Hirdetés
Kitolták a településképi arculati kézikönyvek megalkotásának határidejét PDF Nyomtatás E-mail
2017. szeptember 06. szerda, 09:00

andrassyMódosította a kormány a településképi arculati kézikönyvek (TAK) és településképi rendeletek (TER) megalkotására kitűzött október elsejei határidőt. Mindkét dokumentumot 2017. december 31-ig alkothatják meg az önkormányzatok – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a 96. Kormányinfón.

Sok önkormányzatnál javában folyik a településképi arculattal kapcsolatos munka, zajlanak a lakossági fórumok és a kézikönyvek összeállítása. A téma összetettsége miatt azonban sok település nem tudja tartani az eredetileg kitűzött október elsejei határidőt, ezért azt kérték a kormánytól, hogy biztosítson több időt a feladat teljesítésére – ismertette Lázár János.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy a kormány méltányolta az önkormányzati érdekképviseletek kérését és a korábban megadott időpont helyett három hónappal későbbre, 2017. december 31-ig tolta ki a TAK és a TER elfogadásának határidejét.

Korábban a Rádió Orienten Dusa Zsuzsanna állami főépítész elmondta, hogy a településképi arculati kézikönyvet az önkormányzat megbízásából vagy a polgármesteri hivatal, vagy külsős szakembergárda készíti el. Alapvető funkciója, hogy bemutatja a településképi jellemzőket, és így valójában a szemléletformáló eszköz szerepét tölti be az által, hogy feltárja és ismerteti a településrészek arculati jellemzőit.

A szakértő rámutatott: noha óriási feladat, és az önkormányzatok plusz teherként élhetik meg, mégis szerencsésebb, ha a lehetőséget próbálják meglátni a feladatban. Ugyanis ha valóban maga az önkormányzat készíti el az arculati kézikönyvet a főépítész irányításával, aki szakmailag összefogja a feladatot, akkor meg tud valósulni az a fajta együttműködés az önkormányzat, a lakosság és a civil szervezetek között, aminek során valódi szakmai és társadalmi konszenzus áll majd a kézikönyv és a településképi rendeletek mögött. Ennek biztosítására a partnerséggel kapcsolatos szabályozás is némileg szigorodott.

(OrientPress)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Hírek hozzászólásai

  • A területi meg az önkormányzati igazgatást nem a vezetők tartják életb... Tovább...
  • Üzennék Patyi mesternek, mert úgy látom, különbözőképpen látjuk a dolg... Tovább...
  • Éppen itt az ideje,az utolsó utáni percben vagyunk.Negyven három éve d... Tovább...
  • Ez mind szép és jó, de! pont a 100ezer forintos kp.-ban adható keretrő... Tovább...
  • Szóval az önkormányzati igazgatásban (a legnehezebb közigazgatási munk... Tovább...
  • Háttérszámítást végez, aztán megállapítja, hogy nem fér bele a keretbe... Tovább...
  • Átgondoltan kivezetni a cafetériát - ezt meg hogyan támogathatja a Mun... Tovább...
  • "Az ÁSZ-elnök Domokos László például felvetette, hogy olyan utalványok... Tovább...
  • Ez a fejlesztés oly annyira sikeres, hogy mióta a Nyugdíjbiztosít ó be... Tovább...
  • Csak Budapestieknek? Tovább...
  • Keresetek emelkedése - kinél? 37.000 köztisztviselőn ek központilag 10... Tovább...
  • Pálffy Ilona szerint az utolsó pillanatban beérkező nagyszámú névjegyz... Tovább...
  • Kivéve az önkormányzati igazgatásban dolgozó köztisztviselők et! Írd é... Tovább...
  • Lesz még egyáltalán? Tovább...
  • A kormányváltás érdeklődés hiányában elmaradt....kíg yósok előnyben. Tovább...