Hirdetés
Újra várja az iskolásokat az ÖKO-Sziget PDF Nyomtatás E-mail
2018. március 12. hétfő, 08:30

okoszIdén negyedik alkalommal – a Víz világnapjához igazodva, március 22-23-án – szervezi meg Szigetmonostor Önkormányzata, az Ökológiai Művelődés Alapítvány, valamint az Outdoor Mission Kft. az általános iskolásoknak szóló egyik legnagyobb környezetvédelmi ismeretterjesztő rendezvényt, az ÖKO-Szigetet – írja a piacprofit.hu.

Tavaly több mint 1000 általános iskolás és csaknem 70 kísérő pedagógus látogatott el Szigetmonostorra, ahol a gyerekek korosztályra szabott élményalapú, játékos programok keretében szerezhettek átfogó ismereteket a bolygónkat fenyegető környezeti veszélyekről. A rendezvény állandó témája a víz, azonban minden évben egy kapcsolódó problémát is feldolgoznak a szervezők. Tavaly a biológiai sokféleség veszélyes mértékű csökkenése állt a rendezvény középpontjában. Az idei ÖKO-Szigeten a fogyasztói szokások kerülnek a fókuszba, amelyek rendkívül összetetten hatnak a környezetre, az ökológiai egyensúlyra.

Az idei ÖKO-Sziget megnyitó ünnepségének programját úgy állította össze a főszervező Outdoor Mission Kft., hogy a rendezvényre kilátogató felnőtteknek is szolgáljon új és hasznos információkkal. A szokásos megnyitó beszédek mellett a környezettudatos megoldási alternatívák jó gyakorlatait bemutató kerekasztal-beszélgetés, valamint egy Szigetmonostorról készült kisfilm levetítése is színesíti a megnyitó programját. Az ÖKO-Szigeten kötött és szabadon látogatható programok várják a diákokat.

A kötött programok keretében, amelyekre előre be kell jelentkezniük az iskoláknak, a legkisebbek, az 1-2. osztályosok, környezettudatos háztartás versenyben vesznek részt. A 3-4. osztályosok arról kapnak átfogó információt, hogy a tányérjukra került étel miből készül, mi lesz a sorsa az el nem fogyasztott ennivalónak, hogyan lesz az ismét része a körforgásnak.

Az 5-6. osztályosok számára egy tanösvényt állítunk fel, amely 8 kiemelt környezeti problémán keresztül szemléletesen mutatja be, hogyan hatunk környezetünkre a fogyasztói szokásainkkal. Végül a legnagyobbak a Jövő városa című, a szervezők által kifejlesztett társasjáték révén azt tanulhatják meg, mennyi minden szükséges ahhoz, hogy egy város fenntartható módon működjön.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Hírek hozzászólásai

  • El kellene még egyszer olvasni a határozatot! Nem a helyi önkormányzat... Tovább...
  • Azért arra kíváncsi lennék, hogy a jövő évi két választást a köztisztv... Tovább...
  • Elszomorító, hogy ugyanazon a településen a Járási Hivatalban dolgozó ... Tovább...
  • Már minden közigazgatásban dolgozó tisztviselőnek megemelik-megem elté... Tovább...
  • Szép,szép csak éppen az önkormányzatokr ól feledkeztek meg megint.Úgy ... Tovább...
  • CSÓRÓ KÖZTISZTVISELŐ! A szakszervezet csak tököl ideje lenne már lépni... Tovább...
  • Mese habbal! Emellett az intézkedés tovább mélyíti a szakadékot a korm... Tovább...
  • Megy a harc,hogy a tornyházak,vagy az irodenegyedek főúti kereszteződé... Tovább...
  • Tisztelt polgármester társaim most ki fog elnézést kérni a megrágalmaz... Tovább...
  • Na, egy saller kiosztva a bíróknak is. Tovább...
  • Ez a cikk is arra mutat, hogy az önkormányzatok pénzügyi gyámságát kés... Tovább...
  • Olvasva az üggyel kapcsolatos megnyilatkozáso kat már látszik, hogy a ... Tovább...
  • Rendkívül lehangoló, hogy egy szakmai ügyből politikai bohózat lett. A... Tovább...
  • Hát a köztisztviselők kel mi lesz?!A 2008. évi illetményalap - 38.650.... Tovább...
  • A köztisztviselők pedig nem érdemelnek megbecsülést... .... Tovább...