Hirdetés
Több mint egymilliárdból újul meg a kaposvári belváros PDF Nyomtatás E-mail
2018. november 06. kedd, 09:00

kaposvar foterTeljesen megújul Kaposvár belvárosa egy több mint 1,1 milliárd forintból megvalósuló beruházás után. A somogyi megyeszékhelyen egy olyan átfogó építési-felújítási program zajlik, melynek összértéke meghaladja a 180 milliárd forintot.

A beruházás keretében 22 önkormányzati tulajdonú üzlethelyiséget újítanak fel, korszerűsítik a fűtésüket és a világításukat. Megújulnak a zöldterületek, szökőkutak rekonstrukciójára kerül sor. Több új parkolót alakítanak ki, utcabútorokat helyeznek el, kerékpártárolókat létesítenek és bővítik a közterületi kamerarendszert. Azoknak a belvárosi társasházaknak a lakói, akik 50 százalékos önrészt vállalnak, kijavítják a homlokzatukat. Négy ilyen épületben élők már jelezték, kifizetik az összeget.

„Ezek a közterületi beavatkozások lehetőséget adnak arra is, mivel nagy területen helyezkednek el, hogy különböző egyéb pályázati pénzekből megvalósuló projektjeinket összekössék a környezetrendezésen keresztül. Ilyen például a Kaposvári Közlekedési Központ, amelyik teljesen átstrukturálja a belváros közlekedési rendszerét. Kapcsolódni fog az üzlet utcás felújítási programunkhoz is, pont a közterületeken keresztül, de a Csiky Gergely Színház előtti Zsolnay-kutas tér is szintén ebből a pályázatból újul meg” – mondta L. Balogh Krisztina, városi főépítész.

Kaposvár polgármestere szerint ez a beruházás is azt a célt szolgálja, hogy a városban élők komfortérzete erősödjön.

„Az évszázad beruházási programja folyik Kaposváron. Több mint 180 milliárd forintot költünk nagyon sok mindenre. Akkor, amikor az első kapavágást megtesszük, mindig fel kell tenni azt a kérdést, hogy az az egy forint, amit elköltünk az miért lesz jó. Miért lesz jó a kaposváriaknak. Ha ipari parkot létesítünk, azért, mert munkahelyük lesz. Utat újítunk fel azért, mert jó úton járhatnak. Ha a belvárost alakítjuk át, azért hogy érdemes lesz bejönni a belvárosi üzletekbe. Vagyis, hogy a kaposváriaknak jobb legyen. Ha arra a kérdésre nem tudunk választ adni, hogy az egy forint elköltésével mi lesz jobb a kaposváriaknak, akkor azt a pénzt kidobtuk az ablakon” – fogalmazott Szita Károly.

A több mint 1,1 milliárd forintos, teljes egészében uniós támogatásból megvalósuló beruházás 2019 tavaszára készül el.

(Hír TV)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Oi, seu blog é excelente , seus textos estão melhores do que muitos que encontra... Tovább...
  • Ezt követően a polgármesteri hivatalok dolgozói jönnek.... Tovább...
  • Itt már a közlemény kevés, akció kell a köztisztviselők , kormánytisztvis elők, ... Tovább...
  • Na most jön majd soros, "a patás ördög okozta ezt is"! A ner "túlképzett" pártko... Tovább...
  • "Tisztviselő" kollégának igaza van! Annyit tennék még hozzá, hogy lassan mi is m... Tovább...
  • Visszakérdezek - létezhet orvos nélküli egészségügy, tanár nélküli oktatás,kőműv... Tovább...
  • Kerem mind azokat akik mint munka adok. Tanulmanyozak át es ne sajat erdeküket b... Tovább...
  • Tehát egy friss jelentés szerint 2010-től 50%-kal nőt a vezetők száma. Ez döbben... Tovább...
  • Tudtuk, hogy így lesz....nem kapunk béremelést...a választás előtt kellett volna... Tovább...
  • A kirúgások előtt nem a feladatokat, az ügyek számát kellett volna lecsökkenteni... Tovább...
  • Nagyon sajnálom, hogy a családok évében a gyermekes anyukákat kirugják. Tovább...
  • Sürgősen hozzá kell látni egy újabb sztrájk megszervezéséhe z, de nem egy napos ... Tovább...
  • Ja és még valami.Most addig várnak az összes járandóság kifizetésével(r uhapénz,... Tovább...
  • Konkrétan az Államkincstár vezetőségének a leépítését kellene átgondolni,és nem ... Tovább...
  • Az államkincstárná l egyes szervezeti egységek működését, már most is zavarja a ... Tovább...