Hirdetés
Lehessenek iskolafenntartók az önkormányzatok! PDF Nyomtatás
2016. május 27. péntek, 06:00

tarlosAz iskolafenntartással összefüggő minden feladat kerüljön vissza az erre vállalkozó önkormányzatokhoz a szakmai irányításon kívül, ezt kéri a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége. Az érdekképviselet tárgyalóasztalhoz hívja az emberi erőforrások miniszterét.

A fővárosi kerületeket és a fővárosi önkormányzatot képviselő szervezet csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy az elmúlt egy hónapban minden fórumon igyekeztek egyeztetést kezdeményezni az Emberi Erőforrások Minisztériumával (Emmi) az oktatási rendszer tervezett átszervezéséről, azonban többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült tárgyalniuk az illetékesekkel. A BÖSZ elnöke, Tarlós István főpolgármester és Hoffmann Tamás társelnök, a XI. kerület polgármestere által jegyzett közleményben leszögezték: a BÖSZ nem támogathat egy olyan átszervezést, amely a jövőben nem számít az önkormányzatok együttműködésére az iskolák fenntartásában és működtetésében.

A főváros és a fővárosi kerületek az elmúlt években mindent megtettek azért, hogy az állami fenntartó pénzhiánya és szervezetlensége mellett is működőképes maradjon az oktatás Budapesten - írták, hozzátéve: a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) helyett az önkormányzatok számos feladatot vállaltak át annak érdekében, hogy az oktatási színvonal a megszokott minőségű maradjon.

A BÖSZ álláspontja szerint a Klik 2017. január 1-jéig nem tud felkészülni az iskolák üzemeltetésére. Úgy értékelik: a tankerületi központok nem jelentenek majd előrelépést az iskolák jobb működtetésében, mert a 2-4 kerületet összefogó szervezetek távol lesznek a helyben és szükség szerint azonnal megoldandó feladatoktól.

A budapesti polgármesterek azt szeretnék elérni, hogy a parlament elé beterjesztett törvényt az Emmi olyan irányba módosítsa, ami lehetővé tenné, hogy a szakmai irányításon - tanügyigazgatáson, tanfelügyeleten -, az ingyenes tankönyv és a pedagógusbérek biztosításán kívül minden, az iskolafenntartással összefüggő feladat kerüljön vissza azokhoz az önkormányzatokhoz, amelyek erre vállalkoznak.

A BÖSZ haladéktalan egyeztetést szorgalmaz Balog Zoltán tárcavezetővel arra hivatkozva, hogy az Országgyűlés napokon belül szavaz az oktatás átszervezésére vonatkozó törvényjavaslatról.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Az évszázad vicce... Tovább...
  • Gulyás Gergely és Rogán Antal támogatták az egyetemes áram- és gázszolgáltatás á... Tovább...
  • Ebből is látszik, hogy a kormány -respekt azoknak akik támogatták-menn yire érzi... Tovább...
  • Ha az önkormányzatok bedőlnek/csődbe mennek, akkor az ország is bedől, mert mind... Tovább...
  • A kormány elvonta az önkormányzatok legnagyobb bevételeit - iparűzési adó, gépjá... Tovább...
  • Pontosabban - az idén sem. Ezért vannak leszegényedve a falvak, kisebb városok ö... Tovább...
  • A szakszervezetne k április 3-ra és 4-re kellett volna országos sztrájkot hirdet... Tovább...
  • Öröm olvasni, hogy a közszférában dolgozók bére ilyen jelentős mértékben emelked... Tovább...
  • Reméljük este 10-kor már kihitdetik ezt a jogszabály módosítást!!! Tovább...
  • A kormány nem segít, ideje bezárni mindent az önkormányzatokn ak, meg éjszakára ... Tovább...
  • Lehet még lentebb? Tovább...
  • Ezt már az államcsőd vagy csak a szele? Tovább...
  • Az MVM állami cég, tehát az állam egyetértésével - sőt lehet, hogy az utasításár... Tovább...
  • Ez egy nagy ordas hazugság. Dehogy ígér partnerséget. Pont le***ja, hogy mi van ... Tovább...
  • Csak a következő szektorok vannak a bedőlés előtt 1 másodperccel: oktatás, egész... Tovább...