Hirdetés
Falugondnok: már ezer községben PDF Nyomtatás
2016. augusztus 25. csütörtök, 06:00

czibere pogacsasEzer faluban működik már falugondnoki és ötszáz tanyasi területen tanyagondnoki szolgálat. A falu-, illetve tanyagondnok az önkormányzat kinyújtott keze, aki a minőségi közszolgáltatásokhoz való hozzáférés esélyét adja meg a kistelepüléseken élőknek - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.

A vonatkozó jogszabályok szerint falugondnoki szolgálat hatszáz lakosnál kisebb lélekszámú településeken működtethető, tanyagondnoki pedig olyan területeken, amelyeknek legalább hetven, de négyszáznál nem több lakosuk van. A falu- és a tanyagondnoki szolgálat annak a közösségvállalásnak a szimbóluma, hogy a kormányzat nem hagyja magára az aprófalvak, a tanyák népét, ami több mint félmillió embert jelent. Czibere Károly államtitkár szavai szerint az adott településen nincs olyan szociális probléma, amelyet a gondnok ne ismerne, és ne próbálna rá megoldást találni.

A politikus hozzátette, ezek a szolgálatok a hozzáférés esélyét biztosítják a nagyobb települések lakói számára természetes közösségi, egészségügyi és szociális szolgáltatásokhoz, ezért évről évre fejlesztik a hálózatot. A szolgáltatás fontos eleme a személyes segítségnyújtás – fűzte tovább gondolatatit. Vagyis a falu-, illetve a tanyagondnok által a társadalom „rányitja az ajtót” a magányos emberekre, ezáltal újjáépíti a közösséget – fogalmazott.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a gondnoki szolgálat fontos eleme a mobilitás, ezért az elmúlt években kisbuszokra több milliárd forintot biztosított a kormány. Az Európai Unió vidékfejlesztési támogatása nyomán ma már valamennyi szolgálat rendelkezik mikrobusszal, amely összeköttetést teremt a nagyobb településekkel és az ott elérhető szolgáltatásokkal. Arról is szólt, hogy az elmúlt időszakban történt forrásemelés nyomán immár valamennyi szolgálat évente 2,5 millió forintból gazdálkodhat, így a költségvetés 3,5 milliárd forintot biztosít évente a hálózat működtetésére. A szolgálatok 1500-1600 embernek adnak munkát és a kormány elkötelezett a további fejlesztés iránt - mondta Czibere Károly.

A szolgálatok működtetésével a kormányzatnak az is a célja, hogy növelje a kistelepülések megtartó erejét, illetve segítse a helyben maradó, sokszor idős és elesett embereket. Ugyanis fontos állami, önkormányzati és közösségi feladat, hogy a kistelepülések megtartó ereje növekedjen – fűzte hozzá Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára. Szavai szerint lehetséges közmunkások bevonása is a szektorba, a szociális munkába. Kiemelte, a belügyi tárca a jövőben is támogatni kívánja a hálózat működtetését és fejlesztését.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Az évszázad vicce... Tovább...
  • Gulyás Gergely és Rogán Antal támogatták az egyetemes áram- és gázszolgáltatás á... Tovább...
  • Ebből is látszik, hogy a kormány -respekt azoknak akik támogatták-menn yire érzi... Tovább...
  • Ha az önkormányzatok bedőlnek/csődbe mennek, akkor az ország is bedől, mert mind... Tovább...
  • A kormány elvonta az önkormányzatok legnagyobb bevételeit - iparűzési adó, gépjá... Tovább...
  • Pontosabban - az idén sem. Ezért vannak leszegényedve a falvak, kisebb városok ö... Tovább...
  • A szakszervezetne k április 3-ra és 4-re kellett volna országos sztrájkot hirdet... Tovább...
  • Öröm olvasni, hogy a közszférában dolgozók bére ilyen jelentős mértékben emelked... Tovább...
  • Reméljük este 10-kor már kihitdetik ezt a jogszabály módosítást!!! Tovább...
  • A kormány nem segít, ideje bezárni mindent az önkormányzatokn ak, meg éjszakára ... Tovább...
  • Lehet még lentebb? Tovább...
  • Ezt már az államcsőd vagy csak a szele? Tovább...
  • Az MVM állami cég, tehát az állam egyetértésével - sőt lehet, hogy az utasításár... Tovább...
  • Ez egy nagy ordas hazugság. Dehogy ígér partnerséget. Pont le***ja, hogy mi van ... Tovább...
  • Csak a következő szektorok vannak a bedőlés előtt 1 másodperccel: oktatás, egész... Tovább...