Hirdetés
Sztrájkra készülnek a közszolgálati dolgozók PDF Nyomtatás E-mail
2017. június 07. szerda, 07:00

mkksz-logoSztrájkot hirdet július 17-re a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete, ha nem tud megállapodni a kormánytisztviselők, önkormányzati köztisztviselők és közalkalmazottak béremeléséről a kormánnyal - jelentették be a szakszervezet képviselői kedden Budapesten.

A 610 ezer állami munkavállalóból mintegy 200 ezren 8-10 éve nem kaptak béremelést, az ő érdekükben kezdte most meg a szervezet a Magyar Államkincstár országos, megyei és munkahelyi szakszervezeteivel együtt a sztrájk előkészítését – jelentette be Boros Péterné, az Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) elnöke. Hangsúlyozta ugyanakkor, továbbra is szeretnének tárgyalni a kormánnyal, és elérni, hogy a költségvetési törvény elfogadásáig találjanak forrást a béremelésre.

Azt követelik, hogy azok a közszolgálati alkalmazottak, akiket nem érint 2017-ben központi bérintézkedés, illetve akik saját ágazatukra, szakmai területükre vonatkozó bérintézkedésekből kimaradtak, és nem tartoznak életpályatörvény hatálya alá, részesüljenek alapbérre megállapított bérkiegészítésben. Ennek mértéke három év alatt érje el az 50 százalékot, 2017-es mértéke pedig egyezzen meg a bérminimum idei százalékos növekedési mértékével - ismertette követelésüket az MKKSZ elnöke.

Amennyiben nem sikerül megegyezni, július 17-én sztrájk lehet - közölte az elnök, hozzátéve: a dolgozókon múlik, hogy mely intézményben hányan csatlakoznak az akcióhoz. Elmondta azt is, törvényesen sztrájkolni csak ott lehet, ahol működik szakszervezet, és a dolgozók legalább fele plusz egy ember támogatja az akciót.

Földiák András, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke arról beszélt, már most is súlyos munkaerőhiány van a közszolgálat több területén, ez pedig akadályozza a minőségi feladatellátást.

Dobóczki Károly, a Magyar Államkincstár Országos Szakmai Tanácsának elnöke azt hangoztatta, hogy az államkincstár rendkívül fontos feladatokat lát el, a dolgozók mégsem kaptak nyolc éve béremelést. Szintén kiemelte, hogy nem céljuk mindenáron a sztrájk, megegyezésre törekszenek.

Dömsödi Gábor, Pásztó polgármestere, az MKKSZ tagja azt mondta, polgármesterként látja, milyen „méltatlan” fizetésért dolgoznak az önkormányzati tisztviselők. Hozzátette, nem biztos, hogy a sztrájk a legjobb megoldás, de egy szakszervezetnek nem nagyon van más eszköze a figyelmeztetésre.

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+10 #3 polg.hiv. 2017-06-13 15:28
Egyetértek, hogy a jövő évi választás napján is kellene, lehetne sztrájkolni!
Aki eddig "csak" szavazni volt, nem is tudja mekkora munka egy választás lebonyolítása.
Idézet
 
 
+8 #2 pénzügyes 2017-06-13 14:15
Egyetértek "Köztisztviselő " megjegyzésével. Legfeljebb biztosítanánk a minimális szolgáltatást. Kinyitnánk a Hivatalt és ennyi.
Idézet
 
 
+25 #1 Köztisztviselő 2017-06-07 07:54
Egy köztisztviselő kollégám írta néhány hónapja, hogy a 2018. évi országgyűlési választás napja lenne a legjobb egy sztrájkra. Akkor észrevennék az ország vezetői, hogy igen nagy szükség van az önkormányzati köztisztviselők re.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Jelenleg az önkormányzati köztisztviselők nél igen kevés humor mutatkozik, mert ... Tovább...
  • Ezzel a megoldással az elismert létszámra jutó finianszírozást emelik. Nagyon sz... Tovább...
  • Egyetértek az előttem szólóval - az ún. "differenciálás " mindig szubjektív dolo... Tovább...
  • Menjünk tovább. Lehetőséget adnak a differenciálásr a? Ragyogó! És ki fog differ... Tovább...
  • Már bocsánat, de az életkorral nő a tapasztalat, akárki akármit mond. Nézzünk me... Tovább...
  • Államtitkár Úrnak üzenem: 1. Az önkormányzatok adósságait nem a hivatalban dolgo... Tovább...
  • " #7 Köztisztviselő2 " Persze, hogy azok is le vannak ejtve, azért írtam a közép... Tovább...
  • A Pillér Takarékszövetke zet Csongrád megyében már egy 2000 fő feletti lélekszám... Tovább...
  • A TÖOSZ javaslattal az Önkormányzatokn ak lenne több pénze, ami nem biztos, hogy... Tovább...
  • Azt kellene megnézni, hogy az elvitt hatásköröket hogyan tudják ellátni a segíts... Tovább...
  • Az a baj ezzel a sztrájkolással, hogy azon a munkahelyen megengedhető ez a vélem... Tovább...
  • A közalkalmazott sorstársaknak javasolnám, hogy csatlakozzanak a következő sztrá... Tovább...
  • Ez a fajta sztrájk nem sokat ér, erre oda se figyel senki, arról nem is beszélve... Tovább...
  • "Pl: középfokú végzettséggel a jövőre behozni kívánt 180.500 forint garantált bé... Tovább...
  • Nem akarásnak, nyögés a vége... Még a fülemben csengenek Lázár úr szavai, melyek... Tovább...
Hirdetés