Hirdetés
A megyei önkormányzat is Debrecen sikeréért küzd PDF Nyomtatás E-mail
2017. október 31. kedd, 07:00

debrecenfA hajdú-bihari önkormányzat a megyei településekkel való egyeztetések koordinációján túl ajánlja fel a debreceni önkormányzatnak, hogy az aktív nemzetközi projektpartnerségének köszönhetően kialakult kapcsolataival is segíti az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) 2023 pályázatot – jelezte Pajna Zoltán elnök, a közgyűlés debreceni ülésén.

Utalt rá, hogy a megyei önkormányzatnak - nemzetközi pályázatainak köszönhetően – Európa-szerte több mint 20 ország, több mint hatvan szervezetével épült ki partneri kapcsolata, köztük három olyan várossal – a dániai Arhusszal, a hollandiai Leeuwardennel és az olasz Materával – amely már sikeresen pályázott az Európa Kulturális Főváros címre.

E városok tapasztalatait is felhasználva is támogatja Debrecen pályázatát a hajdú-bihari közgyűlés, amely pénteken egyhangú döntést hozott erről – mondta el Pajna Zoltán az MTI-nek.

Komolay Szabolcs, Debrecen kulturális alpolgármestere emlékeztetett rá, hogy a 2010-es cím elnyerésére - amikor Pécs lett a befutó –, már pályázott Debrecen, de akkor egészen mások voltak a pályázat feltételei.

Egyrészt akkor a magyar kormány döntött a nyertesről, most pedig az 15 tagú brüsszeli bizottság, amelynek csak két magyar tagja lesz. Másrészt korábban elsősorban a kulturális infrastruktúrafejlesztéseket támogatta az Európai Unió, 2016 óta viszont olyan társadalmi problémákat megjelenítő projekteket várnak, amelyekre a kultúra eszközeivel lehet válaszolni – ismertette az alpolgármester megjegyezve, hogy bár egy város pályázik, a környező települések, az egész régió kulturális értékeit kell megjeleníteni. 

Példaként említette, hogy tavaly a lengyelországi Wroclaw volt Európa Kulturális Fővárosa, ahol az év 365 napján összesen 1100 programot szerveztek, egyöntetű nemzetközi elismerést kiváltva. Nagy lehetőség, óriási húzóerő lenne Debrecen és a megye számára a cím elnyerése, a pályázati folyamatban fontos lépés a hajdú-bihari önkormányzat támogatása – mondta a megyegyűlésen Debrecen kulturális alpolgármestere.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Hírek hozzászólásai

  • És nem is fizetik ki!! Sajnos nem, csak ha megszűnik a jogviszony. Ne... Tovább...
  • És nem is fizetik ki!! Tovább...
  • A határidőket nézve a nagypéntek és nagyszombat esetében már nem kell ... Tovább...
  • Sok helyen még a jogszabályban rögzített szabadságot sem tudják tárgyé... Tovább...
  • Érdekes, hogy most szükség van a köztisztviselők re, most vagyunk vala... Tovább...
  • Az emberi méltóságot és a magánszféra tiszteletben tartását nem a rend... Tovább...
  • Az ASP rendszer vidéken is ritka csodás dolog. Még több közszolga kell... Tovább...
  • Kedves "Vidéki"! Úgy néz ki, hogy az a cél: ne legyen vidék. Tovább...
  • És erről az ügyfelek is tudnak? Mert itt vidéken az emberek jelentős r... Tovább...
  • A minimálbéren lévő köztisztviselők ennek elmondhatatlanu l örülnek. E... Tovább...
  • Komoly gond van a köz- és kormánytisztvis elői utánpótlással is, mert ... Tovább...
  • Inkább arról beszélgetnének, miért járhatnak át kamu papírokkal az ukr... Tovább...
  • Másnak is megszűnhet a munkaviszonya két évvel a nyugdíja előtt. őket ... Tovább...
  • Sajókápolna Község Önkormányzata is biztosít ingyenes WiFi, valamint U... Tovább...
  • Mert a cikk kifejezetten a legalacsonyabb garantált bérről szól. Mind... Tovább...
Hirdetés