Hirdetés
Vitát szerveztek az önkormányzatok helyzetéről PDF Nyomtatás
2021. április 13. kedd, 08:00

gemesi orbanbOrbán Balázs Gémesi Györgynek: Stabil az önkormányzati rendszer.

Milyen az önkormányzatok helyzete a járvány idején? Van-e együttműködés az ellenzéki vezetésű városok és a kormány között? A Mandiner által szervezett vitaesten Gémesi György, Gödöllő független polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke és Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, miniszterhelyettese csapott össze egymással.

A korlátozások csak lassítani tudják a védekezést, ezért kell fókuszálni az oltásra. Magyarország nem elszakad az élmezőnytől az oltottságban, hanem az élmezőny szakad el tőlünk – jelentette ki Orbán Balázs miniszterhelyettes a vitán, majd az önkormányzatok helyzetére tért ki: – A rendszerváltozás előtti időszakot az önkormányzatiság teljes hiánya jellemezte, majd 1990 után teljes autonómia valósult meg.

Ennek mélypontja volt a 2002 és 2010 közötti időszak, amikor is a 8500 állami feladat közül körülbelül háromezer az önkormányzatoknál landolt, így a feladatok újrafelosztására volt szükség – mutatott rá Orbán Balázs, aki jelezte, 2010-ben már nagyon pocsék volt a helyzet: a kormánynak stabilizálnia és konszolidálnia kellett az önkormányzati szektort. Az adósságkonszolidáció végösszege 1400 milliárdosra duzzadt, a feladatok mellett így a finanszírozási teher nagy része is kikerült az önkormányzatok alól – közölte a miniszterhelyettes, majd arról beszélt, hogy az önkormányzati bevételek az Alaptörvény bevezetése után adózás mellett is jelentősen növekedtek, s ennek 2020 vetett véget.

A cikk itt olvasható tovább »

 

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+5 #1 Vidéki 2021-04-15 10:33
A jelenlegi állami politika nem szereti a tőle független intézményeket, önkormányzatoka t, pedig ez a demokrácia alapja, hogy a helyi lakosság - a polgármesteren, a képviselőkön, illetve közvetlenül a lakosság - önállóan döntsön a települést érintő ügyekben. Minden más lehetőség visszalépés a központosított, pártutasításos, tekintélyuralmi rendszerbe, ahol a "központban" mondják meg, hogy mi legyen az adott településen.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Ez diszkrimináció, egyben alkotmány ellenes is! Az egyik településen élő állampo... Tovább...
  • Teljesen le vagyok döbbenve. Hol lesz ennek a vége? Úgy gondolom ez felér a koll... Tovább...
  • Eger 2,5 milliárd Ft bevételtől esik el a gépjármű adó elvétele, az iparűzési ad... Tovább...
  • Még szerencse, hogy az átlagpolgár kevésbé látogatja az oldalt. Sikerült a hitel... Tovább...
  • A ÁSZ véleménye szerint, ha az állam elveszi az önkormányzatokt ól a gépjármű ad... Tovább...
  • A jelenlegi állami politika nem szereti a tőle független intézményeket, önkormán... Tovább...
  • Az önkormányzatok kivéreztetéséve l Magyarország megszűnt demokrácia lenni. Itt ... Tovább...
  • Úgy adna, hogy elvesz? Tovább...
  • "...várhatóan ősszel elveszik az önkormányzatokt ól és centralizálják az iskolai... Tovább...
  • Nem késő ez a tárgyalás?! Az önkormányzatokn ak február 15-ig el kellett fogadni... Tovább...
  • Egyáltalán létezik még önkormányzatisá g, vagy a kormány fű alatt ezt is megszün... Tovább...
  • Az eszem megáll. Már most is komoly vitáink vannak az uborkafára felkapaszkodott... Tovább...
  • Nálunk egyelőre egy fő érintett. 59 éves férfi fél tüdővel, mentális problémákka... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ak törvény szerint február 15-ig el kell fogadnia az adott év... Tovább...
  • Uncsinak: A köztisztviselő hivatásának tekinti a munkáját, és ha mind felállna k... Tovább...