Hirdetés
Tudástár
Észrevétel a Közbeszerzés - Alvállalkozó vs. erőforrást nyújtó szervezet c. cikkünkhöz PDF Nyomtatás E-mail

A cikk utolsó bekezdése első mondatára hívnám fel ismét a figyelmet: a „színvonalas teljesítés” jelentőségére.

 
Közbeszerzés - Alvállalkozó vs. erőforrást nyújtó szervezet PDF Nyomtatás E-mail

A hazai közbeszerzési törvény 2010. szeptember 15-én hatályba lépett módosulásával több olyan lehetősége is megnyílt ajánlattevők számára, melyre ezidáig nem számíthattak. Amennyiben nem alkalmasak úgy szakembereket, alvállalkozókat tudnak segítségül hívni az alkalmassági kritériumok többségében (pl. referencia, árbevétel), még abban az esetben is, amikor a bevont érintett cég 10%-ban vagy annál alacsonyabb mértékben kerül bevonásra.

 
SZMSZ ajánlás önkormányzatok részére PDF Nyomtatás E-mail

Újabb módszertani ajánlás jelent meg a települési önkormányzatok szervezeti és működési szabályzatának elkészítéséhez, módosításához.  Az útmutatóban megtalálhatóak a kötelező, illetve a korábbi tapasztalatok alapján hasznosnak, célszerűnek tartott, bizonyult  szabályok egyaránt. Forgassák haszonnal!

Az útmutató megtekintése, letöltése itt.>>

 
Módszertani útmutató önkormányzatoknak PDF Nyomtatás E-mail

Módszertani útmutatót adott ki a Belügyminisztérium a helyi önkormányzatoknak a közterület-használatával kapcsolatos rendeleteik megalkotásához, felülvizsgálatához.

A módszertani útmutató itt tekinthető meg >>

 
A mai nyugdíjrendszer alapjai PDF Nyomtatás E-mail

Az ETK Szolgáltató zRt. az ETK Füzetek sorozatban 2007-ben megjelentette a nyugdíj rendszer pilléreiről szóló összefoglalóit. Ezeket a hasznos, a különböző pillérek működését kifejtő tanulmányokat az alábbi linkek segítségével olvashatják, illetve le is tölthetik.

 
A tb járulék és egészségügyi hozzájárulás változása 2011. január 1-jétől PDF Nyomtatás E-mail

Társadalombiztosítási járulék és egészségügyi hozzájárulás 2011: Pintérné dr. Molnár Ilona előadása a Pénzintézeti Vezetők Klubjának novemberi találkozóján.

Előadás anyaga pdf-ben

 
A személyi jövedelemadó 2011. évi változásai PDF Nyomtatás E-mail

Személyi jövedelemadó 2011: Dr. Andrási Jánosné osztályvezető (APEH) előadása a Pénzintézeti Vezetők Klubjának novemberi találkozóján.

 
Gyorsjelentés az államháztartásról - 2010. október PDF Nyomtatás E-mail

Az államháztartás – helyi önkormányzatok nélküli – október havi hiánya 43,6 milliárd forintra teljesült. Ezen belül a központi költségvetés 53,5 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 7,7 milliárd forintos deficittel, az elkülönített állami pénzalapok pedig 17,6 milliárd forintos szufficittel zártak. A tavalyi évben az államháztartás központi alrendszerének többlete 10,7 milliárd forintot tett ki.

 
Tájékoztató a FEOR-08 foglalkozási nómenklatúra nyilvánosságra hozataláról és a 2011. január 1-jei bevezetéséről PDF Nyomtatás E-mail

2011. január 1-jén hatályba lép a Foglalkozások Egységes Osztályozási Rendszere (FEOR-08). Ezzel egyidejűleg a jelenleg használatos foglalkozási nómenklatúra (FEOR-93) hatályát veszti. A Központi Statisztikai Hivatal honlapján megtalálható a bevezetést elrendelő közlemény, a FEOR-08-cal kapcsolatos valamennyi módszertani segédlet, valamint a téma szakértőinek neve és elérhetőségük. A teljes dokumentáció ugyanott érhető el.

 
A Támogatási Eljárási Rendszer konzultációsorozatának budapesti állomása PDF Nyomtatás E-mail

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szakmai- és társadalmi egyeztetéseket kezdett az Új Széchenyi Terv fejlesztéspolitikai irányaival kapcsolatosan. A szakmai párbeszéd célja: egy pályázóbarát, átlátható és sikeres pályáztatási rendszer. Október 21-én rendezte meg a kiemelt jelentőségű budapesti konzultációt. Erről összefoglalót adott ki.

 
Önkormányzati jog PDF Nyomtatás E-mail

2009. október 30.-án indult a Polgármester Akadémia, mely - a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége, a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatástudományi Kara, valamint a Norvég Helyi és Regionális Önkormányzatok Szövetsége szervezésében és pártfogása mellett – 58 polgármester és 4 alpolgármestert „okított” önkormányzati tudományokra nyolc hónapon keresztül.

 
Az önkormányzatiság kérdésköre PDF Nyomtatás E-mail

Dr. Szegvári Péter: Elképzelések a főváros önkormányzásáról

 
Önkormányzati törvény PDF Nyomtatás E-mail

A jelenleg hatályos 1990. évi LXV. törvény

 
Önkormányzat pénzügyek PDF Nyomtatás E-mail

Dr. Vigvári András előadása: Mit kezdjünk az önkormányzati rendszerrel
Önkormányzati Gazdasági Konferencia, ETK Önkormányzati Klub – 2010.jan. 13

 
Energetika PDF Nyomtatás E-mail

Dr. Visi Ferenc előadása: Merre tovább közvilágítás?
IV. Önkormányzati Energetika Konferencia. ETK Önkormányzati Klub – 2010. április 1.

 
« ElsőElőző12KövetkezőUtolsó »

2. oldal / 2

Közigazgatási ABC

Hirdetés
Hirdetés

Közbeszerzési tanácsadónk

tatrai
Közbeszerzési tanácsadónk válaszol kérdéseire az onkormanyzatiklub@etk-rt.hu címen

Tudástár hozzászólásai

  • Két éve megjelent a 2013. L. törvény és a 77/2013 (XII.19) NFM rend. a... Tovább...
  • Ahogyan egy ismerősöm mondta nemrégen: "hülyeség az egész" Tovább...
  • Ejnye-ejnye: Ti tényleg nem tudjátok? Hát közel kell ülni a tűzhöz. Tovább...
  • Hát nem tudjátok?! Tovább...
  • Gratulálok ,lényegre törő értelmes összefoglaló.Va jon rajtunk kívül o... Tovább...
  • A cikkel kapcsolatban mindenki figyelmébe ajánlok egy online közbeszer... Tovább...
  • A közigazgatási eljárás legfontosabb eleme a tényállás tisztázása. Enn... Tovább...
  • Kedves Krisztina! Gyámügyi területen a gyámhivatalokró l szólt. Mi vár... Tovább...
  • Csak egy szempont. Négyen vagyunk jogászok az irodán. Az átcsoportosít... Tovább...
  • Nagyon magas színvonalú szakmai összefoglaló, ajánlom a döntéshozók fi... Tovább...
  • Remélem, hogy nem a helyi adók kivetésére fogják öszötnözni az önkormá... Tovább...
  • Kedvs Krisztina! Jó volna többet tudni a gépjárműadó sorsáról. üdv: bg... Tovább...
  • Kedves Krisztina! Ismételten jelentkezem, ez az anyag is igen figyelem... Tovább...
  • Kedves Krisztina! Ma reggel már írtam egy észrevételt egy másik cikkéh... Tovább...
  • Kedves Krisztina! Kiváló és igen hasznos anyagot küldött a szerkesztős... Tovább...