Hirdetés
Tartósan emelkednek a reálbérek PDF Nyomtatás E-mail
2019. június 06. csütörtök, 07:00

penzugyminiszteriumMár 75 hónapja töretlenül emelkednek a reálbérek Magyarországon, a családi adókedvezményt is figyelembe véve több mint 47 százalékkal nőttek 2010 és 2018 között – közölte a Pénzügyminisztérium a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatait kommentálva.

A KSH azt közölte, hogy márciusban 10,2 százalékkal, 367 ezer forintra nőtt a bruttó átlagkereset az egy évvel korábbihoz képest. Az idei első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva 11,0 százalékkal nőttek a keresetek, a bruttó átlagkereset 352.200 forint, a nettó átlagkereset 234.200 forint volt.

A tárca közleményében hangsúlyozta: folytatódott a két számjegyű béremelkedés: az idei első negyedévben 11 százalékkal nőttek a bruttó és nettó bérek egyaránt. A reálbérek így 7,6 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál.

A kétgyermekesek reálkeresete csaknem 59 százalékkal, a háromgyermekeseké pedig több mint 76 százalékkal nőtt nyolc év alatt. A családok anyagi helyzete így folyamatosan javul – jelezte a PM.

A tárca kitért arra is, hogy nemzetközi összehasonlításban az euróban kifejezett magyar bruttó bérek nőttek a leggyorsabban 2010 és 2018 között a visegrádi országok közül.

A PM szerint a következő időszakban a minimálbérek érdemi emelésének, az adócsökkentéseknek, a magas munkaerő-keresletnek, a közszféra és a vállalkozások béremeléseinek köszönhetően tovább emelkedhetnek a bérek Magyarországon.

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+7 #1 Vidéki 2019-06-06 12:40
Kivéve a köztisztviselők et. 11 éve - írd és mondd - a költségvetési törvényben változatlan a köztisztviselői illetményalap (38.650.-Ft), a bért ebből számolják ki. Közben megszűnt a 13. havi fizetés, a ruhapénz. A reálbér veszteség - nem emelkedés! - eléri az 50%-ot, ennyivel kevesebbet ér a bérünk, mint 11. éve.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Késő, már több ezer képzett, jó szakember elhagyta az állami közigazgatást, ők m... Tovább...
  • Az átlag magyar falu sajnos reménytelen hely, mert nincs munkahely, nincs iskola... Tovább...
  • Nem azzal van a baj, hogy nem adják a bankok. Már eleve egy halva született ötle... Tovább...
  • Adtak a sz...nak egy nagy pofont! Tovább...
  • Tisztelt Cikkíró! A háziorvosi praxisokban vélhetően azért nincs megfelelő számú... Tovább...
  • Én ezeken a nyilatkozatokon már kínomban csak nevetni tudok. Miért kell ennyire ... Tovább...
  • Folyamatosan nő a várakozási idő minden járási hivatalban, mert mindenhol kevés ... Tovább...
  • Nagy a baj. A létszámstop és a felmondások után még maradó tisztviselők egyszerű... Tovább...
  • Érdemi ,azonnali béremelést a közalkalmazotta knak is. ! Azonos fea. végeznek a ... Tovább...
  • IDEJE LENNE MÁR FELÉBREDNI MINISZTER ÚR!!! Tovább...
  • 600 fő hiányzik a fővárosi kormányhivatalb ól és ezt a 600 főt 35 vidéki tisztvi... Tovább...
  • Megerősödtek a kormányhivatalo k?!Inkább meggyengültek, mert alaphangon 4.000. k... Tovább...
  • https://24.hu/kozelet/2019/06/26/a-kormany-is-latja-hogy-kritikus-a-letszamhiany... Tovább...
  • "Az állam nagylelkűen elengedi a kaszinóknak a koncessziós díjat. A magyar kaszi... Tovább...
  • Szeretem, hogy ilyen gavallér a munkáltatóm: "A magyarországi kaszinós cégek bő ... Tovább...