Hirdetés
Tolja előre a pereket az állam PDF Nyomtatás
2020. április 24. péntek, 08:00

torvenyTárgyalásra most főszabály szerint nincs lehetőség, azonban ez nem jelenti azt, hogy a bíróságok ne működnének tovább. Ez azt jelenti, hogy az adóperekben is megszületnek a kormány döntése értelmében a szükséges ítéletek, akkor is, ha most épp nem, vagy csak nehezen lehet szóban lefolytatni az eljárásokat.

Miután március közepén a rendkívüli körülmények kihirdetése nyomán a perek leálltak, a kormány a hó végén a 74/2020-as rendeletben döntést hozott, miszerint az új eljárások megindulhatnak és a már megindult perek is folytatódnak, de új körülmények között.

A rendeleti alapokra váltott kormányzásnak egyértelmű szándéka, hogy a perek, így az adóperek is menjenek tovább, a mostani körülmények között is. Ez azt jelenti, hogy az eljárások folytatódnak, akkor is, ha szóbeli előadás nincs, noha ez fontos lehet - mondta lapunknak Bajusz Dániel, a Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi Iroda adóperes szakértője.

Az egyik legfontosabb változás, hogy személyes tárgyalásokra korlátozottan lesz lehetőség, annak ellenére, hogy szóbeliség a peres eljárásoknak általában, így a közigazgatási pereknek is az egyik legjellemzőbb sajátossága.

Az államot, vagyis ebben az esetben az adóhatóságot perelő felperes csak akkor kérheti a tárgyalás veszélyhelyzetet követő időpontra történő időzítését, ha a közigazgatási szerv, így például az adóhatóság döntésének végrehajtását a bíróság nem függesztette fel.

Ennek oka, hogy a végre nem hajtható döntésekkel kapcsolatos per ne húzódjon el bizonytalan időre. Ha ezzel a lehetőséggel élni is lehet, minden perben külön-külön kell mérlegelni, hogy érdemes-e a tárgyaláshoz ragaszkodni és ezzel a per időtartamát bizonytalan idővel meghosszabbítani. Amennyiben ilyen lehetőség nincs, vagy azzal nem célszerű élni, úgy az üzenetek célba juttatására más lehetőséget, elsősorban írásbeli módot kell találni, melynek lehetőségét a bíróságok biztosítják.

A bizonyítás néhány esetben, például személyes meghallgatásoknál az EY szerint valóban nehezebb lesz most, hogy írásban történik az eljárás. Bajusz azonban megjegyezte, hogy az adóperekben jellemzően a bizonyítást az adóhatóság végzi még a közigazgatási eljárásban, a bíróságok általában már csak értékelik a bizonyítás sikerességét, az írott anyagok és dokumentáció alapján. - Közigazgatási ügynél ideális esetben már nincs szükség a bíróság előtt további bizonyításra - mondta. 

A kormányrendelet azonban számol azzal is, ha ez mégsem kerülhető el, ilyen esetben az elektronikus vagy írásos meghallgatást részesíti előnyben. Ennek elérhető a technikai háttere is, a büntetőperekben bevett gyakorlat a távmeghallgatás. 

Ezt, ha épp nincs karanténokkal járó világjárvány, olyan esetben használják, ha a technológiával tanúkat, sértettet tudnak valamilyen veszélytől megóvni. Azonban kérdéses, hogy ez más perekben tömegesen megoldható-e.

További problémák speciálisan adóperekben, például helyi adó ügyekben is adódhatnak.  Ilyen példa Bajusz szerint, ha a fizetendő építmény-, vagy telekadó esetében egy olyan ingatlan méretével, területével, használatával kapcsolatban vannak viták, amely karantén alatt áll, és a szemlézés, a helyszín bejárása most nem megoldható.

Végső esetben ha az adott bizonyítás semmilyen módon nem végezhető el, váltható ki a veszélyhelyzet miatt, akkor a per befejezése annak megszűnését követő időpontra tolódhat.

Külön bonyolítja a helyzetet, hogy az idei jogszabályváltozások alapján a közigazgatási pereket egyébként is átalakították. Azok a helyi ítélkezési szintről a Törvényszékekhez kerültek át, továbbá a bíróságoknak kötelező követniük a Kúria gyakorlatát. Ezért még fontosabbá válik, hogy akár szóban, akár írásban minden releváns korábbi bírósági döntést feltárjanak az ügyfelek és azokat bemutassák a bírónak.

Az EY szakügyvédje szerint fontos és pozitív törekvés, hogy a perek folytatódjanak, ne legyen felgyülemlés az ügyekben, és az állam ennek feltételeit igyekszik is megteremteni. Az érem másik oldala, hogy az érintett vállalatoknak most a válság miatt vannak pénzügyi problémái, ha súlyosan érintett szektorokban működnek. Ezért ha eddig nem kellett, most jó eséllyel nem tudnak eleget tenni az ítélettel fenntartott adókötelezettség befizetésének.

Új végrehajtások a veszélyhelyzet alatt is indulhatnak. Ezért ilyen estben Bajusz szerint mindenképp érdemes fizetési könnyítést kérniük az adóhivataltól vagy az önkormányzattól.

Napi.hu

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Kiemelt témák hozzászólásai

  • A magyar vidék - elsősorban a kis falvakra, városokra gondolok - halott. Nincs é... Tovább...
  • A leírtaktól nagyobb a baj a kistelepüléseke n ahol az adóerő képesség még a 100... Tovább...
  • Tisztelt Államtitkár Úr! Megadóztathatju k-e az önkormányzat közigazgatási terül... Tovább...
  • Á, dehogy fenyegeti pénzügyi csőd az önkormányzatoka t?! A kormány elvonja a tel... Tovább...
  • Az adott településen a helyi önkormányzat, illetve a polgármesteri hivatal a leg... Tovább...
  • ...elég nekünk ez a szorzó. Varga Mihálytól kapott - pár évvel ezelőtti 40.-Ft-o... Tovább...
  • Az 1990-es rendszerváltozá s , a demokrácia egyik alap pillére volt - sajnos már... Tovább...
  • Dolgozik az önkormányzati hivatalokban kb. 30.000. köztisztviselő. Többek között... Tovább...
  • Amennyiben a kormányzat elveszi az önkormányzatokt ól a maradék bevételeket is, ... Tovább...
  • Nem egészen jó az okfejtés. Az önkormányzatok mindent megtettek amit megtehettek... Tovább...
  • A magyar önkormányzatisá g végét jelenti a még megmaradt néhány bevételi forrás ... Tovább...
  • Én azt hallottam, hogy akik már megkapták egész évre (számfejtés), azoknak az em... Tovább...
  • Ez a keret emelés kb. olyan segítség az önkormányzatokn ak, mint amikor azt mond... Tovább...
  • Az elmúlt években megkezdődött - egyébként teljesen elhibázott és értelmetlen - ... Tovább...
  • Miért nem hallani panaszt a kis falvakból? Na vajon miért? Aki ismeri a rendszer... Tovább...