Hirdetés
Továbbra is 23 járást akar Budapesten a BÖSZ PDF Nyomtatás
2012. március 05. hétfő, 10:30
ngtA szervezet szerint drágább, bonyolultabb, és nehezebben elérhető rendszert eredményez, ha 7-8 közigazgatási hivatal lesz a fővárosban.

 

Annak a járási kialakításnak, aminek országosan van, Budapesten nincs értelme – jelentette ki Nagy Gábor Tamás, a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének (BÖSZ) elnöke, az I. kerület polgármestere a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában.

Mint mondta: nincsenek hagyományai ennek az igazgatási szintnek, ezt a fővárosban mindig a kerületek látták el, soha nem voltak járási közigazgatási egységek. Amit nem szoktak meg az emberek az ügyeik intézésének helyszíneként, az kavarodást fog okozni. A városházák ugyanakkor bejáratott helyszínek, ott megvan az ügyintézés infrastruktúrája, ott van az apparátus is. Önmagában az, hogy ez 23 hivatalvezetőt jelent-e, az egy másodlagos kérdés – tette hozzá.

Nem ismerjük azokat a koncepcionális elemeket, melyek alapján a budapesti járási rendszer felállna. Egy dolgot tudunk, hogy erről, amikor a kormány tavaly szeptemberben határozatot hozott, a fővárosban még kerületi hivatalokról volt szó. Egyszer csak megjelenik az, hogy az országos járási szinthez képest négyszer-ötször nagyobb, 200-250 ezer ember hatósági ügyeit intézni hivatott egységeket terveznek létrehozni, amelyek egyébként nem teszik olcsóbbá vagy gyorsabbá a rendszert, hanem drágítják és bonyolítják azt – érvelt a BÖSZ elnöke.

Kérdésre válaszolva elmondta: nem arról szól a vita, hogy állást kell találni a következő ciklusban a parlamentből kieső kormánypárti képviselőknek. Ha valaki ma politikusként ellátja a választott tisztségéből eredő feladatait, nem biztos, hogy végzettségét, vagy akár alkatát tekintve jó hatósági-közigazgatási ember lenne belőle. Az pedig nem igaz, hogy a polgármesterek a hatalmukat féltenék, hiszen nekik eddig sem volt hatósági jogkörük – hangsúlyozta Nagy Gábor Tamás.

Arra a felvetésre, miszerint immár több fővárosi polgármester támogatni látszik, hogy 7-8 járásból álljon Budapest, az I. kerület vezetője azt mondta: ezt a megoldást a BÖSZ elnöksége drágábbnak, bonyolultabbnak, és nehezebben elérhető ügyintézési formának tartja. Ezt az állásfoglalást a keddi közgyűlés, azaz valamennyi polgármester egyhangúlag támogatta.

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+1 #1 Akar István 2012-03-07 23:18
Budapestnek vége. A kormány hanyagolja, a minszterelnök utálja, a FIDESZ-es kerületi polgármesterei darabokra akarják bontani, a főpolgármestern ek meg nagy túl falat. Ki gondolta volna: visszasírhatjuk a Demszky korszakot.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Ezt már az államcsőd vagy csak a szele? Tovább...
  • Az MVM állami cég, tehát az állam egyetértésével - sőt lehet, hogy az utasításár... Tovább...
  • Ez egy nagy ordas hazugság. Dehogy ígér partnerséget. Pont le***ja, hogy mi van ... Tovább...
  • Csak a következő szektorok vannak a bedőlés előtt 1 másodperccel: oktatás, egész... Tovább...
  • Ez egy google-fordítás ? Úgy tűnik. Vagyis nem is magyar ember írta? Vagy nem ma... Tovább...
  • Itt változás csak akkor lesz, ha a nincstelen sok tízezres tömeg az utcán lesz. ... Tovább...
  • Addig, amíg a jegyzők nem állítják fel a dolgozóit, nem fog itt semmi sem változ... Tovább...
  • A szakszervezet 20%-os béremelést kér - a kormány meg nem ad. Így szokott ez len... Tovább...
  • Totál fejetlenséggel kormányoznak. De ez milyen kormányzás már???????? Tegnap íg... Tovább...
  • Ebben az országban már semmi nem megy normálisan????? Atyaélet! Így is alig van ... Tovább...
  • Ezt most olvasom először. vargamisi" (direkt kisbetűvel!) ugyan mivel magyarázná... Tovább...
  • Ja, és 35 éve a köz rabszolgája! Tovább...
  • Saját bérüket is akkor emeljék, ha "jobb idők jönnek" Üdv. egy 59 éves önkormány... Tovább...
  • Az állam elvonja az önkormányzatok bevételeit (gépjármű adó, iparűzési adó fele)... Tovább...
  • Az állam megmenti a szolgáltatást, teljesen profin felépített lerohasztás...é s ... Tovább...