Hirdetés
Folytatódik a pedagógusbérek emelése PDF Nyomtatás
2014. január 06. hétfő, 07:00

hoffmann rozsa02Az eddigi tapasztalatok alapján változtatásokat terveznek a tankönyvellátás és a Klik feladatellátási területén. Rendelkezésre állnak a pedagógusbérek emeléséhez szükséges források. Erről a köznevelési államtitkár beszélt az MTI-nek adott évértékelő interjúban.

Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár összességében elégedett az elmúlt három és fél évben a köznevelés megújításért végzett munkával. A vállalt feladatok oroszlánrészét megkezdték, illetve befejezték, a hiányzó néhány intézkedés kidolgozásához pedig már hozzáfogtak – mondta. Szerinte a törvényben és rendeletben rögzített változtatásoktól néhány éven belül joggal várható az iskolarendszer teljesítményének javulása. Kiemelte: a jól megbecsült pedagógusok és a jó minőségű pedagógiai munka a legfontosabb garanciája annak, hogy az iskolák teljesítménye javuljon. Ezért is fontos eleme köznevelési rendszer teljes megújításának a kormány pedagóguspolitikája. Az új előmeneteli rendszer nemcsak nagyobb anyagi megbecsültséget jelent, hanem igazságosabbá, biztonságosabbá és kiszámíthatóvá is tette a pályát. Tapasztalatai szerint a közvélemény és a pedagógustársadalom túlnyomó többsége pozitívan értékeli az életpályamodell bevezetését. A béremelés 2014-ben 150 milliárd forinttal szerepel a költségvetésben, és a minimálbérhez kapcsolódva januárban szintén több ezer forinttal nőnek a pedagógusbérek, mivel - az országban egyedülálló módon - a pedagógusok fizetésének értékállóságát törvény garantálja. Az elkövetkező négy évben a pedagógusok további, a jogszabályban meghatározott mértékű béremelést kapnak.

A hat pedagógus-szakszervezet közül öttel szorosan együttműködnek, számos javaslatukat befogadták különböző jogszabályokba. Novemberben a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) és a szakma reprezentatív érdekvédelmi szervezete, a Pedagógusok Szakszervezete megkötötte azt a kollektív szerződést, amely mintegy 120 ezer pedagógust érint - mondta Hoffmann Rózsa, aki bízik abban, hogy a Nemzeti Pedagóguskarban a pedagógustársadalom legtekintélyesebb tagjai kapnak és vállalnak benne tisztséget. Ez hozzásegítheti ahhoz "a tanári céhet", hogy nőjön a tekintélye a pedagógusszakmának. Jelenleg számos pedagógusszervezet van, de nem tudni, hogy milyen arányban képviselik az adott hivatáskört - jegyezte meg az államtitkár. A kar élére információi szerint még nincs jelölt, de az előkészítés megfelelő ütemben halad, és április 30-áig de facto is létrejön az új szervezet. A kar a mindenkori köznevelésért felelős miniszter legfőbb támasza lesz, javaslatokat, véleményt, együttműködést és kritikát várnak és elfogadnak tőle.

Arról, hogy többet kellene költeni az oktatásra, vagy a lengyel példa alapján csökkentett forrásokkal, a hatékonyság növelésével is lehet eredményeket elérni, úgy vélekedett: azt is nézni kell, hogy a GDP-arányos ráfordításokkal honnan hová jutnak el. Talán nem a legjobb nézőpont azt vizsgálni, hogy más államokban a GDP hány százalékát költik oktatásra. Ha jelentős változásokat akarnak elérni az iskolarendszerben, akkor többletforrásra van szükség, komoly átalakítás pénz nélkül nem hajtható végre.

Az államtitkár szerint Magyarországon az elmúlt évtizedben a köznevelés állandó forráshiánnyal küszködött, emlékeztetett rá, hogy az előző kormány által az iskolafenntartó önkormányzatoknak folyósított normatív támogatás a kiadások felét sem fedezte, ez idézte elő azokat a különbségeket, amelyeket az állami fenntartásba vétel kiegyenlít. Elő kell teremteni a forrásokat a tanfelügyelet, a minősítési rendszer, a szaktanácsadói hálózat megbízható működtetésére is. Ezek azok a segítő-támogató rendszerek, amelyek a nevelő-oktató munka minőségjavító kontrollját biztosítják. A pedagógusok, az intézményvezetők és az iskolák egységes szempontok szerinti szakmai értékelése megteremti a lehetőséget arra, hogy a szülők ne szóbeszéd alapján, hanem a valós szakmai teljesítményt megismerve alkossanak képet egy adott iskoláról.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ működését racionalizálni kell, ez hosszabb folyamat lesz – jelezte. Tavaly januárban a fenntartói feladatok állami átvételéhez centralizált intézményre volt szükség, most a megyei központok megerősítésével el kell mozdulni a decentralizáció felé. A változások időpontja nagymértékben függ attól, hogy milyen léptékű módosításokat hajtanak végre. Az államtitkár a Kliktől és a Nemzeti Pedagóguskar tagjaitól is várja a konkrét javaslatokat.

A tankönyvellátásról elmondta: most már csak olyan szállítási elmaradások vannak, amelyek egy-egy kiadó által le nem gyártott könyvek hiányából adódnak. Ezeket a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) egyedileg kezeli, és próbál megegyezni az érintett kiadókkal, hogy például digitális formában állítsák elő a hiányzó példányokat, illetve tárgyalnak az iskolákkal is a megoldásról. Hoffmann Rózsa emlékeztetett arra, hogy 12 millió tankönyv rendben, tanévkezdésre megérkezett az intézményekbe, a gyerekek 98 százaléka megkapta a kiadványokat, és ehhez nem kellett sorba állni, az első naptól lehetett tanítani. A Kello több mint már jelezte, hogy "egyszerűsíteni, ésszerűsíteni” fogja az eljárásokat, a jelenlegi rendszert. Hoffmann Rózsa hangsúlyozta, ő is ezt kezdeményezte, mert a biztonságos tankönyvellátás mindennél fontosabb. Az új szabályozás minden technikai részlettel idejében el fog jutni az iskolákba, reményei szerint ki fogják küszöbölni a hibákat.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Gulyás Gergely és Rogán Antal támogatták az egyetemes áram- és gázszolgáltatás á... Tovább...
  • Ebből is látszik, hogy a kormány -respekt azoknak akik támogatták-menn yire érzi... Tovább...
  • Ha az önkormányzatok bedőlnek/csődbe mennek, akkor az ország is bedől, mert mind... Tovább...
  • A kormány elvonta az önkormányzatok legnagyobb bevételeit - iparűzési adó, gépjá... Tovább...
  • Pontosabban - az idén sem. Ezért vannak leszegényedve a falvak, kisebb városok ö... Tovább...
  • A szakszervezetne k április 3-ra és 4-re kellett volna országos sztrájkot hirdet... Tovább...
  • Öröm olvasni, hogy a közszférában dolgozók bére ilyen jelentős mértékben emelked... Tovább...
  • Reméljük este 10-kor már kihitdetik ezt a jogszabály módosítást!!! Tovább...
  • A kormány nem segít, ideje bezárni mindent az önkormányzatokn ak, meg éjszakára ... Tovább...
  • Lehet még lentebb? Tovább...
  • Ezt már az államcsőd vagy csak a szele? Tovább...
  • Az MVM állami cég, tehát az állam egyetértésével - sőt lehet, hogy az utasításár... Tovább...
  • Ez egy nagy ordas hazugság. Dehogy ígér partnerséget. Pont le***ja, hogy mi van ... Tovább...
  • Csak a következő szektorok vannak a bedőlés előtt 1 másodperccel: oktatás, egész... Tovább...
  • Ez egy google-fordítás ? Úgy tűnik. Vagyis nem is magyar ember írta? Vagy nem ma... Tovább...