Hirdetés
A várakozásokat meghaladóan gyorsult az infláció PDF Nyomtatás
2021. november 12. péntek, 07:00

ksh02Októberben a fogyasztói árak átlagosan 6,5 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál – közölte a KSH. Az elmúlt egy évben az üzemanyagok, illetve a szeszes italok, dohányáruk ára emelkedett jelentősen. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 1,1 százalékkal nőttek.

Az idén január-októberben, az előző év azonos időszakához képest, a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 4,6 százalékkal, a nyugdíjas háztartások körében 4,2 százalékkal emelkedtek. A maginfláció az előző hónaphoz képest 0,9 százalék, tavaly októberhez viszonyítva 4,7 százalék volt.

Az előző év azonos időszakához képest az élelmiszerek ára 5,2 százalékkal, ezen belül az étolajé 30,4, a margariné 18,8, a liszté 12,5, a munkahelyi étkezésé 10,1, a baromfihúsé 9,3, a péksüteményeké 8,4, a kenyéré 8,1, a büféáruké és az éttermi étkezésé egyaránt 7,9 százalékkal emelkedett.

Egy év alatt a járműüzemanyagok 30,7 százalékkal, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 13,9 százalékkal lett magasabb, mint 2020 azonos időszakában. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 11,3, ezen belül a dohányáruk 17,6 százalékkal drágultak.

A tartós fogyasztási cikkekért 5,4 százalékkal, ezen belül a konyha- és egyéb bútorokért 12,7, a szobabútorokért 12,5, az ékszerekért 10,8, az új személygépkocsikért 6,9 százalékkal kellett többet fizetni, mint 2020 októberében. A szolgáltatások díja 3,7 százalékkal emelkedett, ezen belül a lakásjavítás és -karbantartás 13,8, a járműjavítás és -karbantartás 8,4 százalékkal került többe.

Idén szeptemberhez képest az élelmiszerek ára 0,7 százalékkal, az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) nélkül számítva átlagosan 1,1 százalékkal lett magasabb. Az élelmiszereken belül a liszt 6,9 százalékkal, a száraztészta 3,6, a kenyér és a kávé egyaránt 3,1, a csokoládé, kakaó 2,9, a margarin 2,6, a cukor 2,4, a sajt 2,1, a tojás 1,5, a péksütemények 1,3 százalékkal többe, az idényáras élelmiszerek 2,0 százalékkal kevesebbe kerültek, mint egy hónapja.

Szeptemberhez képest a járműüzemanyagok ára 7,3 százalékkal nőtt. A szezonváltás következtében a ruházkodási cikkek ára 1,5 százalékkal emelkedett. A tartós fogyasztási cikkek 0,7 százalékkal, ezen belül a használt személygépkocsik 1,8, a konyha- és egyéb bútorok 1,1 százalékkal drágultak.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. makrogazdasági üzletágvezetője az MTI-nek küldött kommentárjában kiemelte, hogy az infláció a várakozásoknál is jobban gyorsult októberben, amiben több termékcsoportnak is szerepe volt. Dinamikusan húzta felfelé az inflációt az üzemanyagárak dinamikus emelkedése, ami várható volt a világpiaci olajárak alakulása alapján. Meglepetést az élelmiszerek és a szolgáltatások vártnál jobban gyorsuló áremelkedése okozott, illetve közvetve több terméknél megjelenhetett az árakban az európai energiahiány okozta energiaáremelkedés is. Bár ez közvetlenül a befagyasztott energiaárak miatt nem érinti a fogyasztókat, de közvetve, a vállalatok költségnövekedésén keresztül igen. És felfelé húzta az inflációt azon termékek drágulása is, amelyekből hiány van, illetve a járvány miatt korábban korlátozásokat elszenvedő ágazatok áremelései. Szerinte a magyar infláció növekedése beleillik az uniós trendbe, így annak mérséklődéséhez bár szükséges a monetáris politika szigorítása, de az önmagában nem elégséges. Az infláció lassulásához szükség van a makroszintű kereslet visszafogására, az ellátási láncok helyreállására, illetve az energiaárak normalizálódására is.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője kommentárjában arra hívta fel a figyelmet, hogy döntően az élelmiszerárak és tartós fogyasztási cikkek árainak vártnál nagyobb növekedési üteme miatt nőtt a várakozásokat meghaladóan, 6,5 százalékra az infláció októberben. Az erősödő árnyomást tükrözi, hogy a maginfláció 4,7 százalékra nőtt, ami bőven felülmúlta a várakozásokat. Az egyelőre tartósan magas infláció miatt szükséges volt a kamatemelési ciklus elindítása, ráadásul még számos felfelé mutató kockázatot jelentenek a nyersanyagárak másodkörös hatásai, az újranyitás miatt felrobbanó kereslet, a munkaerőhiány miatt várhatóan érdemben megugró bérek, így az MNB a kamatemelési ciklus gyorsítására kényszerülhet. A következő hónapokban tovább emelkedhet az infláció, novemberben elérheti 7 százalékot is, majd jövő év elejétől meredeken visszaeshet. Az elemzők idei inflációs várakozásukat megemelik 4,9 százalékról 5 százalékra, a jövő évit pedig 4,4 százalékról 4,7 százalékra.

Virovácz Péter, az ING Bank elemzője szerint sem csak az alacsony bázis következménye a kiugró infláció, hiszen havi alapon is 1,1 százalékkal drágult a fogyasztói kosár. Az ING Bank elemzője is az üzemanyagok drágulása mellett az élelmiszerárak, a szolgáltatások árainak jelentős emelkedését, valamint a tartós fogyasztási cikkek drágulását emelte ki. Az ING legfrissebb előrejelzésében az idén átlagosan 5 százalékos inflációval számol, és jövőre is 4,5 százalékot meghaladó áremelkedést prognosztizál. Elképzelhető, hogy a Magyar Nemzeti Bank eltér az elmúlt két hónapban látott 15 bázispontos lépésköztől, annál jóval jelentősebb kamatemelésre szánja el magát - vélte az elemző.

Nagy János, az Erste Bank makrogazdasági elemzője a bank közleményében arra mutatott rá, hogy évtizedes csúcson van a magyar infláció. Szerinte is folytatódik az emelkedése, novemberben akár a 7 százalékot is meghaladhatja az éves szintű áremelkedés mértéke. Bár a lakossági rezsiárakat egyelőre nem befolyásolja az energiaárak száguldása, a vállalati szektor nincs védve, így a következő hónapokban beépülhet a drágulás. A vártnál magasabb hazai és globális infláció, továbbá a régiós központi bankok markáns kamatemelései erőteljes nyomást helyezhetnek a magyar jegybankra, hogy eltérjen a szeptemberi irányvonaltól a keddi kamatdöntésen.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Az elmúlt években sem nagyon működött az ügyeleti rendszer. Leginkább ... Tovább...
  • Na ezt a 366 postát sem ideiglenes zárják be, hanem véglegesen. Magyar... Tovább...
  • Sajnos a megállapítás IGAZ! Hatalmas pénzeket nyúltak le, nagyon sokan... Tovább...
  • Örülünk, de mi lesz a Tésai bekötőúttal, illetve a 1201-es út (Szob - ... Tovább...
  • Aha - az egyházak kedvezményesen kapják a gázt, az intézmények tucatja... Tovább...
  • menstruacios gorcs: https://kdnp.hu/ Az érdekszövetségb ől és a vissza... Tovább...
  • Na-persze! A fizetések rendezéséről azóta nincs szó! Ennyi!!!! Menjünk... Tovább...
  • Ez igen! Gratulálok a tankernek is és a kormányának is! Így kell ezt! ... Tovább...
  • Most soroltam 3.000.-Ft-tal, 35 évnyi munka után. Hát köszönöm szépen!... Tovább...
  • Oké, legyen 18 fok. DE: nagyon sok kistelepülés hivatalában 1-2 ember ... Tovább...
  • Egy dolog az, hogy mondjuk 18 fokban dolgozik a köztisztviselő (ülőmun... Tovább...
  • Mese! A környezetemben élők közül senkinek nem nőtt ennyivel a kereset... Tovább...
  • Ja! Persze 20 %. Kivéve a közigazgatás, az önkormányzatok! Évek óta se... Tovább...
  • Kevés. Ja és egyébként mi lesz jövőre - mert tendencia szerint még nag... Tovább...
  • Majd csak ezután fog igazán csökkenni, szeptembertől jönnek a megemelt... Tovább...