Hirdetés
Szomorú látlelet: sokmilliós fizetésért sem akad jelentkező a háziorvosi praxisokra PDF Nyomtatás E-mail
2018. július 10. kedd, 07:00

doki02017. február 1-je óta betöltetlen, tavaly augusztus 1-je óta pedig tartósan betöltetlen a háziorvosi praxis a Pest megyei Törtelen. A község Facebook-oldalán azt írja, az önkormányzat rendszeresen tárgyal orvosokkal, hogy megoldott legyen a rendelési idő lefedettsége, legalább helyettesítésekkel. „Olyan orvoshiány van a térségünkben, hogy képtelenség tartós megoldást találni" – írják, hozzátéve, folyamatosan hirdetik mindkét körzet orvosi állását, de egyetlen jelentkező sem volt eddig a pályázatokra. Országszerte rengeteg a betöltetlen háziorvosi praxis, és sok háziorvos pedig nyugdíjba vonulás miatt árulja praxisát, de a sok milliós fizetés sem elég vonzó – írja a Pénzcentrum.

Országszerte hatalmas gondot okoz az orvoshiány. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Egészségügyi Szolgáltatási és Szervezési Főosztályának június eleji adatai alapján 320 betöltetlen háziorvosi praxis van.

A Pest megyei Törtel község is nagy erőkkel próbál szakembert keresni, a község hivatalos Facebook-oldalán közzétett bejegyzés szerint az önkormányzat és a polgármester heti rendszerességgel tárgyal orvosokkal, hogy megoldott legyen a rendelési idő lefedettsége, legalább helyettesítésekkel.

Olyan orvoshiány van a térségünkben, hogy képtelenség tartós megoldást találni. Természetesen folyamatosan hirdetjük mindkét körzet orvosi állását, de egyetlen jelentkező sem volt eddig a pályázatokra. Kérjük türelmüket és megértésüket, mert ha nem jól kezeljük ezt a helyzetet az is előfordulhat, hogy egyetlen orvos sem jön majd szívesen a településre. Az együttműködési készség elengedhetetlen ebben a nehéz helyzetben – írják. Kerestük a törteli polgármesteri hivatalt, hogy megkérdezzük, azok az orvosok, akikkel tárgyalnak, miért nem fogadják el az állást, illetve szerettük volna tudni, hány beteget érint a háziorvoshiány, de cikkünk megjelenéséig még nem válaszoltak kérdéseinkre.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ honlapján keresgélve több olyan hirdetésbe lehet botlani, amelyben helyettesítő orvost keresnek, ám a bért a legtöbb helyen nem tüntetik fel.

Egy ceglédi felnőtt háziorvosi praxisba rezidenst is felvennének, akinek egy-egy rendelésre, illetve a szabadság idejére kellene helyettesíteni a háziorvost, mindezért pedig nettó 6000 forintos órabért fizetnének neki. Országszerte rengeteg az eladó praxis is, nagyon sok orvos nyugdíjba vonulás miatt árulja praxisát. Találtunk egy hirdetést, amelyben Székesfehérvárhoz közel, egy 1450 fős vegyes háziorvosi praxis működtetési joga eladó, és a hirdető azt is feltüntette, hogy az éves bevétel 16 millió forint. „Jól felszerelt, önkormányzati tulajdonú rendelő, 4 szobás, garázsos összkomfortos kertes szolgálati jellegű bérlakás a rendelővel egy telken rendelkezésre áll" – írja a hirdető, aki azt is megjegyzi, a napi és hétvégi ügyeletben van részvételi lehetőség, azért külön pénz jár.

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+8 #2 dr 2018-07-10 18:12
Az az orvos, aki az alapellátásban háziorvosként szeretne dolgozni közalkalmazottk ént, lehetetlen helyzetbe kerül anyagilag, mert ennek a szektornak a bérkompenzációj a már sok éve elmaradt, nem rendezett. (Jelenleg egy kórházi nővér bérének felét keresi.) Vannak olyan végzett háziorvosok, akik nem szeretnék pályakezdésüket nehezíteni a vállalkozói élettel kombinált nehézségekkel. Aki nem hiszi, az járjon utána!
Idézet
 
 
+9 #1 Vidéki 2018-07-10 12:16
Bizony ez óriási probléma, és sajnos egyre csak nő a betöltetlen háziorvosi praxisok száma. Nemcsak falun, hanem városokon is. Lassan elfogynak a falvakból (később már a kisebb városokból is)a háziorvosok, védőnők, óvónők, tanárok, tisztviselők és az állam is lassan működésképtelen né válik. Miért nincsenek szakemberek - mert nincsenek megfizetve, az állam által biztosított bérből nem lehet megélni, családot nevelni. Inkább elmennek külföldre, vagy más szakmát választanak pl. árufeltöltő egy multinál - az állampolgár meg csodálkozik, hogy nincs aki meggyógyítsa, nevelje a gyermekét, intézze az ügyeit. Ez lesz a közeljövő, a távolabbi pedig még rosszabbnak ígérkezik.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Kiemelt témák hozzászólásai

  • I see you don't monetize your site, don't waste your traffic, you can earn extra... Tovább...
  • I have noticed you don't monetize your site, don't waste your traffic, you can e... Tovább...
  • Kerem mind azokat akik mint munka adok. Tanulmanyozak át es ne sajat erdeküket b... Tovább...
  • Tehát egy friss jelentés szerint 2010-től 50%-kal nőt a vezetők száma. Ez döbben... Tovább...
  • Tudtuk, hogy így lesz....nem kapunk béremelést...a választás előtt kellett volna... Tovább...
  • A kirúgások előtt nem a feladatokat, az ügyek számát kellett volna lecsökkenteni... Tovább...
  • Nagyon sajnálom, hogy a családok évében a gyermekes anyukákat kirugják. Tovább...
  • Sürgősen hozzá kell látni egy újabb sztrájk megszervezéséhe z, de nem egy napos ... Tovább...
  • Ja és még valami.Most addig várnak az összes járandóság kifizetésével(r uhapénz,... Tovább...
  • Konkrétan az Államkincstár vezetőségének a leépítését kellene átgondolni,és nem ... Tovább...
  • Az államkincstárná l egyes szervezeti egységek működését, már most is zavarja a ... Tovább...
  • Igazad van, én kérek elnézést! A *** így még ***abb lesz! Tovább...
  • Nem jól számoltál, mert a 800-ból még lejön a munkáltatót terhelő járulék... Tovább...
  • Én is azon gondolkoztam, hogy mi volt ezen sikeres? Senki nem áll a szakszerveze... Tovább...
  • A konzultáció a nagy kormányunk Nemzeti Konzultációjáho z hasonlóan eleve hülye ... Tovább...