Hirdetés
Ellehetetlenítették Márki-Zay Pétert PDF Nyomtatás E-mail
2018. május 14. hétfő, 08:00

ktsDurva megszorításokat szavazott meg a hódmezővásárhelyi önkormányzat rendkívüli közgyűlésén a fideszes képviselőtestület. A téma a Járható Vásárhely Program újbóli megszavazása volt, amely miatt több költségvetési sort is kiürít a fideszes önkormányzat. Elúszott a fűnyírás, a kátyúzás, a szúnyogirtás vagy épp a gyereknap - írja a Mérce.

Ismét a hódmezővásárhelyi önkormányzat elé került a Járható Vásárhely Program csütörtök este a város rendkívüli képviselőtestületi ülésén. Ennek lényege, hogy 1,16 milliárd forintból a városban a Rárósi és a Hódtó utcák felújítása mellett 48 utcában 17 kilométernyi utat, valamint 21 utcában 14 kilométernyi járdát állítanának helyre még az idén. Korábban a projektet Márki-Zay Péter független polgármester is megszavazta, de aztán jelezte, hogy nem lesz rá forrás.

Hódmezővásárhelyen fideszes többségű képviselőtestület van, amelynek volt javaslata arra, hogyan teremtsenek forrást a programra. Ez viszont drasztikus megszorításokkal jár. Ahogy arról a Mérce.hu ír, több költségvetési sorról is olyan összegeket vesz el a Fideszes önkormányzati többség, amely lényegében az adott területen leállítja a város működését. Ilyen például a kátyúzás, a kulturális programok, a szúnyogirtás.

De a szavazáson a polgármester reprezentációs és bérkeretéből lényegében minden pénzt elvont, ezek egy részét Márki-Zay Péterék is megszavazták. Mellette lenullázták a gyereknap, az augusztus 20-ai ünnepség fedezetét, sőt, a polgármesteri hivatal áfakeretéből is húztak.

Azzal pedig - legalábbis a februárban időközi szavazáson megválasztott Márki-Zay szerint - szerződésszegést követnek el, hogy a városháza felújításától elvontak 120 millió forintot. A Belügyminisztérium ugyanis felléphet ellenük, ha nem fizetik ki az alvállalkozóknak a már vállalt tételeket. A belügyi tárcával nem ez az egyetlen vitájuk: Egymilliárd forintot akarnak bevasalni Hódmezővásárhelyen, az évekkel ezelőtti hibás elszámolások miatt, amelyeket még az előző vezetés intézett. Viszont ezt egy hónapon belül elvonhatják a várostól.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Üdv: Szeretnék érdeklődni, hogy a Kulturális közfoglalkoztat ásnak várható-e júl... Tovább...
  • Az átkos szocializmusban az akkori kormány (és persze a párt) törekedett arra, h... Tovább...
  • Szita Károly kolléga több nyilatkozatát is meghallgattam a vidék sorsával kapcso... Tovább...
  • Jaj szegíny pógármesterek, bezzeg a 6 havi jutalom mindig biztos....mi meg dógoz... Tovább...
  • Olvasd el azt a levelet figyelmesebben. Nem azt ígérte a Miniszterelnök úr, hogy... Tovább...
  • Csatlakozva az előttem szólókhoz: tényleg nem normális! 45 évesen 24 éves község... Tovább...
  • Elég érdekesen alakulnak a dolgok, egyszer teremtsük meg az önfenntartás lehetős... Tovább...
  • Ha az iparűzési adót megszüntetik, akkor vége az önkormányzatokn ak!Saját bevéte... Tovább...
  • "Az érdekképviselet gondnak tartja, hogy a közszférából még mindig nem irányítot... Tovább...
  • Nem tudom miről beszél a VOSZ főtitkár. Az önkormányzatokn ál nem hogy plusz lét... Tovább...
  • Addig működik a közigazgatás jól, amíg a mai 50 és fölöttiek ott lesznek. Ha jön... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ál a létszám a jogszabályok által előírt feladatokhoz sem ele... Tovább...
  • Hu, én is nagyon megvagyok elégedve. A fizetésem a mai napon is több mint 10000 ... Tovább...
  • Kérdezem a nagypofájú VOSZ vezetői mikor fognak érdemi munkát végezni az alfél á... Tovább...
  • Besenyő Pista szavaival élve - Normális a VOSZ?! Felsőfokú közigazgatási végzett... Tovább...
Hirdetés