Hirdetés

girdmario

Hirdetés
Ma 2022. okt. 01., szombat, Malvin napja van. Holnap Petra napja lesz.

Újra lesznek járások, a kormány alá kerülnek a jegyzők PDF Nyomtatás
2011. március 07. hétfő, 03:00

navracsics_tibor01Új életpályamodell és értékelési rendszer készül a közigazgatásban, a jegyzők állami szolgálatba kerülnek, 2013-tól újra lesznek járások. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban eltervezett változtatások a közeli napokban, március közepén kerülnek nyilvánosságra hivatalosan is.

 

A Magyary Zoltán-program néven futó tervezetről az index.hu adott hírt először. Az új közigazgatási rendszer fontos eleme lesz, hogy a most jegyzők által végzett feladatok várhatóan két csoprtra lesznek osztva. Az eddig önkormányzati felügyelet és kinevezés alapján dolgozó jegyzők átkerülnek a megyei kormányhivatalok alá: a 2013 elején újjáéledő járások közigazgatási vezetői lesznek. Jelenlegi munkájukat kifejezetten önkormányzathoz kötődő részét egy új hivatalnok, a polgármesteri hivatalvezető veheti át.

Készül azoknak a feladatoknak a listája is, amelyeket az állam átvenni készül az önkormányzatoktól. Néhány engedély kiadása biztosan a megyei kormányhivatalokhoz kerül a településektől. Arról még komoly vita folyik, hogy az oktatási és egészségügyi intézményekkel mi legyen.

A reform keretén belül változhat Budapest önkormányzati rendszere is – idézi a hirszerzo.hu Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szavait. Van olyan terv, amely szerint megszűnne a fővárosi közgyűlés, és csak kerületi testületek maradnának. Másik elképzelés szerint a kerületi képviselőtestületeket számolnák fel, és csak a fővárosnak lenne közgyűlése. A kormány ebbe nem akar beleszólni, rábízná a budapesti politikusokra.

A Magyary Zoltán-program tervezete szerint komolyabb és rendszeresebb értékelést kapnak majd a közigazgatásban dolgozók. A mostani évenkénti és egységes értékelési rendszer a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szerint nem hatékony. Legalább háromféle értékelési rendszer készül a különböző helyeken dolgozó hivatalnokoknak, és hatékonysági mérőrendszereket kapnak az egyes hivatalok is.

Készül a közigazgatásban dolgozók életpályamodellje. Ez fogja meghatározni, milyen rendszerben léphetnek előre, és milyen poszton mekkora fizetés jár nekik. Az új rendszer mintegy nyolcvanezer közigazgatásban dolgozót érint majd.

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
-1 #39 fagyika 2011-05-18 21:00
Konfliktus az ügyintézők között, azért is elsősorban a vezetőség lehet a hibás. Lehet kezdő, lehet gyakorlott jegyző, polgármester, mit sem ér, ha a beosztottakat attól függően ítéli meg, hogy ki hogyan tud nyalni, ki hogyan tud siránkozni, hogy mennyi munkája van, nem tud szabira menni,viszi a főnöknek a sütikét....stb. , közben a kedvencke meg a háta mögött kineveti, mindennek elmondja.
Idézet
 
 
+4 #38 Horváth János 2011-05-17 20:49
Igen, valahol mindenkinek igaza van. Rosszul működik a rendszer. De, egyet tudomásul kell venni, hogy az ügyintézők munkája nélkül a jegyző tudása semmit sem ér és fordítva. Nincs olyan település, ahol ne lenne konfliktus az önkormányzat és az ügyfelek között. Akkor van gond, ha az ügyintézők között van konfliktus. Igen, az összefogás az nagyon sokat számít. Egy jegyzőn nagyon sok múlik. Nem mindegy, hogy összefogja, vagy összeugrasztja a csapatot.
Idézet
 
 
+3 #37 paus 2011-05-15 14:04
Zoltán, szerintem a konfliktusokat mindenki el akarja kerülni, a polgármester, a jegyző és az ügyintéző is. Szerintem ez természetes dolog. Az már más kérdés, hogy nem lehet mindig mindenkinek jót tenni és akaratunk ellenére is kell kedvezőtlen döntéseket hozni. Összefogással sok minden megoldható.
Idézet
 
 
-1 #36 DSD 2011-05-12 13:59
Nézd, a kezdő, persze, hogy nem látja még át a dolgokat, de a kezdő ügyintézőnél is többet tudhat a hivatalsegéd. A jegyzőnek diplomája van, s felelősen gondolkodó értelmiségiként kellene gondolkodnia. Téves az a felfogás, amelyik a jegyzőt a legokosabb ügyintézőként akarja definiálni. Ő elméletileg van felkészítve, s az emberi tulajdonságai, a lényeglátása, a jog- és demokráciaérzék e fontos. Azoknak a jogelveknek a tiszteletben tartása amelyeket elvileg megtanítottak neki. A szakmai részletszabályo k ezután jöhetnek. Fordítva viszont nem megy, a jogelvek megértése, személyiségünk részévé tétele nem megy ügyintézési gyakorlattal. Ugyanis egy vezetőnek sokszor jogilag így is úgy is megindokolható lépések közül kell választania, stratégiákat kell kidolgoznia, s ehhez kellenek alapok, amik persze pár évig még nem elegendőek önmagukban. De erre tud ráépülni a gyakorlati ismeret. De hiába tudja valaki a szoc., vagy gazd. szabályokat nagyon jól, nem biztos, hogy jó jegyző lenne.
Idézet
 
 
+4 #35 Kiss Mária 2011-05-12 10:58
Bocs, én kis településről és a kezdő (1-5 év)jegyzőkről beszélek. A feladatok ellátásának megszervezése a jegyző feladata. Ha nem látja át a feladatot, akkor hogy akarja megszervezni a munkát. Akkor hogy tudja aláírni a határozatokat, stb.
A bérjegyzéket azt biztos, hogy tisztábban átlátja.
Nagy településen, városokban ott vannak az osztályvezetők, stb. az ő feladatuk szerintem olyan, mint egy kistelepülés jegyzőjének a feladata, csak ott részterületek vannak.
Nem, nem csak a szakterületemen , hanem az ő területének 80 %-ában felmerném venni a versenyt.
Igen, a jegyző munkája a polgármestert is minősíti. Gond, ha a polgármester is alkalmatlan a feladatainak az ellátására, csak senki nem akarja észrevenni, mert mindenki mindenkivel jóban akar lenni. Senki nem akarja a másikat megsérteni. Ennek mind az ügyintézők isszák meg a levét.
TISZTELET a kivételnek, mert vannak nagyon jó jegyzők és polgármesterek is, talán ők vannak többségben.
Idézet
 
 
0 #34 DSD 2011-05-11 10:33
A járásokra térve, minden azon múlik, hogy milyen feladatokat kívánnak odavinni, s ezt pontosan nem tudjuk még. Ehhez kell odarendelni az embereket, de ez magától értetődően biztosan kevesebb lesz, mint a jelenlegi köztisztviselői állomány, figyelembe véve, hogy a mozgatórugója a dolognak a spórolás. Éppen ezért sajnos biztos, hogy munkahelyek fognak megszűnni, s elsősorban kis településeken.
Idézet
 
 
0 #33 DSD 2011-05-11 10:23
Idézet - Katona Zoltánné:
Az átszervezéssel talán azt fogják elkerülni, hogy nem lesz többé olyan jegyző, aki egész nap hangosan ásítozik az irodájában, s ha egy munkatárs bemegy hozzá szakmai segítséget kérni, nem tárja szét a karját, hogy ő ezt honnan tudja! Tudom, szerencsére ez ritka kivétel és minden tiszteletem a jó vezetőnek, de akinek ezt nap mint nap át kell élnie, higgyék el, nehezen boldogul. Ő és a település is!!!

A jegyző valóban honnan tudhatna mindent, de ugyanakkor feladata, hogy akkor biztosítsa, hogy szakmai segítséget kapj valahonnan. Egy beosztottam pl. egy hónapig vendégeskedett egy másik hivatalnál a munkát tanulmányozva, miután megszerveztem neki. Ez a lényeg, nem az, hogy én mondom neki vagy más. Ugye a jegyző jogász vagy igazgatás-szervező!
Persze, egy élelmes ügyintéző azért maga is meg tudja ezt oldani, de az igaz, hogy ez nem az ő dolga lenne.
Idézet
 
 
0 #32 DSD 2011-05-11 10:13
Idézet - Kiss Mária:
Katona Zoltánné! Nem ritka kivétel. Sajnos nagyon sok ilyen jegyző van. A kezdőkről meg ne is beszéljünk. Szinte mindent azoknak az ügyintézőknek köszönhetnek, akik már nagy tapasztalattal rendelkeznek. Beosztottként mondom, hogy nagyon sok jegyzővel bátran felvenném a versenyt. Igen, jegyzőkre szükség van, de csak az olyanokra, akik tudnak is valamit és ha nem tudnak, akkor legalább megbecsülik a nagyobb tapasztalattal rendelkező beosztottakat.

De miben vennéd fel a versenyt? Jobban ismered a szakterületedet ? A vezetőnek nem is az a dolga, hogy abban okosabb legyen nálad, a feladata a munka megszervezése, generalistaként az összefüggések átlátása, s vitás esetekben a döntések meghozatala azok közül az alternatívák közül, amiket az ügyintézők előkészítenek neki. Nem feladata, hogy tudja milyen nyomtatványt kell használni egy kérelemhez, vagy mennyi az egy főre eső jövedelemhatár a közgyógynál. Minden területre rá kell látnia, de csak fő vonalakban.
Idézet
 
 
0 #31 DSD 2011-05-11 10:02
Idézet - Zoltán:
Nálunk a jegyző 4 évet töltött visszavonultan az irodájában, fő célja az volt, hogy elkerülje a konfliktusokat. Így hibát sem vétett, őt lehet, hogy csak az indoklás nélküli felmondással lehetett elküldeni, hiszen "csak" az volt vele a probléma, hogy nem segítette eléggé a hivatal munkáját.

Attól, hogy valaki elkerüli a konfliktusokat, ha ezt úgy csinálja, hogy nem végzi el a munkáját, akkor mulaszt. Az pedig számon kérhető, szankcionálható . Ha a jegyző köztudottan nem végzi el a dolgát, az a polgármestert is minősíti. Ez a probléma bárkinél előfordulhat, nemcsak jegyzőnél, neki is van főnöke, s nem feltétlen kirúgással kell kezdeni.
Ha meg mégis elvégezte a dolgát, de úgy, hogy inkább elkerülte, s nem élezte a konfliktust, akkor azt meg jól tette. Nem feltétlen kell mindig "vérrel" megoldani a dologokat, bár sokan ezt szeretnék. Hogy konkrét ügyben mi a jó megoldás, az mindig vitatható, ha a jogi kereteken belül maradunk.
Idézet
 
 
+5 #30 DSD 2011-05-11 09:48
Ha a vidéki-falusi emberek életminőségének megtartásáról, emeléséről beszélünk akkor nagyon fontos, hogy az önkormányzatok érdemleges hatáskörökkel megmaradhassana k egy településen, s ahol van valamiféle ügyintézés, az is maradhasson meg. Egy kistelepülésen ugyanis teljesen más elvárásaik vannak az embereknek. Mi a hivatalban rengeteg egyéb problémáját is segítjük a nyugdíjigénylés től a buszmenetrendi felvilágosítási g az embereknek, és többek között ez teszi otthonosabbá a települést, ha már oly sok mindenben hátrányt szenvedünk. Itt nem kell sorszámot húzni. Itt mindegyikünk valamilyen szinten tájékozott a másik munkáját illetően is, nem fordul a kulcs a zárban délután 4 órakor. Hogy jegyzőkkel vagy anélkül, ehhez képest részletkérdés, bár kétségtelenül fontos ez is. S akkor nem beszéltünk arról, hogy igenis, egy ügyintéző helyismerete, a település iránti elkötelezettség e is mennyire számít egy kistelepülésen.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?