Hirdetés

girdmario

Hirdetés
Ma 2022. dec. 04., vasárnap, Borbála és Barbara napja van. Holnap Vilma napja lesz.

Törvény sorolja be az önkormányzati szövetségeket PDF Nyomtatás
2010. december 14. kedd, 10:00

paragrafusMódosító indítványt nyújtott be A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló, januártól hatályos törvény zárószavazása előtt az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága. Ebben tételesen meghatározzák annak feltételeit, hogy egy érdek-képviseleti szervezet mikor tekinthető országosnak.

 

Az önkormányzati törvény eddig nem határozta meg, hogy mely érdekszövetségek tekintendők országosnak, vagyis melyekkel kell a kormánynak tárgyalnia a helyhatóságokat érintő jogalkotási és más kérdésekről. Az elmúlt húsz évben az egyeztetésekre minden szervezetet meghívtak.

Országosnak számít például az a megyei önkormányzatokat tömörítő szervezet, amelynek legalább 13 tagja van. A Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének minden megye a tagja, megfelel tehát a feltételnek. Akárcsak a Megyei Jogú Városok Szövetsége, amelynek tagja mind a huszonhárom ilyen város. Esetükben tizenöt lenne a minimálisan szükséges létszám.

Tárgyalópartnerként el kell fogadni továbbá a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségét (TÖOSZ) is, ahová bármely helyhatóság beléphet. Az ilyen szervezetek esetében az önkormányzati törvény legalább nyolcszáz tagot ír elő, és a TÖOSZ taglétszáma ennek a kétszerese. Kisebb, négyszázas a tagsága viszont a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ), illetve ugyanez a helyzet a Községek, Kistelepülések és Kistérségek Országos Önkormányzati Szövetsége (KÖSZ) esetében. Velük tehát nem kell tárgyalnia törvény szerint a központi kormányzatnak a jogalkotás folyamán.

Ahogy a Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetségével sem, mert ahhoz az kellene, hogy tagja legyen a körzetközponti önkormányzatok legalább kétharmada. A Magyar Faluszövetséghez is csak kétszáz település tartozik, tehát nem számít országosan reprezentatív szervezetnek.

A Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke, dr. Gémesi György gödöllői polgármester szerint az önkormányzati szövetségekkel senki nem egyeztetett a törvénymódosításról. Nem az a fő kérdés, hogy kíván-e a kormány tárgyalni a helyhatóságokkal – mondta dr. Gémesi György a nol.hu-nak –, hanem az, hogy adnak-e érdemi jogosítványokat a szövetségeknek. Azt kell tisztázni: milyen ügyekben kötelező tárgyalóasztalhoz ülni, s lesz-e a szövetségeknek lehetőségük arra, hogy konkrét ügyekben jogszabálytervezeteket terjesszenek elő.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?