Hirdetés
Oklevélátadó ünnepség az NKE-n PDF Nyomtatás
2019. július 16. kedd, 07:00

orban balazs02A kormány olyan állam építésén dolgozik, amely szívesen fogadja a tehetséges, patrióta fiatalokat, és amelyben az ilyen fiatalok szívesen dolgoznak – mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, Orbán Balázs a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Karának oklevélátadó ünnepségén.

Az ünnepségen háromszáz alap- és mesterképzési szakon végzett hallgató vehette át diplomáját.

A magyar közigazgatás ezeréves szervezet, amely „Magyarország felemelkedésének mindenkori záloga” – mondta beszédében Orbán Balázs államtitkár. Szekfű Gyula történészt idézve rámutatott: ezer évvel ezelőtt számos nemzet élt a Kárpát-medencében, de csak a magyarság volt képes arra, hogy az egész térségre kiterjedő közigazgatási rendszert hozzon létre. Ez jelentette azt a többletet, amelyet a magyarság a környező népekkel szemben fel tudott mutatni – fűzte hozzá.

A szónok felidézte: a rendszerváltoztatást követő átmenet a közigazgatás hanyatlásának korszaka is volt. A magyar közigazgatás 2010 előtt szétaprózódott rendszer volt, az állampolgárok joggal érezhették úgy, hogy az állam nem szolgáltat, hanem bürokratikus akadályokat gördít eléjük. A 2010-es kormányváltáskor a kormány célja az volt, hogy megújítsa a magyar államot és közigazgatást. „Olyan hatékony, modern, a közjóért dolgozó és emberközpontú közigazgatás kialakítását tűztük ki célul, amely az ország felemelkedésének katalizátorává válhat” – fogalmazott az államtitkár.

Az elmúlt kilenc évben átgondolt stratégia mentén átalakították a közigazgatás szervezetét, egyszerűsítették a belső szervezeti felépítést, és elkezdődött az állami bürokrácia csökkentése is – folytatta. 2010 után elkezdődött a fiatalítás is a közigazgatásban, magasan képzett fiatalok áramlottak rendszerbe, akik „új szemléletet hoztak a nagymúltú intézményekbe”. Ebben a folyamatban oroszlánrészt vállalt az NKE. Az egyetem hét évvel ezelőtti megalapításával éppen ez volt a kormány célja. 2012 és 2018 között sikerült biztos alapokra helyezni az NKE-t, 2018 óta pedig jelentős lépéseket tettek és tesznek az intézmény rangjának további emeléséért.

A munka java azonban még csak most kezdődik: az átalakuló világ kihívások elé állít, ezeket a kihívásokat pedig meg kell érteni, és reagálni kell rájuk. Ilyen kihívás például a globalizáció, a migráció és az éghajlatváltozás. A Szent István-i alapvetés azonban nem változott, a magyarok sikerének receptje pontosan ugyanaz, mint ezer évvel ezelőtt: a magyar államnak elég erősnek kell lennie ahhoz, hogy az itt élőknek biztonságot, szabadságot és prosperitást adjon. Az NKE feladata pedig az, hogy tudományos kapacitásával ezt a stratégai célt támogassa, sőt a gondolkodás mozgatórugójává váljon.

Koltay András, az egyetem rektora vette át a szót. Arról beszélt, hogy a karon végzettek a magyar állam gépezetét fogják működtetni, az állam azonban „nem mitikus szörny”, hanem közösség, mely mindazokból áll, akik Magyarországon élnek. Ennek a közösségnek értékei, saját kultúrája, művészete, sporteredményei, humora és sajátos lelki állapota van, az államigazgatásban dolgozók pedig ezen értékek megőrzéséért is fognak dolgozni.

A rektor kitért arra is, hogy a hét éve alapított egyetemen a hallgatók 21. századi körülmények között tanulhatták az ezeréves magyar államiság alapjait és a hagyomány tiszteletét. Az egyetem ugyanakkor 21. századi karrierre készítette fel diákjait, hiszen a hagyományt folyamatosan meg kell újítani.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Sajnos nem csak az említett önkormányzati kör kerül-került nehéz helyzetbe, hane... Tovább...
  • Ez aztán az ügyfélbarát ügyintézés. És a dolgozók mit szóltak ehhez. 42 óra/hét,... Tovább...
  • A magyar vidék - elsősorban a kis falvakra, városokra gondolok - halott. Nincs é... Tovább...
  • A leírtaktól nagyobb a baj a kistelepüléseke n ahol az adóerő képesség még a 100... Tovább...
  • Tisztelt Államtitkár Úr! Megadóztathatju k-e az önkormányzat közigazgatási terül... Tovább...
  • Á, dehogy fenyegeti pénzügyi csőd az önkormányzatoka t?! A kormány elvonja a tel... Tovább...
  • Az adott településen a helyi önkormányzat, illetve a polgármesteri hivatal a leg... Tovább...
  • ...elég nekünk ez a szorzó. Varga Mihálytól kapott - pár évvel ezelőtti 40.-Ft-o... Tovább...
  • Az 1990-es rendszerváltozá s , a demokrácia egyik alap pillére volt - sajnos már... Tovább...
  • Dolgozik az önkormányzati hivatalokban kb. 30.000. köztisztviselő. Többek között... Tovább...
  • Amennyiben a kormányzat elveszi az önkormányzatokt ól a maradék bevételeket is, ... Tovább...
  • Nem egészen jó az okfejtés. Az önkormányzatok mindent megtettek amit megtehettek... Tovább...
  • A magyar önkormányzatisá g végét jelenti a még megmaradt néhány bevételi forrás ... Tovább...
  • Én azt hallottam, hogy akik már megkapták egész évre (számfejtés), azoknak az em... Tovább...
  • Ez a keret emelés kb. olyan segítség az önkormányzatokn ak, mint amikor azt mond... Tovább...