Hiányoznak a törvényből az önkormányzati választás eljárási szabályai Nyomtatás
2013. április 29. hétfő, 06:00

 

repassy01Nem zárható ki a választási eljárási törvény kisebb módosítása. Répássy Róbert igazságügyi államtitkár beszélt erről a Political Capital Institute (PCI) és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közös szervezésében tartott, Célegyenesben a választási reform című csütörtöki szakmai konferencián.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára arra a felvetésre, nyitottak-e minimális módosításokra, azt mondta, nyitottak, de a változtatásokat "ellenjavalltnak" tartja egy évvel az országgyűlési választások előtt. Példaként a politikai reklám kérdését említette, de nem zárkózott el attól sem, hogy a határon túli magyar választópolgárok névjegyzékét, illetve szavazását érintő további garanciákat is beépítsenek a szabályozásba - tudósított az MTI.

Az államtitkár beszélgetőpartnere a rendezvényen az országgyűlés alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának szocialista tagja, Lamperth Mónika volt. Ő egyebek mellett arról beszélt, hogy nem tartják megnyugtatónak a mostani szabályozást, és azt sem, hogy nem lehet tudni a határon túli magyar választópolgárok számát. Szerinte nem jelent valódi garanciát, hogy csak a Nemzeti Választási Bizottság tagjainak van joguk betekinteni a névjegyzékbe, és azt is aggályosnak tartja, hogy a határon túli szavazatok megszámlálása nem áll majd valódi kontroll alatt.

Répássy Róbert arra hívta fel a figyelmet, hogy a határon túli magyar választópolgárok védelmében van szükség a névjegyzék nyilvánosságának korlátozására. Jelezte ugyanakkor: maga is úgy látja, hogy a levélben szavazás intézménye kockázatot hordoz, ám szerinte nincs jobb lehetőség, mint a külföldön is sok helyen használt megoldás.

Lamperth Mónika szerint nem erősíti a választói bizalmat az sem, hogy csak a választás után 19 nappal lesz meg a listás eredmény (a külképviseleti szavazatok összesítése és a jogorvoslati idők miatt). Répássy Róbert erre utalva emlékeztetett arra, hogy a korábbi választásoknál a két forduló között két hét telt el.

Bodnár Eszter az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának egyetemi tanársegédje arról beszélt, hogy az elfogadott szabályok nem gránitszilárdságúak, meg lehet őket változtatni. Azt mondta, egyelőre csak "félkész" törvényről lehet beszélni, és szerinte a készítők valószínűleg tudatosan alkották meg így. Jelezte: hiányoznak a törvényből az önkormányzati választás eljárási szabályai, melyek alapján jövő ősszel le lehetne bonyolítani ezeket a választásokat, továbbá a kampányfinanszírozásra, valamint a népszavazásra és népi kezdeményezésre vonatkozó rendelkezések is.

Ossza meg a bejegyzést

 
Kapcsolódó cikkek