Az önkormányzati rendszer évfordulóján nincs ok az ünneplésre. Nyomtatás
2020. október 01. csütörtök, 08:00

polghSzeptember 30-a a Helyi Önkormányzatok Napja: harminc évvel ezelőtt ezen a napon rendezték a rendszerváltoztatást követő első helyhatósági választások első fordulóját, 2000-ben pedig úgy döntött a parlament, hogy minden évben emlékezni fognak erre a történelmi eseményre. Bár a részvétel csak 40 százalékos volt, a választás több ezer jelöltet mozgatott meg: 45 évnyi diktatúra után jelentős tömeg kapcsolódott be a helyi közéletbe, a pártok úgy tekintettek az önkormányzatokra, mint a demokrácia második lábára a parlament mellett – írja a Népszava.. 

Ma már „csak” 98 olyan polgármester van hivatalban, akik 1990-ben kerültek a településük élére. Köztük van Gémesi György Gödöllő vezetője is, akit hétfőn újraválasztottak a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) elnökévé. Az egykori MDF-es, egy időben a Fidesszel is jó viszonyt ápoló, mára a kormánypárttal szembekerült polgármester jó ideje azt hangoztatja, hogy az önkormányzatok rosszabb helyzetben vannak, mint az 1990 előtti tanácsrendszer idején. Aki a hatalomnak nem kedves, az nem kap fejlesztési forrásokat, kiegészítő támogatást a működéséhez. Számos fideszes polgármester is úgy véli, az elmúlt harminc évben fokozatosan korlátozták a helyhatóságok autonómiáját, a NER tíz évében pedig elvették tőlük azokat az intézményeket – így az iskolákat, a kórházakat –, amelyek révén közvetlenebb kapcsolatot tarthattak a polgárokkal. Ráadásul 2012-ben megszavazták a polgármesteri tisztség és a parlamenti képviselőség összeférhetetlenségét, így – miként arról Pokorni Zoltán, a XII. kerület fideszes polgármestere 2013-ban egy interjúban fogalmazott – a parlament „lába nem ér le többé a földig”, azaz a helyben népszerű, a településükért lobbizó politikusok kikerültek az Országgyűlésből, s nincs ráhatásuk már a kormány döntéseire sem.

A cikk itt folytatódik »

Ossza meg a bejegyzést