Hirdetés
Nem szívesen fizetnek segélyt az önkormányzatok, mióta nem kötelező PDF Nyomtatás E-mail
2018. november 08. csütörtök, 09:00

szeg1A kétharmadára esett vissza a települési segélyezés, miután megváltoztatták a szociális támogatások szabályait – írja a hvg.hu.

A nagyobb szociális biztonságot jelentő, rendszeres támogatások súlya csökkent az önkormányzati segélyezésben, az eseti ellátási formák szerepe viszont nőtt – erre jutott a Tárki Társadalmi Riport 2018 című kiadványa. Az elemzés azt vizsgálta: amióta 2015-ben a kormány átalakította a szociális támogatások rendszerét, máshogy állnak-e az önkormányzatok a segélyezéshez.

A változtatásnak gyorsan meglett a hatása: az egy ellátottra jutott támogatás összege 2016-ban a két évvel korábbinak már csak a 68 százaléka volt. Főleg a lakhatási célú támogatást igénybe vevők aránya esett óriásit, 35-ről 19 százalékra. 2014-ben a települések 98 százalékán volt olyan ember, aki lakhatási támogatást kapott, 2016-ban már csak a 74 százalékukon. Ráadásul minél kisebb egy település, annál valószínűbb a lemorzsolódás – állapítja meg a tanulmány.

Az ápolási támogatásban részesítettek száma megfeleződött két év alatt, az egy ellátottra jutó támogatás 23 százalékkal lett alacsonyabb. A gyógyszervásárlási támogatás összege is megfeleződött.

Mindezt valamennyire ellensúlyozza, hogy az „egyéb támogatás” kategória megnőtt: nagyjából 1,8-szor annyian kapnak máshova be nem sorolt segélyt, mint a rendszer átalakítása előtt. Ennek azonban megvan az a veszélye, hogy az eseti jellegű segélyezés terjed, így az elemzés nagyon óvatos szóhasználata szerint „feltételezhető, hogy ez a változás a szociális biztonság csökkenését vonta maga után”.

Így változtak a városi kötelességek

2015 márciusában néhány kivételes helyzetet leszámítva megszűnt az automatikusan, normatív alapon járó lakásfenntartási támogatás, a méltányossági közgyógyellátás, az adósságkezelési szolgáltatás, valamint a méltányossági ápolási díj. Ehelyett a városvezetés maga dönthet arról, hogy a kivezetett ellátások helyett biztosít-e juttatást. A támogatás formáit, összegét és a jogosultság feltételeit az önkormányzatok szabadon határozhatják meg. Az egyetlen kötelességük az, hogy akinek a létfenntartása került közvetlen veszélybe, azt ki kell segíteniük.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Késő, már több ezer képzett, jó szakember elhagyta az állami közigazgatást, ők m... Tovább...
  • Az átlag magyar falu sajnos reménytelen hely, mert nincs munkahely, nincs iskola... Tovább...
  • Nem azzal van a baj, hogy nem adják a bankok. Már eleve egy halva született ötle... Tovább...
  • Adtak a sz...nak egy nagy pofont! Tovább...
  • Tisztelt Cikkíró! A háziorvosi praxisokban vélhetően azért nincs megfelelő számú... Tovább...
  • Én ezeken a nyilatkozatokon már kínomban csak nevetni tudok. Miért kell ennyire ... Tovább...
  • Folyamatosan nő a várakozási idő minden járási hivatalban, mert mindenhol kevés ... Tovább...
  • Nagy a baj. A létszámstop és a felmondások után még maradó tisztviselők egyszerű... Tovább...
  • Érdemi ,azonnali béremelést a közalkalmazotta knak is. ! Azonos fea. végeznek a ... Tovább...
  • IDEJE LENNE MÁR FELÉBREDNI MINISZTER ÚR!!! Tovább...
  • 600 fő hiányzik a fővárosi kormányhivatalb ól és ezt a 600 főt 35 vidéki tisztvi... Tovább...
  • Megerősödtek a kormányhivatalo k?!Inkább meggyengültek, mert alaphangon 4.000. k... Tovább...
  • https://24.hu/kozelet/2019/06/26/a-kormany-is-latja-hogy-kritikus-a-letszamhiany... Tovább...
  • "Az állam nagylelkűen elengedi a kaszinóknak a koncessziós díjat. A magyar kaszi... Tovább...
  • Szeretem, hogy ilyen gavallér a munkáltatóm: "A magyarországi kaszinós cégek bő ... Tovább...