Hirdetés
Kistelepüléseket ellenőrzött az ÁSZ PDF Nyomtatás
2020. szeptember 28. hétfő, 07:30

vizsgalErősíteni kell a kistelepülési önkormányzatok szabályozottságát és korrupció elleni védettségét, a vizsgált önkormányzatok mintegy fele ugyanis nem védett a korrupcióval szemben – tárta fel az Állami Számvevőszék ellenőrzése.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) honlapján közölt jelentés szerint a számvevők nyolc önkormányzat által alapított 12 önkormányzati hivatalt és a közös önkormányzati hivatalokat működtető valamennyi, összesen 96 községi önkormányzatot ellenőrzött. A települések állandó lakosainak átlagos száma 2018-ban 393 volt. Az önkormányzatok 2018. évi költségvetési bevételeinek átlagos összege 136 és fél millió forint.

A vizsgált 96 önkormányzatból 45 képviselő-testülete nem rendelkezett szervezeti és működési szabályzattal. A vagyonnyilatkozat-tételre kötelezettek körét további hat önkormányzat nem határozta meg, így az önkormányzatok 53 százalékánál nem volt garantálva 2018-ban a szabályos, átlátható és elszámoltatható működés alapvető feltétele, a közpénz-felhasználás során a korrupció elleni védelem.

A 12 közös önkormányzati hivatal harmada nem hozott létre szabályszerű szervezeti és működési szabályzatot, az érintett közös önkormányzati hivatalok jegyzői nem garantálták a szabályos, átlátható és elszámoltatható működés feltételeit, azaz így a közös önkormányzati hivatalok nem gondoskodtak a korrupció elleni védelemről a közpénz-felhasználás során. Az ellenőrzés megállapításai alapján az ÁSZ 35 önkormányzat polgármesterének tett javaslatokat, ezek alapján kell intézkedési tervet készíteniük.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

online

Hirdetés

Kiemelt témák hozzászólásai

  • 30 évvel a rendszerváltozá s után a demokrácia egyik alapja,a helyi önkormányzás... Tovább...
  • Hát érdekes, van némi .....s bennem.Úgy érzékelem nekünk nem volt érdemes ezen k... Tovább...
  • Hát akkor nézzük, hogy milyen bevételt lehet még elvenni az önkormányzatokt ól -... Tovább...
  • A kör bezárult az önkormányzatok részére. A kormányzat elvonja a teljes gépjármű... Tovább...
  • Sajnos nem csak az említett önkormányzati kör kerül-került nehéz helyzetbe, hane... Tovább...
  • Ez aztán az ügyfélbarát ügyintézés. És a dolgozók mit szóltak ehhez. 42 óra/hét,... Tovább...
  • A magyar vidék - elsősorban a kis falvakra, városokra gondolok - halott. Nincs é... Tovább...
  • A leírtaktól nagyobb a baj a kistelepüléseke n ahol az adóerő képesség még a 100... Tovább...
  • Tisztelt Államtitkár Úr! Megadóztathatju k-e az önkormányzat közigazgatási terül... Tovább...
  • Á, dehogy fenyegeti pénzügyi csőd az önkormányzatoka t?! A kormány elvonja a tel... Tovább...
  • Az adott településen a helyi önkormányzat, illetve a polgármesteri hivatal a leg... Tovább...
  • ...elég nekünk ez a szorzó. Varga Mihálytól kapott - pár évvel ezelőtti 40.-Ft-o... Tovább...
  • Az 1990-es rendszerváltozá s , a demokrácia egyik alap pillére volt - sajnos már... Tovább...
  • Dolgozik az önkormányzati hivatalokban kb. 30.000. köztisztviselő. Többek között... Tovább...
  • Amennyiben a kormányzat elveszi az önkormányzatokt ól a maradék bevételeket is, ... Tovább...