Hirdetés
Az önkormányzati rendszer megújítása
Érdemi párbeszédet sürget a Magyar Önkormányzatok Szövetsége PDF Nyomtatás
2012. április 02. hétfő, 07:00

mosz_logoA Magyar Önkormányzatok Szövetsége felszólítja a kormányt, hogy haladéktalanul kezdjen érdemi párbeszédet és folyamatos konzultációt az önkormányzatokkal, és mielőbb intézkedjen a feladatok államosításának megfelelő előkészítéséről.

 
Átrajzolják Magyarország térképét PDF Nyomtatás
2012. március 30. péntek, 08:30

morajz_kKöszönőviszonyban is alig vannak egymással a térképek, amelyek Magyarország mostani és a 2013-ban bevezetendő közigazgatási rendszerét mutatják be. Ennél is nagyobb problémát jelenthet azonban, hogy még mindig nem dőlt el, mire lesznek jók a járások, mit csinálhatnak a régiók és a kistérségek, sem az, hogy kik állhatnak a rendszer élén – írja a Világgazdaság.

 
Nem lesznek már szabad felhasználású források PDF Nyomtatás
2012. március 29. csütörtök, 07:00

tallai_andras07Az önkormányzati rendszer megújítása más szemléletet fog követelni a vezetőktől: meg fognak szűnni az állandó likviditási problémák, ugyanakkor a jelenleginél sokkal szigorúbb központi finanszírozásra kell számítaniuk az önkormányzatoknak.

 
Szerdán kormány elé kerül a járásokról szóló törvénytervezet PDF Nyomtatás
2012. március 28. szerda, 07:00

szabo_erika03A szerdai kormányülésen újra tárgyalhatják a járási rendszer kialakításáról szóló törvény tervezetét, amely közel 100, köztük a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és területi integrációval összefüggő törvény módosítását tartalmazza. A tervezet részletezi mindazon, törvényben rögzített hatásköröket is, amelyek a járási hivatalokhoz kerülnek.

 
Tállai András kedvező változásra számít PDF Nyomtatás
2012. március 21. szerda, 08:00

tallai_andrasA Belügyminisztérium önkormányzati ügyekben illetékes államtitkára szerint több kedvező változást, így biztosabb gazdálkodást és fejlesztési lehetőségeket hozhat a kistelepüléseknek a jövőre életbe lépő önkormányzati kerettörvény.

 
Közigazgatás: az átalakítás zavartalanul tart PDF Nyomtatás
2012. március 20. kedd, 08:00

konferencia02A jó állam szerethető. Az állampolgár nem ellenfélként, hanem partnerként találkozik az államigazgatás szerveivel. Érzi, hogy a hivatal érte dolgozik - foglalta össze a jelenlegi nagyszabású átalakítások során elérni kívánt célt dr. Zöld-Nagy Viktória, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára a Területi közigazgatás című konferencián.

 
Kerületek helyett körzetekben igazgathatják Budapestet PDF Nyomtatás
2012. március 14. szerda, 09:30

budap_kTovábbra is megoszlanak a vélemények a budapesti kerületek jövőjéről. A Napi Gazdaság által megkérdezett szakértők fele amellett érvel, hogy a jelenlegi 23 kerület helyett hét járási központ jöjjön létre.

 
Egyetemi konferencia az önkormányzati változásokról PDF Nyomtatás
2012. március 09. péntek, 08:00

konferencia01Helyi önkormányzatok 2012. címmel konferenciát tartottak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Karán. Az eseményen az új önkormányzati törvényben foglalt változásokat mutatták be a területet jól ismerő szakemberek.

 
Várják a döntést a minisztériumban a járási hivatalok vezetőinek státuszáról PDF Nyomtatás
2012. március 08. csütörtök, 08:00

szabo_erika02Budapesten még nem dőlt el a kialakítandó körzetek száma, vidéken mintegy százhetven járás lesz, a tervezett járásokkal kapcsolatban érkezett hétszázötven javaslat többségét elfogadta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.

 
Továbbra is 23 járást akar Budapesten a BÖSZ PDF Nyomtatás
2012. március 05. hétfő, 10:30

ngtk_kA szervezet szerint drágább, bonyolultabb, és nehezebben elérhető rendszert eredményez, ha 7-8 közigazgatási hivatal lesz a fővárosban.

 
« ElsőElőző51525354555657585960KövetkezőUtolsó »

58. oldal / 61

Szabályozási Tudsátár

online

Hirdetés

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Hát érdekes, van némi .....s bennem.Úgy érzékelem nekünk nem volt érdemes ezen k... Tovább...
  • Hát akkor nézzük, hogy milyen bevételt lehet még elvenni az önkormányzatokt ól -... Tovább...
  • A kör bezárult az önkormányzatok részére. A kormányzat elvonja a teljes gépjármű... Tovább...
  • Sajnos nem csak az említett önkormányzati kör kerül-került nehéz helyzetbe, hane... Tovább...
  • Ez aztán az ügyfélbarát ügyintézés. És a dolgozók mit szóltak ehhez. 42 óra/hét,... Tovább...
  • A magyar vidék - elsősorban a kis falvakra, városokra gondolok - halott. Nincs é... Tovább...
  • A leírtaktól nagyobb a baj a kistelepüléseke n ahol az adóerő képesség még a 100... Tovább...
  • Tisztelt Államtitkár Úr! Megadóztathatju k-e az önkormányzat közigazgatási terül... Tovább...
  • Á, dehogy fenyegeti pénzügyi csőd az önkormányzatoka t?! A kormány elvonja a tel... Tovább...
  • Az adott településen a helyi önkormányzat, illetve a polgármesteri hivatal a leg... Tovább...
  • ...elég nekünk ez a szorzó. Varga Mihálytól kapott - pár évvel ezelőtti 40.-Ft-o... Tovább...
  • Az 1990-es rendszerváltozá s , a demokrácia egyik alap pillére volt - sajnos már... Tovább...
  • Dolgozik az önkormányzati hivatalokban kb. 30.000. köztisztviselő. Többek között... Tovább...
  • Amennyiben a kormányzat elveszi az önkormányzatokt ól a maradék bevételeket is, ... Tovább...
  • Nem egészen jó az okfejtés. Az önkormányzatok mindent megtettek amit megtehettek... Tovább...