Hirdetés
A járásokkal a kistelepüléseken élők jobban járnak PDF Nyomtatás
2012. szeptember 17. hétfő, 06:00

 

szabo_erika04A járási rendszer előnyeiről, az egyszerűbb és gyorsabb közigazgatásról, ügyintézésről beszélt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára a Zempléni Településszövetség napján Cigándon.

A kormány a járási rendszer kialakításával arra törekszik, hogy az állampolgárok egyszerűbben és gyorsabban intézhessék ügyeiket, ugyanakkor a járásokhoz nem önkormányzati feladatok kerülnek át, hanem a polgármesteri hivatal élén dolgozó jegyző bizonyos államigazgatási hatáskörei – mondta Szabó Erika területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár. A közigazgatás átszervezése a kormányhivatalok megalakulásával kezdődött, a teljes átalakítás 2013-ban fejeződik be, amikor az egyablakos ügyintézéssel egy helyszínen, a kormányablakokban lehet majd intézni minden, az állammal kapcsolatos hatósági ügyet – emlékeztet az MTI beszámolója.

Akkorra minden a helyére kerül a közigazgatásban, és e folyamat központjában az ügyfelek állnak. A cél ugyanis az, hogy ők jobban járjanak - hangsúlyozta, hozzátéve: 2500 feladatot telepítenek a kormányablakokhoz, amelyek intézésére meg kell tanítani a munkatársakat, a feladat ugyanis rendkívül nagy szakmai felkészültséget igényel. A kistelepülések is jobban járnak majd, ugyanis az ott élők számára is egyszerűbbé válik az ügyintézés - közölte Szabó Erika.

Emlékeztetett arra, hogy országszerte 175 járási, a fővárosban pedig 23 kerületi hivatal kezdi meg működését januárban. A járások nem közigazgatási egységek, hanem az állam legkisebb államigazgatási területi egységei lesznek.

A Zempléni Településszövetség szeptember 14-15-én Cigándon rendezte meg a Zempléni Településszövetségi napokat. A rendezvény a szövetség nyílt közgyűlésével kezdődött. A téma a közigazgatás átszervezése és a járási rendszer kialakítása volt. A helyszín pedig azért Cigánd, mert a bodrogközi város járásközpont lesz januártól.

A közgyűlést követően nyitották meg a Bodrogközi Gazdasági Vasút Részvénytársaság alapításának 100. évfordulója alkalmából elkészült kiállítást, majd szombaton átadták a Zemplénért díjat. A Zempléni Településszövetség 1994-ben jött létre 28 településsel, és mára már 70 település tartozik hozzá. A szövetség területe öt gazdaságföldrajzi egységre tagolódik: Bodrogköz, Harangod, Hegyalja, Hegyköz, Taktaköz. Tevékenységéhez tartozik egyebek mellett a gazdaság- és társadalomfejlesztési kezdeményezés, a határ menti együttműködés biztosítása is.

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
0 #7 DSD 2013-03-14 09:39
Egyszerűen nem értem. Ez a jóasszony mint egy mantrát ismételgeti ezt, olyan sámán vagy vallási vezető módjára.
Hogy mondom néktek most bizony nektek jobb lesz.
De sose mondja, hogy mitől válik jobbá, egyszerűbbé.
Eddig átmentem az utca túloldalára, bementem a hivatalba, ahol nem kellett sorszámot húznom, telefonon előre időt egyeztetnem, hanem 5 percen belül elém tették a lakcím bejelentőlapot kitöltöttem, vége. A kártyát postán megkaptam, nem nagyon jellemző, hogy arra azonnal szüksége lenne bárkinek, legalábbis ezért nem szeretnék utazni, sorban állni.
Tessék mondani, ezen mit lehet még egyszerűsíteni????????????????????????

Mert hogy bonyolítani mit lehet, azt nagyon is látjuk.
Idézet
 
 
0 #6 falusi 2013-03-14 09:29
Sokáig azt gondoltam, hogy dilettánsok a szakmához, de most már látható, hogy tudatos vidéksorvasztás folyik, át is keresztelhetnék a minisztériumot erre, s oda központosíthatn ák a brutális bevételelvonási , a köztisztviselők re vonatkozó létszámmal, a járással kapcsolatos meg az egyéb ilyen intézkedéseket, amelyek egyértelműen ezeknek a kistelepülésekn ek a tönkretételét irányozzák.
Az a baj többek között ezekkel a kisközösségekke l, hogy nem irányíthatók olyan pártfegyelmező meg katonai módszerekkel mint a városok, ahol az emberek úgyis pártszimpátia alapján szavaznak. Itt még olyan kiszámíthatatla n módon viselkedünk, hogy képesek vagyunk inkább egy ember becsületessége, személyes kvalitásai miatt szavazatot adni rá, mintsem a párttagsága révén.
Ez viszont szörnyű renitenskedés, amit nem lehet eltűrni.
Idézet
 
 
0 #5 falusi 2013-03-14 09:27
Vajon volna-e merészségük egy közvélemény kutatáshoz, vagy helyi népszavazásokho z a kistelepüléseke n. Én megértem, ha nincs pénz, s el kell venni ezt azt. Ha mindezt világos beszéd kíséri. De ilyen nyíltan hazudni, ez nagyon durva! Mégis mivel támasztja ezt alá, hogy jobban járunk? Én még élő falusi emberrel nem találkoztam, aki azt mondta volna, hogy neki jobb beutazni akármilyen ügyet elintézni, mint helyben, vagy ahol egyáltalán van, a heti pár órát ott lévő ügysegédre várni?. A legtöbb embert a lakcím és a közgyógy, tb-kártya, ápolási díj érint, ezekhez nem kellett különösebb zsenialitás, tökéletes volt helyben, vagy legalábbis semmivel se jobb most. Bezzeg a tök egyszerű telepengedélyez ést meg visszatették a helyi jegyzőhöz. Még a saját maguk hazugságaihoz se következetesek.
Idézet
 
 
+2 #4 cicus 2012-09-20 11:28
Az állampolgárok költségeit, ami az utazgatással keletkezik és a jóval hosszabb idő ráfordítást biztos Szabó Erika államtitkár asszony fogja megtéríteni az állampolgárnak, (vagy ahogy ők magukban gondolják: állatpolgárnak, mert mindent eltűr és benyel).
Idézet
 
 
+15 #3 Szancsa11 2012-09-18 11:59
mitől járna jobban? pl. egy lakcímbejelenté st már nem lehet a településen elvégezni, hanem fel kell utazni a járási hivatalba. Van olyan település, ami 30 km-re van a járástól, tömegközlekedve 1-2 óra alatt oda is lehet érni. És felkerülnek a közgyógyellátás i ügyek, az ápolási ügyek és a jegyzői gyámhatóság. Valóban, aki öreg, beteg, az jobban jár, mert utazhat. A gyámhivatal meg majd egy védelembe vételi tárgyalásra felrendeli az ügyfelet. Mondjuk egy 5-6 fős családnál ez már komoly anyagi ráfordítást is jelent. Jobban jár? Egyszerűbb lesz? No de miért is?
Idézet
 
 
+12 #2 kétkedő 2012-09-18 11:47
meg kell tanítani a munkatársakat, a feladat ugyanis rendkívül nagy szakmai felkészültséget igényel. Az önkormányzati dolgozók felkészülésével senki nem foglalkozott, sok helyen legalább 10 féle ügyet kellett intéznie egy embernek. Akik ezeket a feladatokat eddig elvégezték, azok folyamatos célpontjai voltak a lakosságnak és a felsőbb szerveknek is. könnyű volt szidni azt "csúnya, bürokratikus" önkormányzatot. bezzeg most jobb lesz.?.? ki fog derülni, hogy az eddigi létszám helyett sokkal többen fogják elvégezni a feladatot és több pénzért
Idézet
 
 
+9 #1 J.A. Kárki 2012-09-18 10:40
"A kistelepülések is jobban járnak majd, ugyanis az ott élők számára is egyszerűbbé válik az ügyintézés - közölte Szabó Erika." - no de miért is?
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Az évszázad vicce... Tovább...
  • Gulyás Gergely és Rogán Antal támogatták az egyetemes áram- és gázszolgáltatás á... Tovább...
  • Ebből is látszik, hogy a kormány -respekt azoknak akik támogatták-menn yire érzi... Tovább...
  • Ha az önkormányzatok bedőlnek/csődbe mennek, akkor az ország is bedől, mert mind... Tovább...
  • A kormány elvonta az önkormányzatok legnagyobb bevételeit - iparűzési adó, gépjá... Tovább...
  • Pontosabban - az idén sem. Ezért vannak leszegényedve a falvak, kisebb városok ö... Tovább...
  • A szakszervezetne k április 3-ra és 4-re kellett volna országos sztrájkot hirdet... Tovább...
  • Öröm olvasni, hogy a közszférában dolgozók bére ilyen jelentős mértékben emelked... Tovább...
  • Reméljük este 10-kor már kihitdetik ezt a jogszabály módosítást!!! Tovább...
  • A kormány nem segít, ideje bezárni mindent az önkormányzatokn ak, meg éjszakára ... Tovább...
  • Lehet még lentebb? Tovább...
  • Ezt már az államcsőd vagy csak a szele? Tovább...
  • Az MVM állami cég, tehát az állam egyetértésével - sőt lehet, hogy az utasításár... Tovább...
  • Ez egy nagy ordas hazugság. Dehogy ígér partnerséget. Pont le***ja, hogy mi van ... Tovább...
  • Csak a következő szektorok vannak a bedőlés előtt 1 másodperccel: oktatás, egész... Tovább...