Hirdetés
Egy évre ítélték hűtlen kezelés miatt PDF Nyomtatás E-mail
2020. január 15. szerda, 07:00

hunvald2020A Pesti Központi Kerületi Bíróság hétfőn kihirdetett elsőfokú, nem jogerős döntésével egy év szabadságvesztésre ítélte mintegy másfél évtizede Erzsébetváros polgármestereként elkövetett több tízmilliós hűtlen kezelés miatt Hunvald Györgyöt.

Hunvald György volt szocialista politikus, korábbi parlamenti képviselő és Budapest VII. kerületének polgármestere ellen több büntetőeljárás indult több mint egy évtizeddel ezelőtt, és csaknem három évet töltött előzetes letartoztatásban. Volt olyan ügy, amelyben jogerősen felmentették, és volt olyan, amelyikben elítélték.

Ebben az eljárásban négy megbízási szerződés, továbbá egy szocialista politikus mobiltelefon-használata miatt kellett Hunvaldnak bíróság elé állnia, az ügyben már volt jogerős ítélet, majd perújítás.

A bíró szóbeli indoklása szerint Hunvald György hűtlen kezelést követett el a négy megbízási szerződéssel, melyeknél nyilvánvaló, hogy nem történt érdemi munkavégzés, nem is volt erre irányuló szándék, a teljesítés igazolások pedig fiktívek volt. A kétezres évek második felében kötött szerződések közül voltak olyanok, amelyek alapján havi 300-400 ezer forintot fizettek ki éveken keresztül. A VII. kerületi önkormányzatnak ezzel az elsőfokú ítélet szerint mintegy 28 millió forint kárt okoztak. A bíróság a mobiltelefon-használat engedélyezése kapcsán ugyanakkor azt állapította meg, hogy nem történt bűncselekmény.

Nyomatékos enyhítő körülménynek tekintették a rendkívüli időmúlást, amiről Hunvald György nem tehet, ugyanakkor a súlyosító körülmények között említették, hogy a vádlott a bűncselekményeket országosan ismert politikusként követte el, éveken át. A bíró leszögezte, hogy a történtek kapcsán nem elfogadható az a védekezés, hogy mások is csinálnak ilyet, s az sem, hogy ma már jóval nagyobb összegekről van szó a hasonló esetekben.

Hunvald György az eljárás során túlnyomórészt tagadta bűnösségét.

Az elsőfokú ítélet szerint Hunvald Györgynek nem kell börtönbe vonulnia, mert büntetése az előzetes letartóztatással már letöltöttnek tekinthető. A bíróság kötelezte Hunvald Györgyöt, hogy fizessen meg mintegy 28 millió forintot és kamatait az erzsébetvárosi önkormányzatnak.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész, a vádlott és a védője is fellebbezett. Így a büntetőügy másodfokon a Fővárosi Törvényszéken folytatódik majd.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Persze megint a pestiek járnak jól. Nem sajnálom tőlük, de vidéken is ugyanannyi... Tovább...
  • "Átlagosan 18 százalékos emeléssel számolhatnak az érintettek, a bérnövekedés mé... Tovább...
  • A köztisztviselők illetmény alapja - 38.650.-Ft - mely alapján számolják ki a mu... Tovább...
  • Remek! A minimálbérhez képest más nem is változott..... Tovább...
  • Kár, hogy csak az önkormányzatokn ál vezették be. Tovább...
  • Az ASP rendszer nem könnyíti, inkább jelentősen nehezíti a köztisztviselők munká... Tovább...
  • Jobban jártunk volna, ha az illetményalapot emelik fel. Teljesen jó volt a koráb... Tovább...
  • Az önkormányzat hivatala alkalmaz, mint köztisztviselőt , akkor mi köze is van a... Tovább...
  • Uraim! Nem kellene már valamit lépniük ez ügyben? Szégyen, hogy ennyire becsülik... Tovább...
  • Uraim! Nem kellene már valamit lépniük ez ügyben? Szégyen, hogy ennyire becsülik... Tovább...
  • Az Önkormányzati köztisztviselők 2007 óta nem kaptak béremelést a munkájukért !!... Tovább...
  • Miért van ez a megkülönböztetés??? 2007 óta az Önkormányzati köztisztviselők nem... Tovább...
  • Arról miért nem beszélünk, hogy a "kiemelt" megyék már most is 30-35%-kal magasa... Tovább...
  • Nem elég, hogy a valamikor (2010. előtt) egységes tisztviselői kart is szétrombo... Tovább...
  • Az előttem szóló "Városi", szerintem nem tudja igazán, hogy miről beszél... de b... Tovább...