.

A külgazdasági és külügyminiszter rámutatott, hogy Magyarország csaknem negyven éve használ atomenergiát, amellyel kapcsolatban kifejezetten pozitívak a tapasztalatok az elmúlt időszakból. Ez ugyanis hozzájárult a környezet védelméhez, a rezsicsökkentés vívmányainak fenntartásához, illetve az ország energiaellátásának biztosításához, ezért is döntöttek úgy, hogy növelik a nukleáris energia részarányát a magyar energiamixben.

Szijjártó Péter végezetül elmondta, hogy Alekszej Lihacsovval arról is tárgyalni fognak, milyen módon lehet egy nemzetközi rendszer részévé tenni a Magyarországon létrejött oktatási-képzési kapacitásokat. Erre szerinte azért lenne szükség, hogy ha valahol a világban atomerőmű építésébe kezdenek, akkor az annak működtetéséhez szükséges mérnökök, szakemberek képzése legalább részben Magyarországon történjen. A kormány legutóbb Bangladessel kötött ilyen megállapodást, és hasonlóról tárgyal Egyiptommal is.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Egyetértek az átlátható önkormányzat programmal. Esetleg átlátható állam program... Tovább...
  • Ez nyíltan az önkormányzatok kivégzése, pénzügyi tönkretétele. Csak mellékesen m... Tovább...
  • SIRALMAS!!!! Eljutottunk oda, hogy egy utcáról bekerülő fiatal középfokú végzett... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ál megint nem lesz béremelés!!! A bevételeket elveszik,így a ... Tovább...
  • Eljutottunk oda, hogy a pályakezdő köztisztviselő, közalkalmazott( középfokú vég... Tovább...
  • Tehát a gazdaság újraindításának az a legjobb módszere, ha közben tönkretesszük ... Tovább...
  • De legalább van egy kitűnő" ASP-nk és KIRA rendszerünk, amiben éjjel nappal dolg... Tovább...
  • Ha úgy országosan egyszerre felállna MINDENKI!....ak kor talán a kormány is észh... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ál a covid alatt kellett dolgozni. A bérekről mindenki hallga... Tovább...
  • Megyei önkormányzat minek van - mit csinál?! Intézményeket nem tart fenn, adót n... Tovább...
  • Teljesen egyet értek. Minket semmibe vesznek.Lehet hogy az a acél, hogy mielőbb ... Tovább...
  • Mindig mindenki ülésezik. DE! Az önkormányzatokn ál megint lesz béremelés!!! Han... Tovább...
  • Semmi értelme a közmunkának,csa k egyesek járnak jól....... Tovább...
  • Nagyon jó a rendszer, csak nem tudjuk kinek: 15 milka helyett kaptunk 2-öt...sze... Tovább...
  • A megyei önkormányzatokn ak - elsősorban a Fidesznek köszönhetően - sem érdemi f... Tovább...