Hirdetés
Annyi a vendégmunkás, hogy az önkormányzatok nem győznek szállást építeni nekik PDF Nyomtatás E-mail
2019. július 16. kedd, 07:00

epitkA kormány három körben próbálta rávenni az önkormányzatokat, hogy munkásszállásokat építsenek. Ősztől már magáncégek is kaphatnak támogatást az államtól a projektre.

A szerb határ menti Mórahalom polgármestere járta ki a kormánynál, hogy építhessenek az önkormányzatok munkásszállásokat. A Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatot írt ki, de első körben, 2017 májusában összesen négy település jelentkezett, kettő a határ mellől, Újszentiván és természetesen Mórahalom írja a hvg.hu.  A második körben kisebb kerettel, de változatlan feltételekkel lehetett vállalkozni a beruházásra, végül 2018 novemberében már a támogatást is növelte a kiíró, így nem negyven, hanem csak húsz százalék önerőt kellett a költségekből állnia az önkormányzatoknak, illetve ekkor már arra is volt lehetőség, hogy száz százalékos önkormányzati tulajdonú társaságok is pályázhassanak
Mostanra összesen 22 munkásszálló épült, vagy épülhet az előbbi feltételekkel, háromezer férőhellyel, ősztől pedig már magáncégek is kaphatnak támogatást az államtól.
A Mórahalmon múlt pénteken átadott szálló 94 férőhelyes és kétágyas szobákat biztosít. Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere, a portálnak elmondta, hogy a 263 millió forint támogatás mellé az önkormányzatnak 178 millió forintot bele kellett tolnia az építkezésbe, ehhez viszont hitelt vettek fel. Azt is vállalták, hogy tíz évig munkásszállóként fog működni a Szent Benedek Szálló, amelyet egyébként a város tulajdonában levő cég működtet majd, mert
kedvezőbb adózási feltételek vonatkoznak egy önkormányzati cégre, mint magára a helyhatóságra.
Újszentivánon az újonnan kialakított telkekből tizenkettőt tartott meg az önkormányzat, és négyen húztak fel családi ház jellegű szállásokat, amelyek közül néhányban nemcsak a munkások, de a hozzátartozók elhelyezésére is lesz lehetőség.  A komplexumot várhatóan szeptemberben adják majd át,

itt 150 milliót kellett hozzátennie az állami támogatáshoz az önkormányzatnak.

(Népszava)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Na végre! Ezt már 5 évvel ezelőtt kellett volna megtenni. Basáskodó építéshatósá... Tovább...
  • Ahol nincs pénz, ott nem kell önkormányzatosd it játszani. Tovább...
  • "Kedves" Városi! Tájékoztatlak, hogy az önkormányzati köztisztviselők is állami ... Tovább...
  • "Valódi kötelék"? Kizárt dolognak tartom. Esetleg azoknál a hivataloknál, ahol a... Tovább...
  • Vidéki! Miért nem hőbörögsz a nagytudású önkormányzati képviselőknél a béremelés... Tovább...
  • Politikusok figyusz - lehet itt akármilyen program, ha nem lesz ügyintéző aki el... Tovább...
  • a mi tekepűlésűnkön ugyan ez a hejzet és még mindegyik kéviselö testvérek és ugy... Tovább...
  • Kezdik visszaadni azokat a feladatokat, amit néhány éve központosította k? Tovább...
  • Nem kell ide létszámstop, a közigazgatásban dolgozó tisztviselők folyamatosan mo... Tovább...
  • Ez hányadik átszabás 2010. óta? A sokadik, mert nem működik a rendszer. Miért ne... Tovább...
  • Ha a párbeszéd híve lenne, már régóta intézkednie kellett volna a szociális terü... Tovább...
  • Nehogy már a szülő vagy az óvodapedagógus - aki ismeri a gyereket tetőtől talpig... Tovább...
  • Ez csak szöveg az állam részéről - a költségvetési törvényben 2020-ban is (mint ... Tovább...
  • Én a bérpapíromon még mindig nem látok több fizetséget. A 20%-os "béremelésük" p... Tovább...
  • Valaki felhomályosítha tna már a kormány oldalról, hogy a hivatali dolgozók miér... Tovább...