A kereteit veszti el a rendszer azzal, hogy egzisztenciájukban, megbecsültségükben, és jogkörükben is lefokozott „báb polgármestereket” szül az állam ahelyett, hogy egyre nagyobb számban nevelné ki az igazi „településmenedzsereket”, akik színt és új irányokat képesek hozni a rendszerbe – írja nyílt levelében  Hernádszentandrás polgármestere.

 Hernádszentandrás község polgármestereként, és politológusként is figyelve az önkormányzatok helyzetét napjainkban, bizony egyet tudok érteni azzal, hogy az 1990-ben felállított struktúra betöltötte küldetését, és egy új időszaknak kell kezdődnie a közeli jövőben.

Ugyanakkor kizárólag megalapozott, és körültekintő szakmai döntés eredménye lehet az a változtatás, ami egyelőre várat magára. Nincs szükség különösebb jóstehetségre ahhoz, hogy egy kevésbé kiérlelt, felületes, vagy bármilyen formában átpolitizált „reform” nem fogja beváltani a hozzá fűzött reményeket, és rövid időn belül markáns diszfunkciókat fog eredményezni. Teljességgel bizonyos továbbá, hogy számos ilyen lépés, melytől ugyan megtakarítást és racionalizálást várnának, pontosan többletkiadásokat és különböző válságkezelési intézkedéseket fog gerjeszteni.

Elsőként talán azt tartom érdemesnek megemlíteni, hogy a törvényalkotás folyamatában sajnálatos módon tetten érhető számos presztízs szempont, a forma elsődlegessége a tartalommal szemben, a politikai irány súlya a hagyományokra építő szakmaisággal szemben.

A közigazgatás szintjeinek újraszabásának útján nem szabad abba a hibába esnünk, hogy ismét – az előző ciklusokhoz hasonlóan – hamarabb létezik a forma, mint a tartalom (kistérség, járás, megye, régió).

A készülő önkormányzati törvény koncepciójának egy meglehetősen markáns üzenete a szinte korlátlan állami ráhatás megjelenése, a települési szuverenitás radikális korlátozása.

Különösen igaz ez a kistelepülések vonatkozásában, ahol a feladatkörök átcsoportosításával, elvonásával a mozgásterük megszűnne, végletesen kiszolgáltatottá válnának a központi vezérlésnek.

Az önállóságvesztés és a függő helyzet következtében belátható időn belül a falvak egysíkúvá, üressé, lepusztulttá, vonzerejüket vesztetté válnak.

A vidék sokszínűsége, maradék megtartóereje megszűnik. Egy olyan világ sejlik fel előttünk, ahol nincs többé önálló, erőt felmutatni képes arc, lobbi. A mindenkori kormányzati akarat szolgalelkű végrehajtóivá silányulnak a helyhatóságok vezetői.

A kereteit veszti el a rendszer azzal, hogy egzisztenciájukban, megbecsültségükben, és jogkörükben is lefokozott „báb polgármestereket” szül az állam ahelyett, hogy egyre nagyobb számban nevelné ki az igazi „településmenedzsereket”, akik színt és új irányokat képesek hozni a rendszerbe.

„Arctalan falvak, arctalan vidék” jön létre, „a valódi ön-kormányzás nem értelmezhető többé”…

Az önkormányzati reformtervezet egy részletkérdésének tűnő elemét szeretném jelen írásomban egy kissé hangsúlyosabbá tenni, és ennek másik olvasatát megvilágítani. Jelesül azt az elképzelést, hogy az 1000 főnél kevesebb lakossal rendelkező települések nem választhatnának főállású polgármestert…, csak társadalmi megbízatásként lenne ellátható ezen funkció…

Remélhetőleg ezt mindannyian belátjuk, hogy a rendszer nem azért közeledik a finanszírozhatatlanság felé, mert településeink döntő többsége főállású polgármesterrel rendelkezik… Fontos láttatni, hogy az önkormányzati rendszer kiadásainak talán a legkisebb szeletéről beszélhetünk, amikor ehhez a kérdéshez közelítünk.

Meglehetősen laikus, egyoldalú és szakmaiatlan álláspontnak tűnik az, amikor egyes – elnézést a minősítésért, de önkormányzatokról csupán tankönyvekben olvasó, és a szomszédoktól halló – politikusok és gazdasági szakemberek úgy összegzik magukban és a nyilvánosság felé is álláspontjukat ebben a kérdésben, hogy „…nagy település nagy gond, kis település kis gond…”

Az önkormányzatiság napi gyakorlatát ismerő, és kellő szakmai rálátással rendelkező polgármesterek számos alkalommal egyértelműsítették, hogy bizony csupán a feladatok jellegében, de nem azok mennyiségében van különbség nagyobb és kisebb település vezetőjének napi munkája vonatkozásában.

Pontosan akkor, amikor arról beszélünk, hogy el kell kezdeni önállósodni és saját útjaikat járni a településeknek, bizony egy kis település vezetőjének többszörösen nehéz a helyzete, ugyanis nem támaszkodhat olyan szakmai csoportokra, akik az egyes ágazati kérdésekben ötletekkel, kidolgozott javaslatokkal, sőt a megvalósításban is közreműködve előkészítik a vezető döntését. Ami ugyebár adott lehet egy nagyobb község vagy város esetében…

Minél kisebb egy település, annál nagyobb szerepe van a változtatásokban, a saját arculat megtalálásában és annak kiépítésében, fenntartásában a polgármester személyének.

Az a felszólítás, hogy „ne ebből éljen meg”, azt is sugallja, nem tekinti a kormányzat egyenrangúnak az egyes településeket.

A települési mérettel arányosan növekedve egyre szimbolikusabb és az operatív munkától egyre távolodó a polgármester tevékenysége, de a javaslat értelmében főállásban érdemes jól megfizetni.

Míg a kistelepülések esetében sokszor 24 órás a készültség, melyet a polgármester lát el különböző minőségében, ezért viszont lefokozás a „jutalma”… 

Abban a pillanatban, amikor társadalmi megbízatásúként lép be a rendszerbe egy polgármester, feltételezi azt, hogy egy biztos egzisztenciával rendelkezik, vagy vállalja, hogy figyelmét, energiáját, idejét megosztva és kizsigerelve másodállásként vezet egy települést.

Mondani sem kell, hogy amikor új utak megtalálásáról beszélünk, akkor ez még egész emberként is erőpróbáló feladat, és bizony nagy kihívás. Másodállásban, vagy „szabadidős tevékenységként” végezve pedig lehetetlen, felelőtlen és naiv vállalkozás.

Megbecsültség híján eltűnnek majd a rendszerből azon vezetők, akik teljes emberként, hivatásszerűen álltak a feladatok elé, akik úgy gondolták, hogy a rendelkezésre álló – a piaci viszonyokhoz képest erősen alacsony színvonalú – fizetés mellett is vállalják a munkát, és hozzák összhangba a magánéletüket az embert próbáló hivatással.

Belépnek viszont a helyükre azok, akik eszköznek tekintik esetleg ezen pozíciót a meglévő profiljuk erősítéséhez, ügyfélkörük bővítéséhez. Továbbá megjelennek azon aspiránsok, akik a különböző szociális juttatásokhoz képest némiképp komolyabb jövedelmet várhatnak a polgármesteri tiszteletdíjtól.

Előrevetíthető szintén, hogy ezen folyamatok nem a kistelepülések megerősödését szolgálják, és még távolabb sodornak bennünket attól, amit Nyugat-Európában láthatunk, hogy a falvak bizony üde színfoltjai, komoly vonzereje az adott országnak.

Megöli továbbá ez a folyamat azon éledező erőket is, akik az összefogással, a partnerség gyakorlati megvalósításával elkezdték építeni közösségüket, térségüket. Vizionálható továbbá az állam által ellátottak számának drasztikus emelkedése is.

Így lehetnek bizonyos reformgondolatoknak a szándékkal teljesen ellenkező előjelű következményei.

Nem a központi források emelése a záloga a jövő fejlődésének, hanem a lokálisan kifejtett munka, az ötletekhez önállóan kapcsolt szellemi és anyagi bázis előteremtése, ami a mi feladatunk.

Az önkormányzat – jogi, és anyagi mozgásteréhez képest - az elmúlt húsz esztendőben jobb és felelősebb gazdája volt a rábízott javaknak, mint számos más szektor, például az állam.

Mindössze annyi a kérésünk, hogy „hagyjanak 24 órában dolgozni” bennünket, lakosságszámtól függetlenül, hogy ne érezzük azt, hogy valóban mi lennénk a tehertételei az országnak, és gátjai bármilyen felemelkedésnek.

Érdemes meglátni a valós problémákat, és a következményeket mérlegelve megtalálni rájuk a valós, szakmailag kimunkált megoldásokat.

Hernádszentandrás, 2011-05-16

Üveges Gábor

Hernádszentandrás polgármestere

Ossza meg a bejegyzést