Hirdetés
Csaba László: Száz éve lett volna korszerű a kormány gondolkodása PDF Nyomtatás
2017. december 08. péntek, 10:00

csaba laszloSzáz évvel ezelőtt lett volna modern a magyar kormány ötletszerű gazdaságpolitikája; ezért hagynak le bennünket a régió országai. A nagyfokú központosítással a kormányhoz közel állókat hozzák helyzetbe, a nemzeti középosztály létrehozására hivatkozva – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Csaba László közgazdász, akadémikus.

– Többen hangoztatták mostanában, hogy hurrázva rohanunk a zsákutcába. Ön is így látja?
– Inkább a közepes fejlettség csapdájába ragadhatunk. Nem vagyunk egyedül ezzel, hasonló helyzetben van Portugália, Olaszország is. Nincs szó államcsődről, továbbra is lesz áru az üzletekben, pénz az automatákban, de elmaradunk a fejlődési lehetőségeinktől, a versenytársak pedig sorra hagynak le bennünket. Baj, hogy csak eseti tényezők viszik a gazdaságot, és egy kamatemelési hullám beindulásakor gondban leszünk. Korszerűtlen a tőkeállomány, képzetlen a munkaerő, alig van innováció, és a forrásnak sem állunk bővében, magas a bankrendszer működési költsége. Azaz nincs mivel fejleszteni. Románia például tizenöt éve növekedési pályán áll, és lassan utoléri hazánkat, a régió többi országa pedig már le is hagyott minket. A növekvő német gazdaságtól egyre távolabb kerülünk, hiszen mi csak most értünk el a válság előtti gazdasági szintre.

– Mi lehet a kitörési pont?
– Amit már számtalanszor leírtunk: a szerkezeti reformok. Sokkal kisebb államra, az állami vállalatok számának csökkentésére volna szükség. Több pénzt kell hagyni a vállalkozásoknál, az ötven százalék fölötti állami újraelosztást legalább negyvenre csökkenteni. Föllépni a korrupció ellen, átláthatóbbá és hatékonyabbá tenni az intézményrendszert, kiszámíthatóvá a kormányzást. Költeni olyan ágazatokra, amelyek nem hajtanak közvetlenül politikai hasznot. Jelentősen megemelhetnénk a képzés költségvetését, a közoktatástól a felsőoktatásig, mert ott nagy a baj, megfelelő oktatási rendszer híján rosszul képzett fiatalok jönnek ki az iskolából. Képzett munkaerő nélkül pedig nehéz lesz fölvenni a versenyt még a régiós országokkal is. Nem csoda, hogy a legtehetségesebbek már külföldön tanulnak, és ott is maradnak végleg.

A beszélgetés további része itt olvasható

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • Minden téren hátrányban.???? Tovább...
  • Tegnapi hír a MÁV-tól, hogy a Budapest-Cegléd -Szolnok vonalon 60-100 ... Tovább...
  • Homolya úrhoz képest Andersen, a nagy mesemondó a fasorban sincs. Tovább...
  • Akkor a kistelepülésen még működő postáknak is vége. Ja és ehhez csak ... Tovább...
  • Bravó, ez aztán az ügyfélbarát közigazgatás! Úgy látszik az ügyfél csa... Tovább...
  • Itt. Levegőnek sem néz bennünket a kormányunk. Van viszont remek ASP-n... Tovább...
  • ...szégyen, hogy kormányunk és munkáltatónk" mindenkit minimálbéren ta... Tovább...
  • A szétterülést ez ne állítja meg,hiszen a barnaövezetek is a külső rés... Tovább...
  • A térségnek az M0 nyugat bezárása fontos, ami elviszi a mai terhelő fo... Tovább...
  • ideje... Tovább...
  • Csak jelzem az Államtitkár Úrnak, hogy a kis falvakban csak az alábbi ... Tovább...
  • Normáááális???! !! Nem a bolttulajdonoso knak kellene adni a pénzt, ha... Tovább...
  • Az állam mikor emeli a saját alkalmazottai fizetését? A 2020. évi költ... Tovább...
  • Na, ez a cikk sem mond semmit, megoldásról egy szó sem, pedig ez lenne... Tovább...
  • A sertéspestis rohamosan terjed az országban, már a fél ország fertőzö... Tovább...