Hirdetés
A kiugróan magas magyar inflációnak megvannak az okai PDF Nyomtatás
2023. január 19. csütörtök, 09:30

penz6Az elemzők többsége szerint januárban tetőzik a pénzromlás.

Decemberben 24,5 százalékos volt a fogyasztói árindex Magyarországon, míg Németországban a novemberi 10 százalék után már lassult a drágulás, és csak 8,6 százalék volt a fogyasztói árak éves emelkedése a múlt év utolsó hónapjában.

Madár István, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzője szerint több oka is van annak, hogy miért lett nálunk a legmagasabb az infláció az unióban – írja az Infostart.

A szakértő emlékeztetett, hogy az egész világban nagyon sokáig emelkedett az inflációs nyomás, kezdetben a nyersanyagárak, majd kifejezetten az energiaárak miatt, amihez ráadásul a koronavírus-válság idejéből hátramaradt egy kínálati korlátos időszak is, amikor az ellátási láncok nagyban akadoztak. Következésképp a kínálati oldalt sokk érte, ezért amit csak lehetett megpróbált az árakban érvényesíteni.

Sok a sokk

Magyarországon emellett volt egy keresleti sokk is, hiszen az országgyűlési választások előtt a kormányzat óriási kiköltekezést hajtott végre. Vagyis a kínálati problémák mellett a keresleti támogatás egyszerre jelentkezett, ezáltal följebb tudott kúszni az infláció, hiszen a vállalkozók azt látták, van terük arra, hogy árat emeljenek a nehézségeik leküzdésére. Más országokban az átárazási magatartás kevésbé volt intenzív, és a kerekedők jobban keresték a lehetőséget arra, hogyan lehet más módon az energetikai problémákat legyűrni.

Madár István hozzátette: az inflációs sokkhatás a forint árfolyamában különösen megjelent, hiszen – dacára annak, hogy a drágulás veszélye egyre nagyobb volt – a jegybank nem tudta megállítani a hazai fizetőeszköz gyengülését, ami önmagában is egy infláció erősítő tényező, miután az importtermékek – és az azzal versenyző hazai termékek – árát emeli. Ráadásul, mivel a forint lélektani határokat lépett át, szinte biztosra vehető, hogy a forint–euró árfolyamgyengülésének hatása fokozottabb volt, miközben a forint gyengülése azonnal beépült az árakba, ami további árfelhajtó tényezőt jelentett.

A különadókat is a lakosság fizeti

Szintén nem elhanyagolható, hogy miután a választások lezajlottak, a kormányzat kiigazításra kényszerült a költségvetésben a túlköltekezés miatt, ami elvonásokat eredményezett, ez pedig költségként jelentkezett a vállalatoknál – tette hozzá a makrogazdasági elemző, megjegyezve, hogy a kormányzat előszeretettel nyúl ilyen esetekben a különadók „fegyveréhez”, ami közvetlenül nem érinti ugyan a lakosságot, de az árakon keresztül végeredményében mégiscsak meg kell fizetni, tehát az érintett termékek és szolgáltatások szintén árfelhajtó tényezőként jelennek meg a magyar gazdaságban.

A Portfolio munkatársa szerint az élelmiszer-ársapka nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, mert bár egyes kritikus élelmiszereknél a piacinál lényegesen alacsonyabban tartja az árat, de az inflációra ez valószínűleg nagyon kis hatást fejt ki, és jelentős részét (a kormány szerint 60-70 százalékát, az MNB szerint a 100 százalékát) át is hárítják a fogyasztóra a más termékek indokoltnál nagyobb áremelésével, biztosítva azt, hogy a profitelvárásoknak továbbra is meg tudjon felelni a kiskereskedelmi szektor.

Hol lehet a vége?

Azzal kapcsolatban, hogy hol állhat meg a magyar inflációs adat, Madár István emlékeztetett: a január mindig kritikus hónap, mert különösen érvényes rá az, hogy egy átárazási időszak, új üzleti tervek jelennek meg, amelyek új árakat igényelnek. Némi bizonytalanságot jelent, hogy a tavalyi évben hónapról hónapra erős átárazások történtek, de az szinte biztos, hogy az üzemanyag-ársapka eltörlése meg fog jelenni az árakban.

Többnyire az a vélekedés, hogy januárban valamennyire még emelkedhet az infláció, utána azonban egyre bizonytalanabb a helyzet. Az elemzők zöme úgy gondolja jelenleg, hogy a január lesz a csúcs, néhányan viszont azt valószínűsítik, hogy akár február–márciusig is elhúzódhat, illetve további kérdés az, hogy mikor fogják az élelmiszerár-sapkákat kivezetni, ami egy újabb árfelhajtó hatás lesz, mivel szinte kizárt, hogy az alternatív termékek árának esésével járjon.

(Napi.hu)

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
-2 #1 Téves elemzés 2023-01-25 13:26
Ezek csak részben igaz állítások. Az egész folyamatot a háború és az arra tett Úniós lépések generálták leginkább! Ehhez jön az Únió vezetésének a Magyarország elleni lépésinek sora!
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Ezek csak részben igaz állítások. Az egész folyamatot a háború és az a... Tovább...
  • Mondja már el valaki, hogy ez mire lett jó, mert hülyén fogok meghalni... Tovább...
  • Jók ezek a statisztikai adatok. Számfényvesztés "!! Tovább...
  • Mese a köbön! Tovább...
  • Késő, már megtörtént! A kis falvakban nincs munkahely, bolt,posta, orv... Tovább...
  • A köztisztviselők "bérmegállapodá sa" hol van??? Azzal történt valami? Tovább...
  • Magyarországon - ha kormányközeli vagy - lophatsz milliárdokat, mert n... Tovább...
  • Az elmúlt években sem nagyon működött az ügyeleti rendszer. Leginkább ... Tovább...
  • Na ezt a 366 postát sem ideiglenes zárják be, hanem véglegesen. Magyar... Tovább...
  • Sajnos a megállapítás IGAZ! Hatalmas pénzeket nyúltak le, nagyon sokan... Tovább...
  • Örülünk, de mi lesz a Tésai bekötőúttal, illetve a 1201-es út (Szob - ... Tovább...
  • Aha - az egyházak kedvezményesen kapják a gázt, az intézmények tucatja... Tovább...
  • menstruacios gorcs: https://kdnp.hu/ Az érdekszövetségb ől és a vissza... Tovább...
  • Na-persze! A fizetések rendezéséről azóta nincs szó! Ennyi!!!! Menjünk... Tovább...
  • Ez igen! Gratulálok a tankernek is és a kormányának is! Így kell ezt! ... Tovább...