Hirdetés
A Modern városok programban nagyobb szerepet kapnak az önkormányzatok PDF Nyomtatás E-mail
2017. október 09. hétfő, 09:00

kosa6A Modern városok program keretében megvalósuló beruházásokban a jövőben nagyobb szerepet kapnak az önkormányzatok - közölte a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter az MTI-vel.

Kósa Lajos Debrecenben elmondta: Orbán Viktor miniszterelnök elfogadta azt a javaslatát, hogy egyfajta szemléletváltással "amit lehet, adjunk vissza a városoknak, legyenek ők a beruházók", miután ott van "a helyi erő, a helyi akarat és tapasztalat és a helyismeret".

Ennek szellemében két Debrecent is érintő döntést hozott szerdai ülésén a kormány: egyik a Csokonai Színház felújításához, másik az egyetemi innovációs és inkubátorház-beruházáshoz kapcsolódik - jelezte a miniszter.

A korábbi kormánydöntéssel ellentétben a Csokonai Színház több mint hatmilliárd forintos felújítása a város felelőssége lesz: az állam egyik szervezete, a Magyar Nemzeti vagyonkezelő (MNV) helyett maga a város lesz a beruházó - mondta, hozzátéve: ez azzal jár, hogy az MNV-nek utalt költségvetési előirányzat visszakerül a tárca nélküli minisztériumhoz, és ők kötik meg a szerződést Debrecennel.

Kósa Lajos meggyőződése szerint ezzel a változtatással felgyorsulnak a fejlesztések. Példaként a debreceni Nagyerdei Stadion beruházását említette, amely "ha nem lett volna társberuházó a város, akkor sose épül fel".

A másik, Debrecent érintő kormánydöntésről szólva elmondta: ötmilliárd forintos beruházással megkezdődhet a város és a Debreceni Egyetem közös fejlesztése, egy innovációs és inkubátorház felépítése az egyetemi innovációs parkban.

Papp László, Debrecen polgármestere örömmel fogadta a kormánydöntéseket. Az MTI-nek elmondta: a Modern városok program keretében megvalósuló több beruházásuk - déli ipari övezet, nemzetközi iskola, nagyerdei fejlesztési program - mind előrehaladott állapotban van, és most felgyorsulhat a színház felújítása és az inkubátorház építése is.

Közlése szerint a kormánydöntés eredményeként egy-két héten belül elindítják a színházfelújítás tervezési közbeszerzési eljárását, jövőre pedig a 6,3 milliárdos beruházás kivitelezési közbeszerzési folyamat is.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Hírek hozzászólásai

  • A területi meg az önkormányzati igazgatást nem a vezetők tartják életb... Tovább...
  • Üzennék Patyi mesternek, mert úgy látom, különbözőképpen látjuk a dolg... Tovább...
  • Éppen itt az ideje,az utolsó utáni percben vagyunk.Negyven három éve d... Tovább...
  • Ez mind szép és jó, de! pont a 100ezer forintos kp.-ban adható keretrő... Tovább...
  • Szóval az önkormányzati igazgatásban (a legnehezebb közigazgatási munk... Tovább...
  • Háttérszámítást végez, aztán megállapítja, hogy nem fér bele a keretbe... Tovább...
  • Átgondoltan kivezetni a cafetériát - ezt meg hogyan támogathatja a Mun... Tovább...
  • "Az ÁSZ-elnök Domokos László például felvetette, hogy olyan utalványok... Tovább...
  • Ez a fejlesztés oly annyira sikeres, hogy mióta a Nyugdíjbiztosít ó be... Tovább...
  • Csak Budapestieknek? Tovább...
  • Keresetek emelkedése - kinél? 37.000 köztisztviselőn ek központilag 10... Tovább...
  • Pálffy Ilona szerint az utolsó pillanatban beérkező nagyszámú névjegyz... Tovább...
  • Kivéve az önkormányzati igazgatásban dolgozó köztisztviselők et! Írd é... Tovább...
  • Lesz még egyáltalán? Tovább...
  • A kormányváltás érdeklődés hiányában elmaradt....kíg yósok előnyben. Tovább...