Hirdetés
Óriásit kaszálhatnak egyes cégek az iparűzési adó módosításával PDF Nyomtatás E-mail
2020. február 19. szerda, 09:00

iparuzesiRitkán szólnak akkorát a versenyképességi tanács javaslatai, mint legutóbb, amikor a helyi iparűzési adó változtatását vetette fel. Eddig leginkább az önkormányzatok vesztesége volt a figyelem középpontjában, de érdemes azt is alaposan megvizsgálni, hogy a könnyítés mit is okoz a vállalkozások oldalán. Papadimitropulosz Alex, a Via Credit ügyvezető igazgatója kiszámolta a Portfolio-nak, hogy kik lennének a legnagyobb nyertesek, amennyiben megvalósulnának a Varga Mihály által bejelentett tervek.

Gyakorlatilag két hete hangos a sajtó a Nemzeti Versenyképességi Tanács váratlanul bedobott tervétől. A tanács legutóbbi ülése után a pénzügyminiszter belengette, hogy

  • 2021 decemberében (hasonlóan a társasági adóhoz) eltörölnék a hipa feltöltési kötelezettséget,
  • levonható lenne az adóalapból az értékcsökkenési leírás, ami 850 ezer céget érintene
  • és a k+f költségek ötszöröse is csökkentené az adóalapot (ez pedig 1800 vállalkozást érintene a jelenlegi szinten).

A tanács javaslatait a kormány megvizsgálja és egyeztet az önkormányzatokkal, nem kis bevételi tételről van ugyanis szó: 2019-ben hipából már 827 milliárd forint folyt be, míg társasági adóból 300 milliárd forint. A pénzügyminiszter arra számít, hogy idén módosítják a törvényt, és még az idén, vagy jövő január 1-jétől életbe léphetnek a kedvezmények. 

Az elmúlt napokban mindenki számára világossá vált, hogy az önkormányzatok lennének a legnagyobb vesztesei a - vállalkozók (pl. VOSZ, MKIK) által egyébként szorgalmazott - javaslatnak, arról azonban eddig kevés szó esett, hogy mit okoz várhatóan a vállalkozások oldalán. Papadimitropulosz Alex, a Via Credit ügyvezető igazgatója osztotta meg ezzel kapcsolatos számításait lapunkkal.

A cikk itt folytatódik

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Mint évek óta. Úgy gondolják, majd kigazdálkodjuk azt a pár %-os eltérítést, nek... Tovább...
  • Ez érdekes egyeztetés lesz a kormány és az önkormányzatok között. A kormány el a... Tovább...
  • Az ügyfelek részére nem lesz egyszerűbb a közigazgatási eljárás, sőt sokkal nehe... Tovább...
  • Az önkormányzati köztisztviselők esetében már lezárultak - az idén sem kapnak bé... Tovább...
  • Tényleg, rájöttek, hogy nem kellene padlóra küldeni az önkormányzatoka t?! Ugyan... Tovább...
  • ...ismét egy vicckategóriás. A kolléga márc. 1-től átkerül az új helyre. Nadenin... Tovább...
  • ..olyan jó a hangzása mindennek! Tovább...
  • Tessék mondani, az önkormányzati dolgozókat mikor fogják emberszámba" venni? ...... Tovább...
  • Helyes! El kell venni mindent, amit egy önkormányzat megteremtett és amit a sajá... Tovább...
  • Ilyen kártékony ember kevés van széles hazánkban. Először a kamara kötelező pénz... Tovább...
  • Pótcselekvés. Minden kormányablakban legyen kormánytisztvis elő! Na ezt már nehe... Tovább...
  • Nekem is lenne ötletem a kamarai hozzájárulás megszüntetésérő l! Tovább...
  • Nesze neked rezsicsökkentés ! Valakinek állni kell a cehhet! Tovább...
  • Azt a 300 önkormányzatot kivéve már most is így van! Tovább...
  • ...ismét egy maszlagdumát" olvashatunk! Tovább...