Hirdetés
Több mint 2000 települést érint a falusi csok PDF Nyomtatás E-mail
2019. február 26. kedd, 09:30

csok0Több mint 2000 települést érint a falusi családi otthonteremtési támogatás (csok) - mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára péntek reggel az M1-en, írja az MTI.

Orbán Balázs közölte: az intézkedés célja, hogy növeljék a legkisebb települések lakosságmegtartó képességét. Ezek a falvak a rendszerváltás óta nem kapták meg azt a támogatást és segítséget, amelyre szükségük van. A kormány ezen kíván változtatni a Magyar Falu programmal is, amelynek része a falusi csok.

A kormány ennek révén nem csak az új lakások építését támogatja, hanem a már meglévő ingatlanok felújítását, korszerűsítését is. A tervek szerint a falusi csokra 25 milliárd forint áll majd rendelkezésre, de a kormány az igényektől függően kész bővíteni a forrást - közölte az államtitkár.

A Duna House elemzése szerint a falusi csok  a teljes hazai ingatlanpiaci tranzakciók 15-18 százalékát érintheti, és elsősorban a nagyvárosoktól távolabb eső településeken jelenthet segítséget az otthont keresőknek. A főváros környéki ingatlanpiacon nem fog jelentős változást okozni.

„A KSH adatai szerint 2017-ben az ingatlanpiaci tranzakciók 23 százaléka bonyolódott a községekben, azonban ebben az adatban még benne vannak a stagnáló, vagy gyarapodó községekben zajló adásvételek is, így a mostani jelentős kedvezmény körülbelül a tranzakciók 15-18  százalékát érintheti majd.” – nyilatkozta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője.

Pest megyét vizsgálva egyértelműen látszik, hogy a külső agglomerációs térségben találhatóak azok a települések, amelyekre vonatkozik a mostani kedvezmény. „A fővárostól 50-100 kilométeres távolságot kell megtennünk, hogy kedvezőbb feltételekkel tudjunk ingatlant vásárolni. Ez jellemzően akár kocsival, akár tömegközlekedéssel 1 óra feletti ingázással járhat naponta, amelynek idő és költségvonzatát is érdemes számításba vennünk a lakóhelyünk kiválasztása előtt” – mondta.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a kormányinfón azt mondta, a falusi csok olyan településeket érint, amelyeknél 5 ezer alatt marad a lakosság száma. Ezeken a helyeken a demográfiai csökkenés nagyobb, mint az országos népességcsökkenés: 2031 település tartozik ebbe a körbe.

A csok szabályai szerint egy gyermek esetén 600 ezer, 2 gyermeknél 2,6 millió, 3 gyermek esetén pedig 10 millió forintot lehet igénybe venni. A falusi csok tervezett szabályai szerint az érintett falvakban élők lakás vásárlására, korszerűsítésére és bővítésére is igénybe vehetik – függetlenül attól, hogy új-e lakás, vagy sem (a korszerűsítésnél az összeg fele vehető igénybe). A kormány azt szeretné, ha legkésőbb szeptember elsejével hatályba lépne a konstrukció.

Időközben a Pénzcentrum összeállított egy listát mindazon településekről, amelyekben a falusi csok felhasználható lesz.

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+3 #1 Gyenes Zoltán 2019-02-26 14:16
Első olvasatra kedvező változás, de az ördög a részletekben rejlik. Van aztán további kérdés is. Normális úthálózat nélkül, hathatós gyors tömegközlekedés nélkül, orvosi ellátás-, oktatás-, és egyéb szolgáltatások nélkül aligha lesz sikertörténet. A munkahelyek léte vagy nem léte, minősége szintén lényeges.Fájó szívvel írom le, de úgy érzem sok sok település számára ez már nem jelent valódi és hathatós segítséget.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • Ha ennyire sz@r a választási "pénz", akkor nem értem, nálunk pl. miért... Tovább...
  • HÁT? Tovább...
  • Bocsi, de kiegészítem: péntek este névjegyzek zárás, ami most is kb. l... Tovább...
  • Marha jó lesz, már előre érzem! Vasárnapi napon dolgozunk bruttó 35000... Tovább...
  • Ezt az önkormányzati választást is a méltatlanul alulfizetett - a bér ... Tovább...
  • Nem keserves, hanem bonyolult. Sajnos a demokrácia már csak ilyen... Tovább...
  • Emelkedtek a bérek? Érdekes én ezt nem vettem észre. Még mindig 38.650... Tovább...
  • Nevetséges. Papíron lehet emelni a garantált bérminimumig, a dolgozó e... Tovább...
  • Honnan veszik ezeket az adatokat?! A közszolgálatban dolgozó döntő töb... Tovább...
  • Szerintem mind tudjuk hol, vagyis ki(k)nél van a pénzünk. Tovább...
  • Dolgozói szegénység van már 11. éve az önkormányzatokn ál dolgozó közt... Tovább...
  • A köztisztviselők nél már 11. éve megtorpant a béremelkedés! Valahogy ... Tovább...
  • Milyen bérnövekedés? Ja persze valahol Budapesten, mert itt vidéken, p... Tovább...
  • Ami az egész dolog pikantériája, hogy a miniszteri biztos pont egy oly... Tovább...
  • "2019 utolsó napján"???????? ? Tovább...