Hirdetés
Tolna az ország egyik legbiztonságosabb megyéje PDF Nyomtatás E-mail
2019. február 07. csütörtök, 09:00

bun1Ötödik évi munkájába kezd bele idén a Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács – hívta fel a figyelmet Fehérvári Tamás megyei közgyűlési elnök a kedd délelőtt megtartott vármegyeházi fórumon. Az elmúlt időszakot summázva elmondta: érdemes volt belekezdeni a bűnmegelőzési együttműködésbe, hiszen az a megyében élő embereket szolgálja. A köszöntőt követően a rendőrség részéről két előadást hallgattak meg a jelenlévő polgármesterek, államigazgatási vezetők, civil szervezetek képviselői.

Fehérvári Tamás szerint elsősorban a rendőrség érdeme, hogy a bűncselekményekkel kapcsolatos statisztikák jók, ugyanakkor a bűnmegelőzési tanács munkája is sokat segít ebben. A legfontosabb, hogy a településeken élő emberek biztonságos körülmények között éljenek, és jó érzés töltse el őket a lakóhelyükön – mutatott rá. Ennek érdekében a megyei önkormányzat továbbra is támogatni fogja a jó ügyeket, a közös elképzelések megvalósítását. Végezetül művészi megközelítésben fogalmazta meg zárszavát, mely szerint a megye egy üres vászonként is elképzelhető, amit a mi ecsetvonásainkkal közösen alakíthatunk széppé. Ezen dolgozunk mindannyian – tette hozzá.

Dr. Kovács Zoltán megyei főkapitány-helyettes Aquinói Szent Tamást idézve kezdett bele „Közterületek rendje, biztonsága” című előadásába: „Védd meg a rendet, és a rend megvéd téged”. Úgy vélte, a bizalmon alapul a közbiztonság érzése, amely életünkben alapvető szükségletnek számít. Annak hiányában egy-egy település sokat veszíthet értékéből.

Szabó Zoltán bűnügyi igazgató örömmel közölte, hogy Tolna az ország egyik legbiztonságosabb megyéje, hiszen a bűncselekmények számát tekintve az országos átlag alatt áll. Beszámolt arról, hogy a tavalyi évben csökkent a vagyon elleni bűncselekmények száma, viszont a személy elleni elkövetett bűncselekmények némileg nőttek. Mindössze nyolc rablást regisztráltak, és nem történt szándékos emberölés sem.

Forrás: Tolna Megyei Önkormányzat

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • Szerintem mind tudjuk hol, vagyis ki(k)nél van a pénzünk. Tovább...
  • Dolgozói szegénység van már 11. éve az önkormányzatokn ál dolgozó közt... Tovább...
  • A köztisztviselők nél már 11. éve megtorpant a béremelkedés! Valahogy ... Tovább...
  • Milyen bérnövekedés? Ja persze valahol Budapesten, mert itt vidéken, p... Tovább...
  • Ami az egész dolog pikantériája, hogy a miniszteri biztos pont egy oly... Tovább...
  • "2019 utolsó napján"???????? ? Tovább...
  • A jegyzőre telepítenek hatáskört? Észrevették, hogy a kormányhivatali ... Tovább...
  • A rabszolgatörvén y felold valóságos feszültséget, ahol eddig korlatoz... Tovább...
  • Gondolkozzunk már el, hány olyan zárt csoport nyílt a facebookon az ut... Tovább...
  • Első olvasatra kedvező változás, de az ördög a részletekben rejlik. Va... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ál dolgozó köztisztviselők illetményalapja - a béra... Tovább...
  • Ezt a választást is az önkormányzati köztisztviselők bonyolítják le. M... Tovább...
  • "A kisebb termelőknek egyáltalán nem kell tartaniuk attól, hogy az áts... Tovább...
  • Minimum 1 hetes sztrájkot kell szervezni, az 1 napos leállás nem ér se... Tovább...
  • Most tapsoljak vagy inkább sírjak, bár jobban az utóbbihoz lenne kedve... Tovább...